A sámánság a kultúrának az a szegmense, azon hiedelmek és rítusok összessége, amelyek egy központi alak, a sámán működése köré rendeződnek. Egyfajta vallás- és hiedelemrendszer, amely magában foglalja a a sámánra jellemző viselkedésmódokat, cselekvéseket és gesztusokat, valamint ide vonhatjuk azokat a szövegeket is, amelyeket szintén a hiedelemrendszer tárol imák, mítoszok, áldások, szellemhívó énekek, sámándobolás formájában. A zentai Fodor Gabriellának és férjének, a magyarkanizsai születésű Domonkos Attilának, a zentai Hárommedve dobkör alapító tagjainak elmondása szerint öt évvel ezelőtt találkoztak ezzel egy egész napos rendezvényen.
– Egy ember sámándob segítségével lélekutazást végzett, amit mi is kipróbáltunk, s nagyon megfogott mindkettőket – mesélte Domonkos Attila, aki feleségével együtt ott tapasztalta meg először, hogy ez milyen hatással is van a szervezetre. A későbbiekben több ilyen egészségfejlesztő rendezvényre is ellátogattak, s ha ezeken is volt dobos esemény, részt vettek benne. A későbbiekben eldöntötte, hogy ő is beszerez egy sámándobot, mert tetszett a rezgése, és az, amit az ember átél e dobszóra. Ezt követően Gabriellával hangterápiával is elkezdtek foglalkozni tibeti hangtál és sámándob segítségével. Ugyanis mindkét hangszer az emberi lelket más-más oldalól érinti meg. Attila elmondta azt is, hogy tartományunkban Magyarkanizsán komoly hagyományuk van a dobköröknek, az első kettő is itt és Zentán alakult meg, azóta pedig a Vajdaságban is mintegy hét-nyolc csoport kezdett el tevékenykedni.
– A dobbal a négy elemet elevenítjük meg, vagyis a teljességet, a dob rezgése pedig nagyon mélyre visz. Mi általában az alsó világot használjuk doboláskor, és az őseink onnan eredő energiáját, valamint az erőállatok energiáját, vagyis a középső világot. Ez nagyon erős kötődést teremt az ősökkel, így tudunk nagyon erőteljes biztonságérzést érzékelni a fizikai létünkben – csatlakozott a beszélgetéshez Gabriella, aki elmondta azt is, hogy különböző sámánmódszerek vannak, mint például a transzlégzés, ahol nem annyira a dobon van a hangsúly, hanem magán a légzésen és az ezen keresztül történő transzba esésen, és ott a lelkünkkel tudunk kommunikálni. Ugyanakkor vannak módszerek, amelyek kifejezetten a ritmusról szólnak, például az állattánc, ahol az erőállataikat jelenítik meg, úgy, hogy teljesen átveszik ezek energiáit.
– Ezeket a sámánmódszereket alkalmazzuk a dobkörön belül is, de annyira nehéz és mély technikák, hogy csak nagyon kevés embert érintenek. Így megvan az a kialakult kör, akiket ez érdekel, ám itt nem beszélhetünk egy széles rétegről, a dobkör viszont sok embert megérint, ott nem megyünk le annyira mélyre. A dobkörön is lehetséges transzba esni, s ugyanúgy tudsz dolgozni, de lehet simán csak zenélgetni és énekelni is – ecsetelte Gabriella.
– A szó hagyományos értelmében ki tekinthető sámánnak, kiből lehet sámán?
Fodor Gabriella: – Nem akárkiből lehet sámán, ők annak születnek, s különböző jelek utalnak erre, például hogy pluszcsontokkal, pluszfogakkal, illetve burokban születnek. Más, már a születésnél is megfigyelhető jelei vannak, a sámánok ezenkívül még átesnek egy olyan beavatáson, amely halálközeli élmény. A sámán és a táltos két különböző minőség. A sámán mindig az alsó világban dolgozik, a táltos viszont nem. A sámán mindig dobbal dolgozik, a táltos szinte soha. Ezért nevezzük a mi dobkörünket sámánmódszerűnek, a dobjaink pedig sámándobok.
