2021. április 23., péntek

Alain Delon, az élő mítosz 85 éves

A nappali, ahol megjelenik szinte az egész hetedik művészet egyetlen színész életútjában

Az utolsó francia filmóriások egyike magára maradt. A filmvásznat uraló színészlegendák és az őket olyan ügyesen mozgató rendezők lassan elmentek. Alig maradt barát, akivel megosztaná emlékeit, akivel a filmvilág fénykoráról nosztalgiázna, akivel egy erős Franciaországról álmodna tovább. És nem maradt egyetlen ölelő női kar sem a szívtipró mellett. Pergessük vissza az idő kerekét 2005-re, amikor a Paris Match-ban egy azóta is exkluzívnak számító interjú készült vele. Mi érződött ebben a beszélgetésben? Az, hogy ekkora már belefáradt? Elfásult? Legyőzte az idő könyörtelen múlása, a betegség, vagy csak sötét gondolatok kerítették hatalmukba a 69 évesen is vonzó külsejű, örökifjú Delont? Minden esetre akkortájt olyannyira nem érezte magát jól a bőrében, hogy elutasította azt a vészjóslóan rossz világot, amely mindent magával ránt a mélybe. Leginkább a lelke sérült és a gyermekeiért, a világért, a filmművészetért vérzett a szíve.

A Rocco és fivéreiben
A Rocco és fivéreiben

Alain Fabien Maurice Marcel Delon francia színész, filmrendező, producer Sceauxban (ejtsd. Szó) született 1935. november 8-án. Nincs az a korosztály, aki ne ismerné filmjeit, és nincs női szív, amely meg nem dobbant volna a főhős láttán, legyen az alakított figura elvetemült gazfickó, vagy hősszerelmes megmentő!


Delon a szerepeit nem játszotta, hanem megélte

Már 22 évesen igazi sztár, évente több filmet is forgat. Gazdag filmkarriere során a leghíresebb rendezők kérték fel, mesterművekben játszott. Csak néhány az ismertebbek közül:  1960: Rocco és fivérei, Ragyogó napfény, és a Boldog élet, 1963: A párduc, 1964: A fekete tulipán, 1967: A Szamuráj; Kalandorok, 1968: Lány a motorkerékpáron, A medence, 1970: Borsalino; Vörös kör, 1971: Egy zsaru, 1973: A skorpió, 1975: A cigány, 1976: Klein úr, 1979: A doki, 1981: Egy zsaru bőréért, 1982: A sokk, 1983: A kíméletlen, Swann szerelme, 1984: A mi történetünk, 1992: Casanova visszatér, 2000: Színészek, 2003: Frank Riva…, végül 2008-ban Asterix az Olimpián, ahol humoros, jobban mondva ironikus arcát mutatja meg Cézár szerepében. A forgatás szüneteiben rendkívül jót mulatott a stábbal, miközben visszanézték a profi módon rögtönzött mimikáit. Látszólag élvezte ezt a kései, ám testhez álló szerepet, viszont korábban több helyen is nyilatkozta: „Az író alkot, a rendező is alkot, a színész nem.” Ezért mindent megtett, hogy beálljon az alkotók sorába. Delon számos filmet rendez és producerként is jeleskedik, mielőtt úgy dönt: elvonul a világ zajától.

 

„Tragikus a magány, majd belepusztulok”

Még 1971-ben vásárolt Párizstól mintegy 150 km-re Douchyben (ejtsd: Dusi) egy birtokot. 15 évet Mireille Darckal (Mirejj Dark) élt le ott, de miután felülkerekedett a 22 évesek iránti elapadhatatlan vágy, elvette Rosalie Van Breemen holland manökent, aki 1990-ben az érett férfiút megajándékozza a kedvencnek nevezett gyermekkel, Anouchkával, 1994-ben pedig megszületik fiuk Alain Fabien. A boldog család vidámsággal, gyermekzsivajjal töltötte meg az otthont, amitől a kutyák is boldogan csaholták körbe őket. Annál fájóbb volt számára a csend, amikor neje 5 év házasság után elhagyta. Zuhant a mélybe, de mindig megvolt a képessége, hogy talpra álljon. A világ dolgait és a politikát hányinger keltőnek tartja. A rácsodálkozásra való képessége elapadt. Magas kőkerítéssel veszi körbe a 120 hektárra duzzadt birtokot, megszakít minden emberi kapcsolatot és csak az állatokkal, meg főképp a kutyáival foglalkozik.

