Nálunk senki sem fog meghalni a koronavírustól, segít a vodka, a szauna és a hoki Olyan ember nyilatkozta ezt, aki megszokta, hogy a szava parancs és annak mindenki engedelmeskedik. Alekszandr Lukasenko, Fehéroroszország mindenható diktátora. Erre a nyilatkozatra semmit sem tettek a járvány megfékezésére. Náluk kétmillió ember vett részt a kommunista szombatokat ídéző társadalmi munkán, és Fehéroroszország volt az a ritka ország, amelyben összezsufolt tömegek előtt megtartották a május 9-ei díszszemlét.
A következmény nem maradhatott el. Náluk több volt a fertőzött, mint a négyszer népesebb Lengyelországban (55 000:30 000), de negyedannyi volt a beismert halott (312:1256), mint ott. Mert a halottakat egyszerűen más bajnak a rovására írták. (Végső fokon igazuk van: senki sem a vírustól hal meg, hanem attól, hogy megáll a szíve.) Ennyi elég volt, hogy az európai sajtó figyelme az ország felé forduljon. Ráadásul vasárnap náluk elnökválasztás van, amelyen hatodszor újraválasztják Lukasenkót.
Lukasenkót még 2005-ben Európa utolsó diktátorának nevezte Condoleezza Rice akkori amerikai külügyminiszter. Ma már nem újdonság, hogy a bajoktól megfélemlített és elbizonytalanodott tömegek szinte keresik azt az erős kezű, népszerű politikust, aki vezérként viselkedik és azt ígéri, hogy ő megold minden problémát. Ennek következtében kikopik az a régi hagyomány, amelyben a tömegek a demokrácia biztosítékát látták, az, hogy egy ember csak két mandátumon át maradhat tisztségében. (Washingtonról jegyezte fel a krónika, hogy visszautasította, amikor rá akarták beszélni, hogy maradjon harmadik mandátumra is elnök. És már máskor is említettük: Churchill a II. világháború megnyerése, Kohl Németország egyesítése után veszített választást.)
Ma pedig még Angela Merkel is csak a negyedik mandátum után ígérte meg, hogy nem lesz többé miniszterelnök, Putyin és Erdogan viszont módot talált hatalmának meghosszabbítására. Vannak európai miniszterelnökök, akik két mandátum után is tisztségükben maradnak, vagy egyik tisztségből a másikba költözve őrzik meg hatalmukat. De Lukasenko volt Európában az első, aki 1994 óta van hatalmon. Közben megnyert két népszavazást. Az egyik az elnöki mandátumot hosszabbította meg, a másik pedig lehetővé tette, hogy örökre hatalmon maradjon. Azóta már öt elnökválasztást nyert meg több jelölttel szemben, a szavazatok 75–85 százalékával.
És közben az ország teljhatalmú ura volt. A diktatúra részben annak köszönhető, hogy Fehéroroszország a legtöbbet őrzött meg a bolsevik rendszerből. Még ma is a munkaerő 80 százaléka dolgozik az államnak, és megmaradtak a kolhozok. A következmény az, hogy ott ritkábban fordult elő, hogy az állami tulajdon széthúzása dollármilliárdosokat szül. (A szegény Oroszországban majdnem annyi multimilliárdos lett, mint az Egyesült Államokban.) De lett egy gúzsbakötött gazdaság és egy primitív mezőgazdaság, amely a diktatúra gazdasági alapja lehet.
Egy időben Fehéroroszország még egyesülni is akart Oroszországgal, mert Lukasenko azt képzelte, hogy a gyenge kezű, sőt elveszett Jelcin helyett ő lehet az egész birodalom feje. Később ettől az egyesüléstől Putyin várta mandátumának meghosszabbítását, de akkor már Lukasenko nem adta a hatalmat, kijelentve: „Mi sohasem szándékoztunk, és ma sem szándékozunk beolvadni bármely államba, legyen az rögtön a testvéri Oroszország is.”
Most Európa figyelme több okból fordult az elnökválasztás felé. Elsősorban azért, mert az örök hatalom vírusa majdnem olyan gyorsan terjed Európában is, mint a koronavírus. A következő ok, hogy ma Fehéroroszországban rajzolódik ki legélesebben, hogy ez a vírus milyen tevékenységre bírja azt, aki féltékenyen őrzi ezt az örök hatalmat. Végül pedig az, hogy ebben az országban először látszik esély nem arra, hogy az ellenzék megnyerje a választást, legalábbis megszorongassa a diktátort.
A diktatúrára nemcsak az jellemző, hogy valaki elhiszi, hogy őt képessé tették a teljhatalomra, hanem a hívők elvakultan hisznek is neki. (A történelem olyan végletes példákat produkált, mint az, hogy már látszott: az oroszok Berlinig jutnak és Szálasi mégis táviratban köszönte meg Hitlernek, hogy „felmentő erőket” küldött Budapesthez, és sokan voltak, akik azt hitték, csak Hitleren múlik, hogy a „frontvonal sok rövidítése” után hol rajzolja meg azt a vonalat, ahol az oroszokat megállítják.)
De a diktátor mégis fél mindentől, megpróbál elfojtani minden más véleményt, nem tűri, hogy valaki szembeszálljon vele. Fehéroroszországban börtönbe került három olyan politikus is, akiről hinni lehetett, hogy valami erőt képviselhet Lukasenkóval szemben. Így került rácsok mögé Szergej Tihanovszkij, Viktor Babariko és Valerij Csepkalo.
Végül: most mutatkozik meg először, hogy az eddig egymás ellen hadakozó ellenzék összefogása Szvetlana Tihanovszkaját, a már említett Szergej feleségét számba vehető ellenjelöltté tette. Eddig ez csak abban látszik, hogy tömegeket tud megmozgatni. (Az eddigi tüntetéseken legfeljebb ezer ember volt, most Szvetlana nagygyűlésén a szervezők szerint 65 ezer, az európai lapok szerint több tízezer ember vett részt.) A nagyobb esélyhez a járvány szerencsétlen kezelése mellett hozzájárult, hogy a gazdaságnak egyszer már megállított visszaesése (a 2015. évi, 3,8 százalékos visszaesést 2017-ben 2,4 százalékos növekedés követte) után a gazdaság ismét akadozik.
