Valihora István írása 2020. szeptember 24-én jelent meg a Magyar Szóban, és ha lassan is, de eljutott hozzám, a film produceréhez. Erre szeretnék most válaszolni.
Valihora úr valószínűleg a film megtekintése előtt írta meg véleményét, amelynek lényege, hogy a film az ő elgondolásai és tudása alapján készült. Ha a filmet látta volna Valihora úr, akkor azt is látta volna, hogy a filmben öt kiemelt szereplő, szakértő van:
Vermes Mihály, Vermes Lajos unokája;
dr Szabó Lajos sporttörténész, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója;
Killyéni András kolozsvári sporttörténész, aki Vermes kolozsvári életének legfontosabb kutatója;
dr Vermes Péter, annak a Vermes Gábornak az unokája, aki Vermes Lajost próbálta az anyagi csődtől megmenteni,
és dr Szikora Katalin sporttörténész, a Testnevelési Egyetem docense.
Az ő tudásuk a témában megkérdőjelezhetetlen és nem hiszem, hogy Valihora úrtól szerezték volna, tehát nem állja meg a helyét az a koncepció, hogy ez a film nem jöhetett volna létre, ha nincs Valihora István.
A fent nevezetteken kívül mások is megszólalnak a filmben, és minden interjúalanyunknak sokat köszönhetünk, munkánkat sok fontos észrevétellel segítették. Valihora Istvánról ez nem mondható el, annak ellenére, hogy írásában úgy tünteti fel magát, mintha ő lett volna a kiindulópont. A kiindulópont azonban Stevan Mačkovićnak, a szabadkai Történeti Levéltár igazgatójának írása volt, melyre négy évvel ezelőtt bukkantam a neten szörfözve. A palicsi olimpiai játékok 1880–1914” című tanulmányt olvasva nem értettem, hogy miért nincs szó a magyar közbeszédben Vermes Lajosról és a palicsi játékokról, hiszen ebben az időben komoly disputa volt arról, hogy Budapest pályázzon-e az olimpia megrendezésére. Mivel a téma nagyon érdekes volt, munkatársaimmal együtt tovább kutakodtunk a neten, így jutottunk el Valihora Istvánhoz is, akivel felvettük a kapcsolatot.
Valihora úr együttműködő volt és valóban levelezett velünk, úgy, ahogyan írja, de a projekt nagyon gyorsan megállt, mivel nem tudtunk pénzt szerezni a filmtervre. Még azelőtt leálltunk, mielőtt Valihora úr elküldte volna nekünk azokat a fotókat, és egyéb anyagokat, amiket az írásában emleget. Ezeket ugyanis sohasem kaptuk meg. De nem is hiányzott nekünk, hiszen a tervet fiókba tettük. Amikor újra elővettük, nem Valihora Istvánt kerestük meg elsőként, hanem a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumot, mivel 2017. március 2-án ott nyílt meg a „Vermes Lajos az első magyar sportfényképész” című kiállítás. A kiállítás ugyan már bezárt, mire mi jelentkeztünk, de Szabó Lajos múzeumigazgató úr segítségével több kutatási anyaghoz is hozzá jutottunk. Ő hívta fel a figyelmünket arra is, hogy Vermes kolozsvári munkássága ugyanolyan fontos, mint a palicsi. Ő kötött össze bennünket Killyéni Andrással, aki Vermes kolozsvári életének kutatója, és akinek erről szóló könyve, a „Földszint 38-as terem” díjat is kapott Budapesten. Az új tények birtokában újraterveztük a projektet, majd sikeresen pályáztunk a Magyar Média Mecenatúra programnál támogatásra. Ezt meg is kaptuk, így 2018-ban elkezdődhetett a munka.
Először anyagot gyűjtöttünk, próbáltuk feltérképezni, hogy kik azok a személyek, akiknek akár tárgyi emlékei is lehetnek Vermes Lajossal kapcsolatban. Így jutottunk el újra Valihora Istvánhoz, de rajta kívül Zámborszki Ákos rendező felkereste még Ljudevit Vujković Lamićot, Táborosi Lászlót, és Dragutin Miljkovićot is. Mindenkivel készült hangfelvétel (kép nem), hogy dokumentálni tudjuk, ki mire emlékszik vissza, és hogy lássuk, érdemes-e őt a filmben megszólaltatni. De az említett urak mellett másokat is megkerestünk, így állt össze a film tervezett forgatókönyve.