– Legutóbb egy vasárnapi alkotói összejövetel résztvevői előtt doboltatok és énekeltetek. Ezeket a dalokat hallva fogant meg a kérdés bennem: Mennyire autentikusak az énekeitek, merítetek-e más kultúrákból is, és magatok szereztek-e dalokat?
Domonkos Attila: – Miután mi megismerkedtünk ezzel a módszerrel, akármerre is mentünk dobolásokra, az előadók egyféle ritmust alkalmaztak, ez nekünk egy kicsit monoton volt, de úgy véltem, hogy ezt mindenhol így csinálják. Egyszer viszont elmentünk Adára a Lovasvölgybe, ahol Sütő Annamária – Farkasasszony tartotta a dobolást, itt megtapasztaltam, hogy ő különböző ritmusokat használ. Egy ötperces dalban három ritmusváltás is volt, amire nekem tátva maradt a szám, s rájöttem, hogy nekünk is ilyesmit kell csinálnunk. A dalokat először internetről vadásztuk le, de manapság már gyűjtik is ezeket, a Daloskönyv című kiadványban például nagyon sok ilyen található. A feleségemmel úgy válogatjuk ki a dalokat, hogy azok tényleg jók legyenek, így olyanokat is eldobolunk, amit más dobkörök nem. Van, amikor egy Republic-dalt is beteszünk a repertoárunkba, de csak azért, hogy amikor egy-egy fesztiválra ellátogatunk, akkor a fiatalok hozzánk tudjanak csatlakozni. Indián dalokat is előadunk.
F. G.: – Ezek a dalok nem régebbiek harminc évnél, mert nincsenek autentikus sámándalok. Mivel a sámánok általában nem dalokat énekeltek, hanem megindítottak egy kántálást, és ezt folytatták végig. Ez a fajta közönségközelibb dobolás tehát nem régebbi harminc évnél, akkor kezdték írni a magyar nyelvű dalokat is. A sámánvilággal, az elemekkel dolgozó daloknak ugyanaz a szövegük, mint ahogyan az őseink élték meg az életüket, s ahogyan ezt az indiánok a mai napig megélik. Nagyon sok spanyol és indián nyelvterületről származó dal van, amit mi, magyarul énekelünk. Ezek indián eredetűek, és ősi gyógyító dalok. Szintén rajta vannak a repertoárunkon.
D. A: – Van olyan indián dal, amit eredeti, lakota nyelven is énekelünk, de megvan a magyar fordítása is. Ugyanakkor egyes énekeknek csak magyar fordításuk van, ezeket nem szeretjük énekelni, mert szerintünk nem mindenhol helyesek a fordítások.
– Merre léptetek fel ez idáig, és számotokra melyek voltak a legemlékezetesebb fellépések?
F. G: – Rendszeresen kijárunk a Malomfesztiválra, és ezeket a fellépéseket szeretjük legjobban, mivel ott annyira szabad a közönség, a fiatalok annyira szabadon élik meg a saját lelküket, hogy ott vagyunk hozzájuk a legközelebb. Ez a legemberközelibb, de nagyon sok helyre hívnak minket, így klubnapokra is, ahol kimondottan a sámándobolást és a dalok éneklését igénylik. Nagyon kevés az olyan meghívásunk, ami a sámántechnikákról szól. Ettől nagyon félnek az emberek, mert annyira mélyre menő, hogy szembe kell nézniük önmagukkal. Így ez nem annyira népszerű. Vajdaság területén mindenhova elmegyünk, és nyilvános dobköröket is szoktunk szervezni. Így többek között voltunk a Topolyai-tónál, az adai Lovasvölgybe is nagyon sokáig jártunk, Magyarországon is többször felléptünk már. Egyszer voltunk Bugacon is, de az túl népszerű az emberek körében, tőlünk viszont nagyon távol álló világ. Ott nem a mélyre menő és szembenéző belső munka a lényeg, hanem a külsőségek.
