2021. január 23., szombat

Emelkedik a búza és a kukorica ára

Szerbiában az utóbbi napokban hirtelen megugrott a búza és a kukorica ára – jelentette ki Vukosav Saković, a gabonafélék termesztésének és kivitelének fejlesztésére alapított Žita Srbije egyesület elnöke, írja a 021.rs. A szakember véleménye szerint a búza és a kukorica árának mintegy 10 százalékos emelkedése az újvidéki terménytőzsdén azzal magyarázható, hogy a koronavírus-járvány okozta válság miatt világszerte megnőtt a kereslet a gabonafélék iránt. Emellett a szárazság, és a meglehetősen rossz termés, vagy pl. az oroszországi nehezített betakarítás is hozzájárult az áralakuláshoz.

A kukorica egy nap alatt kb. 30 parával drágult, jelenleg kilónként 18,50 és 19,40 dinár között ingadozik az ára a megkötött szerződések alapján, egy évvel ezelőtt pedig 36 százalékkal volt olcsóbb, 14,10 dinárba került, mindkét esetben ÁFA nélkül.

A búzáért az elmúlt héten 20,50 és 22,50 dinárt fizettek, ÁFA nélkül, ami kb. 11 százalékkal magasabb ár a tavalyi időarányosnál.

Drágult a szója is, kilónként 46 dinárért forgalmazták, egy éve pedig 36 dinár körül mozgott az ára.