A. Delon, a szibériai pásztorkutya és a három lábú Poupousse (Fotó: Michel Marizy)
A. Delon, a szibériai pásztorkutya és a három lábú Poupousse (Fotó: Michel Marizy)

Miért teszi? Honnan ez az állandó kettősség a természetében, az életében? Milyen mélyre nyúlnak annak a gyökerei, hogy hol az életet, hol pedig a halált dicsőíti; hol élvezi a sikert, hol az intimitás hiányára panaszkodik; hol keresi, hol pedig elutasítja az emberek közeledését? Túlfűtött érzelmekkel teli gyengéd tekintete mitől változik pillanatok alatt egy dühödt vadállat szúrós tekintetévé?

2005 júliusában három, számára nehezen megélt év után, kivételesen megnyitja a házát, a Paris Match újságírónője előtt. A büszke és sebzett, a sex-appealjének tudatában lévő tragikusan magányos hős mosolyogva, farmer-póló kombóban fogadja, és mezítláb vezeti körbe Catherine Schwaabot a birtokon. A hol odúnak, hol királyságnak becézett Delon-uradalomban.


„A kutyáimban sohasem csalódtam”

Vajon mit rejt a kíváncsi szemek elől a magas kerítés? Több házat, parkokat, három medencét, egy kápolnát, egy erdőt, egy tavat és a helikopterének egy leszállópályát. A főépület egy óriási svájci faházra emlékeztet, de láthatóan kéz helyiséget használ élettérként, a provence-i mintájú csempével kirakott óriási konyhát – a három kemencét a legjobb éttermek séfjei is megirigyelnék –, és a még nagyobb légterű nappalit, ahol délután a kedvencekkel pihenget. A 2 szibériai pásztorkutya Alexander Lebed orosz tábornok ajándéka volt, a 3 lábú fekete macskát úgy találta egy parkolóban és megmentette a haláltól. Pontban 18 órakor eteti őket a többi 15 kutyájával.

A fényűző nappaliban minden ereklye a dicső múltat idézi. Könyvek, művész kiadványok és luxus katalógusok, 35 mm-es tekercseken saját filmjei, fotók. A fotókon bemutatva megjelenik szinte az egész hetedik művészeti ág egyetlen színész életútjában: Delon a hírességekkel, Delon a nagyvilágban, mindenhol Delon. Ezekkel veszi körbe magát a magányos hős és a múltban, a múltnak él. Hálószobája, ahol egyelőre csak Poupoussnak (Pupussznak) a háromlábú macskahölgynek van joga Delon hasán dorombolni, az emeleten található.

Mondhatni mindene megvan. Nem is panaszkodik, mint vallja: „Nem kenyerem az önsajnálat! (…) De ha nem lennének a gyermekeim (Anthony, Anouchka és Alain Fabian) és ha nem lenne a színház, ami nem változik, (…) nem lenne életcélom. Annyira nem ehhez a világhoz tartozom. Tudom, ez közhelynek hangzik, de annyi mindent láttam, megéltem, mindenem megvolt.”

Catherine Schwaab újságíró: Úgy tűnik, hogy kevés olyan dolog létezik, ami Önt boldoggá teszi.

Alain Delon: – Nem hiszek a sorozatban megélt, folyamatos boldogságban. Intenzíven megéltem a boldogságot mindhárom gyermekem születésekor, örömmel láttam őket családi körben növekedni. De minél ragyogóbb a boldogság érzése, annál lesújtóbb nyomában a szomorúság. Én nem „boldogságra” vagyok programozva. Engem a sikerre programoztak és a kettő nem jár együtt. A boldogtalan gyerekkoromra igyekszem nem gondolni. Elfojtom magamban, hogy a szüleim eltaszítottak. Magányos és reménytelennek tűnő pillanataimban fennhangon az anyámhoz beszélek, aki a karjaim közt halt meg: „Mama, miért nem szerettél? Miért voltam elveszett, magányos gyermek?” Ugyanakkor a boldogtalan gyermekkor nélkül nem érem el mindazt, amit elértem!