D. A.: – Ott vettem át az első dobomat, de az, ami ott van, annyira nem jön át, mert mi nem szeretjük a megkötéseket, ilyen-olyan hagyományőrző ruhákba öltözést. Ezért bármilyen rendezvényre hívnak minket, szólunk előre, hogy mindenki olyan ruhában jelenjen meg, amiben szeret lenni, s jól érzi magát, hogy jobban el tudja magát engedni.
– Visszatérve a legutóbbi fellépésetekre, számomra lenyűgöző volt látni, hogy amint elkezdtetek zenélni, hirtelen több oldalról is érkeztek fiatalabbak és idősebbek, sámándobbal, csörgővel, didgeridooval, és csatlakoztak a fellépésetekhez…
F. G. (nevetve): – Ez a saját csapatunk, csak éppen késésben voltak. Van már egy kialakult közösség, aki odajár hozzánk.
D. A.: – Ennek a közösségnek is sokat köszönhetünk, ahogyan annak is, hogy odahaza kialakítottunk egy helyiséget, ahol összeülünk, énekelünk, dobolunk, és ennek Málnás a neve. Amikor meghirdetjük estjeinket a Málnásban, sokan azt hiszik, hogy a gyümölcsösbe megyünk le, s ott lesz az összejövetelünk. Pedig szó sincs erről. Hála a közönségnek és a munkánknak, Magyarországon is jó híre van táltos- és sámánberkekben is.
– Szerintetek a jelenlegi modern kultúra át tudja-e venni ezeket az archaikus hiedelemrendszereket?
F. G.: – Ha azt nézzük, hogy a népzene és a néptánc mennyire népszerű, s egyre nyitottabbak rá a fiatalok, igény van az efféle kultúrára, szerintem ugyanígy erre a dobolásra is, az autentikus befelé utazás is úgyszintén egyre populárisabb az ifjú nemzedék körében, és azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok sokkal nyitottabbak rá, mint az idősebbek. Szerintem az azért van így, mert mindenféle zenére és ritmusra igény van, önmagában nagyon közel áll az emberekhez. Ugye, ha van két pálcád, azzal már tudsz zenét csinálni, s ugyanez van a dobokkal is. Annyira ősi, annyira közel áll mindenkihez. Mert nincs is ősibb a ritmusszekciónál. Magát a szívverést hozzuk, és ez mindenkiben ott van. Ha ezt vesszük alapul, nem is csodálkozom azon, hogy a mai világban ennek helye van, és egyre népszerűbb.
– Hoppál Mihály magyarországi Széchenyi-díjas etnológus, folklorista, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének kutatója szerint a sámándobolás a függőségi betegségek gyógyítása terén is nagyon hatékony lehet. Ti miképpen vélekedtek erről?
F. G: – Igen, szerintem ugyanúgy gyógyít, mint egy belső utazás vagy mint a pszichoterápia. Ez is ugyanúgy tud hatni. Nyilvánvaló, hogy ennek hatására a függő áteshet abba az állapotba, hogy majd a dobolástól válik függővé, de ez még mindig jobb, mint ha magától a szertől függne. Ez is egyfajta révülést, módosult tudatállapotot hoz. Nem kell hozzá szer, hogy módosult állapotba kerüljünk. Ez a dobnak a nagyon nagy előnye.
D. A.: – Amikor mi dobolunk, semmilyen szert nem használunk. A vízen kívül semmi mást. Tévhitben vannak, akik azt hiszik rólunk, hogy ezek drogoznak. Erről szó nincs. A vízen kívül más nem megy be abba a helyiségbe, ahol ilyen dobolás folyik. Minden más tiltott szernek számít.
F. G.: – Az autentikus sámánok élnek gombákkal, mindenféle hallucinogén növénnyel, hogy könnyebben utazzanak a szellemvilágban. Mi nem használjuk ezeket a szereket, nekünk azért van ott a dob. Lényegében a dob maga a szer, amivel a szellemi világokba utazunk.
