2021. január 21., csütörtök

Elhunyt Méray Tibor író

Életének 97. évében elhunyt Méray Tibor Kossuth-díjas író, újságíró, közíró – tudatta közösségi oldalán a Digitális Irodalmi Akadémia, amelynek alapító tagja volt.

Méray Tibor 1924. április 6-án született Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán magyar–latin szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett 1946-ban, utána a Szabad Nép munkatársa, majd koreai és berlini tudósítója volt. 1947-ben és 1948-ban a Csillag felelős szerkesztője, 1953-tól az Írószövetség párttitkára, majd egyik titkára, 1954-ben és 1955-ben a Szabad Nép szerkesztőbizottságának volt a tagja. Nagy Imre politikai támogatása miatt eltávolították, 1956 novemberében feleségével és gyermekével disszidált, évtizedekig nem térhettek haza.

Az emigrációban kezdetben a brüsszeli Szemle újságírója. 1962-től egyik szerkesztője, majd 1971 és 1989 között főszerkesztője lett a párizsi Irodalmi Újságnak és a hozzá tartozó Irodalmi Újság könyvsorozatoknak. Emigrációja korai szakaszában Asbóth Elemérként és más álneveken jelentette meg írásait. Sokat tett az 1956-os forradalom emlékének ébren tartásáért, számos írása és könyve szólt a magyar forradalomról.