Valihora úr akkor bukkant fel újra, mint „a téma egyik legnagyobb szakértője” (ahogyan a Magyar Szóban megjelent írásában nevezi önmagát), amikor a tervezett forgatókönyv elkészült, és elkezdődött az interjúk szervezése. Valihora Istvánnal is szerettünk volna interjút készíteni, nem mint a téma legnagyobb szakértőjével, hanem mint azzal az emberrel, aki talán a legtöbbet tette azért, hogy Vermes Lajos emléke fennmaradjon Szabadkán.
Valihora úr azonban szakértőként szerette volna exponálni magát, azonban az általa felvetett koncepcióval nem érthettünk egyet, mivel az nem fedte volna a teljes igazságot. Valihora István ezt írja erről: „Abban nem tudtunk megegyezni, hogy ne igyekezzenek azzal szórakoztatni a nézőt, hogy Vermes Lajos túlzásokba esett, néhány példa ugyanis eltörpül az érdemei mellett, amelyeket olyan szerzők is elismernek, akik nem tudtak ellenállni a csábításnak, hogy rugdossák Vermest.” Valihora István koncepciója klasszikus maszatolás lett volna: csak azt mutassuk meg a filmben, ami Vermes nagyszerűségét kiemeli, mást ne. Holott Vermes Lajos nagyszerűségét nemcsak kiváló sporteredményei és sportszervezői képességei jellemzik, hanem az is, hogy a bukásai ellenére talpra tudott állni. Szabadkán anyagi csődbe ment a saját hibái, tévedései miatt, de Kolozsváron újra felépítette önmagát. Ezt kevesen tudták volna megcsinálni.
A kommunizmus idején nem lehetett bemutatni csak az emberi nagyságot, de azt, hogy a hősök is hús-vér emberek voltak, és csináltak esetleg butaságot is, azt cenzúrázni kellett, arról nem lehetett beszélni. Valihora István ezt a cenzúrát várta volna el tőlünk is. Talán ez volt az oka annak, hogy Valihora úr lemondta az interjút a megbeszélt időpont előtt, mivel számára „az egész folyamat nem volt bizalomgerjesztő”. (Idézet az általa írt cikkből.) Meggyőződésem, hogy a film Vermes hibáit nem emeli ki, de nem is hallgatja el. Vermes Lajos korának legnagyobb szervezője és egyik legnagyobb sportolója volt, de nem volt szent. Ami nem baj, mert a szenteket lehet csodálni, de nem mindig lehet szeretni. Vermes a gyarlóságával együtt is szerethető ember. Hogy ezt mások is így gondolhatják a film megtekintése után, abban biztos vagyok, hiszen ez a film idén nyáron elnyerte az Ezüstgerely díjat, mint a legjobb sport tematikájú filmalkotás.
Nem részletezném Valihora István írásában a további tévedéseket, melyek valószínűleg abból adódnak, hogy csak a film beharangozóját nézte meg, a neten elérhető teljes filmet nem látta. Ha látta volna, nem tulajdonít olyan tévedéseket a filmnek, melyek nincsenek benne.
Írásának utolsó bekezdésében Valihora István nehezményezi, hogy nem kapott meghívót a bemutatóra. Ez azonban nem volt bemutató, ha bemutató lett volna, akkor azon biztosan ott lett volna Zámborszki Ákos rendező, és a sorok írója, Csortos Szabó Sándor producer. A filmet szó szerint elkérte tőlünk egyetlen vetítésre a Népkör Magyar Művelődési Központ, és mi szívesen odaadtuk. A bemutatót ettől függetlenül tervezzük a szabadkai Pannon RTV-vel közösen, hiszen a film szerb feliratozását a Pannon RTV már el is készítette. Remélhetően egyszer vége lesz a vírusos időknek, és akkor valódi bemutatója is lehet a filmnek.
Valihora úr írásának utolsó mondatában több tiszteletet vár az anyaországiaktól (ez gondolom én vagyok) és a Vajdaságból elszármazott magyaroktól (ez pedig a film zentai születésű rendezője lehet). Azt kell mondanom, hogy ha nem szeretném Szabadka városát és nem tisztelném (többek között) Vermes Lajos munkásságát, akkor nem küzdöttem volna négy évig, hogy ez a film megvalósulhasson.
*a szerző producer (Budapest Film Produkció)