Úgy érzem, hogy egy társsal az oldalán visszatérne a boldogság is.

A. D.: – Ez minden vágyam és álmom, reménykedve várom. De már egy érettebb nő lenne az eszményi társ. Egy intelligens, igazi nő, aki tudja mi az élet. Már nem az a huszonéves vonz, akinek meg kell mindent tanítani. Többé nincs kedvem Pygmaliont játszani.

És azt gondolja, ha franciaországi birtoka és svájci lakása között ingázik, elzárkózva a világtól, rátalálhat?

A. D.: – Nem. Jól tudom, hogy nem fog idejönni és bekopogtatni, de én mégis várom azt a nőt, aki miatt érdemes folytatni. És azt üzenem: ne késlekedjen! Ha nem reménykednék, végeznék magammal.

Halál? Öngyilkosság? Gyakran forgatja a fejében a gondolatát?

A. D.: – Nagyon gyakran. Lejátszódik a szemem előtt a jelenet. Nem megtenni – ez a nehéz feladat! Úgy vezetni a gondolatsort, hogy ne tegyem meg és tovább éljek. Megtenni gyermekjáték lenne. Nem akarok siránkozni, de 69 évesen ott tartok, hogy imádott gyerekeimet, akikre sokáig vártam és későn kaptam meg, csupán kéthetente láthatom egy hétvégére! Ebbe bele lehet pusztulni! Egyébként a kápolna, ahol majd nyugszom, megépült. Mögötte sorakozik 35 kutyám sírhalma.

A helyi lapok és a színházi világ sokat foglalkozott vele akkoriban, hogy szív és érrendszeri problémái miatt le kellett mondania a színházturnét, pedig Delon szerette a színházat, nagyon jól érezte magát a színpadon. Erre akkor úgy nyilatkozott: „Ott ért a támadás, ahol a leggyengébb vagyok: a szívemben.”

 

A szicíliaiak klánja parádés szereposztásban: Lino Ventura, Jean Gabin és Alain Delon
A szicíliaiak klánja parádés szereposztásban: Lino Ventura, Jean Gabin és Alain Delon

„A nők tettek naggyá! Értük akartam a csúcson lenni!”

„Ismételten állítom: Engem a nők tettek naggyá. Az ő szemükben akartam látni és megélni, hogy én vagyok a legszebb, a legnagyobb, a legerősebb. És az ő tekintetükből merítettem a motivációt, hogy azzá váljak, aki lettem, hogy tegyem, amit tennem kellett: első nejemtől Nathalie-tól Romy Schneiderig, Mireille-től a gyermekeim anyjának tekintetéig. Semmit sem változtam: szeretem, ha úgy szeretnek, ahogyan én tudok szeretni, amikor igazán szeretek. Szenvedélyesen, végzetesen, birtoklóan, őrülten. Életem 45 évében őértük akartam a csúcson lenni! Ha ekkora erőbevetést a politikai pályára irányítottam volna, akkor már miniszterelnök lennék!”

2019-ben Cannesban a 72. alkalommal megrendezett rangos francia seregszemlén a zsűri 3 napos vonakodás után Alain Delonnak ítélte az Arany Pálma életműdíjat, amit némi hezitálás után könnyek közt vett át saját lányától. Ekkor írta róla Pascal Jardin: „… azúrkék szeme acél tekintettel pásztázza a világot, közben szeme sarkában a korai gyermekkorból hozott könnyek csillognak.„

2019-ben olyan hírek láttak napvilágot, hogy Delon el akarja adni a Douchy birtokot. „Egy vagyonba kerül a fenntartása és mindössze egy lakóért! Svájci ügyvédeimmel gyakorlatilag mindent megszerveztünk arra a napra, amikor majd távoznom kell. Nem akarom, hogy örököseim ott civakodjanak!”  

(Átvett interjú részlet forrása: Paris Match 2005. július –augusztus)