2021. január 21., csütörtök

Tudományokat is népszerűsíthet a mese

Óbecsén ismét találkozhattak a gyerekek Mártival, a kiselefánttal, és Tomival, a varázslóval

A tudomány napjai címmel az óbecsei Népkönyvtárban és a Than Emlékházban is könyvbemutatót tartottak tegnap gyerekeknek. Toma Viktória tudománynépszerűsítő kötetei mellett az óvodás és alsó tagozatos gyerekek szórakoztató kísérletekben is részt vettek.

Vízben bontottak szirmot a papírvirágok (Fehér Rózsa felvétele)
Vízben bontottak szirmot a papírvirágok (Fehér Rózsa felvétele)

Toma Viktória a Márti, a kiselefánt című könyvben a kémia, a Tomi, a varázsló című kötetben pedig a fizika világába kalauzolja el a 6–10 éves gyerekeket. A harmadik kötet kézirata is elkészült már.

– Matematikai feladatokhoz írtam most a meséket, ehhez Zita Diana, a szabadkai Magyar Tannelyvű Tanítóképző Kar matematikatanára készítette el a matekfeladatokat. A könyv főhőse ezúttal az én kis butácska szurikátám lesz, akinek nem megy a matek. A történet az állatóvodából kinőtt állatiskolában játszódik, és a szurikátát Márti, a kiselefánt fogja segíteni abban, hogy leküzdje a matematikában támadt nehézségeit – tudtuk meg a szerzőtől.

Az első két könyv a Than Fivérek Értelmiségi Kör kiadásában jelent meg, és az óbecsei Than Emlékházban lehet megvenni vagy megrendelni őket. Horti Andrea, a Than Emlékház munkatársa érdeklődésünkre elmondta: tekintettel arra, hogy nagy az érdeklődés a már megjelent két kötet iránt, a Than Fivérek Értelmiségi Kör pályázat útján szeretne támogatást szerezni a harmadik könyv kiadásához is.

A könyvbemutatókat a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta. Ma a bácsföldvári könyvtárban ismerkedhetnek meg a diákok Toma Viktória két könyvével és az azokban szereplő néhány kísérlettel.