A szabadkaiaknak mi sem természetesebb, minthogy a város központja a gyalogosoké, hogy a korzón anélkül sétálhatnak, hogy a sűrű gépjárműforgalomra kellene ügyelniük. Ez azonban nem volt mindig így. Sőt, Szabadka történetét áttekintve inkább az volt a megszokott, hogy a korzót lovaskocsik, majd autók, buszok, teherautók és motorkerékpárok szelték át. A város főutcáját először negyven évvel ezelőtt zárták le a gépjárműforgalom elől, igaz akkor még csak ideiglenesen.
A korzót, akkori nevén Boris Kidrič utcát, 1980. augusztus elsején zárták le a gépjárműforgalom elől. Az aznapi Magyar Szó egy rövidhírben arról adott tájékoztatást, hogy a tilalmat csak ideiglenesen, kísérleti jelleggel, szeptember elsejéig vezették be. Hozzátették, ha a gyakorlatban bebizonyosodik, hogy mindez nem okoz nehézséget a forgalomban, akkor véglegesítik a tilalmat. Az augusztus 3-ai Magyar Szó Gyalogos-oázis lesz a belvárosban címmel részletesebb tájékoztatást adott az intézkedésről. Ebből megtudhatjuk, a Boris Kidrič utca igen forgalmas volt, különösen délután kettő és három óra között. Ebben az időközben, egy akkoriban végzett felmérés szerint, csaknem 400 jármű haladt át rajta. Az illetékesek az ideiglenes tilalommal azt szerették volna megtudni, hogy a korzó lezárásával a környező utcák mennyire bírják elviselni a megnövekedett forgalom okozta megterhelést.
Az intézkedés egyébként számos megmosolyogtató vagy éppen bosszantó helyzetet teremtett. A gyalogosoknak például meg kellett szokniuk, hogy a korzón már nem csak a járdán, hanem az úttesten is közlekedhetnek.
„Járni tanulnak az emberek a széksorok között. Arról van szó ugyanis, hogy az elmúlt hét végén lezárták a korzót (Boris Kidrič utca), s a cukrászdák, a vendéglők ezt kihasználva, az utcára költöztek. Kirakták az asztalokat, a székeket, a napernyőket, a Beograd Étterem előtt már virágágyások is díszelegnek, egyszóval: kellemes környezetet varázsolnak a kánikulában felfrissülni vágyók számára. Nos, az utca új rendje bizony kissé megbolygatta a gyalogosok »haladási irányát« is. Nevezetesen, azt a megszokott útvonalat használják ma is, amelyet eddig a járműforgalom betiltása előtt használtak: a járdákat. Márpedig a székek, az asztalok most elzárják az utat előlük. Tegnap, a reggeli órákban figyeltük meg a szinte ötpercenként megismétlődő jelenetet. Jön a Járókelő, nagy szatyrokkal a kezében, maga elé meredve, elgondolkodva (nyilván a számla összegén morfondírozott), s amikor a Dubravka cukrászda kihelyezett asztalaihoz ér, egy pillanatra megtorpan, de nem kerüli ki az asztalokat, hanem ügyesen »lavírozik« a székek között. Kicsit később egy fiatalember fut neki ugyanennek a »távnak«, azzal, hogy ő a felénél visszafordul és megkerüli a székeket. Fél óra alatt mintegy tízen »beleütköztek« a járdán elhelyezett székeknek és asztaloknak” – írta az augusztus 7-ei Magyar Szó.
De nemcsak a gyalogosok, hanem a gépjárművezetők is nehezen alkalmazkodtak az új közlekedési rendhez, és gyakran előfordult, hogy megszokásból behajtottak a lezárt utcába.
„Gyalogos-oázis lett a belvárosban. Most már háborítatlanul sétálhatnak itt a járókelők egész napon át, birtokukba vehetik a korzót. Az az, hogy csak vehetnék. A forgalom lezárása utáni napokban játszódott le az alábbi eset. Gyanútlanul sétál néhány járókelő a Boris Kidrič utca (korzó) kellős közepén. Egyszer csak éktelen fékcsikorgásra lesznek figyelmesek közvetlenül a hátuk mögött. A Lada személygépkocsi vezetője, pelyhedző állú legényke, mutáló hangján magabiztosan dörgi: – Mit sétafikálnak itt az út közepén világos nappal, maguk... (itt nyomdafestéket nem tűrő kifejezés következik)! Mi lesz, ha »átlovagolok« magukon... (ugyanaz a választékos kifejezés)!? S a jámbor gyalogosok, akik saját birtokukban érezték a korzót, most egy pillanatra elképedtek. Éppen annyi időre, hogy a rendreutasító, mutáló hangú hős kereket oldhatott” – olvasható napilapunkban.
Érdemes volt azonban az óvatosság, ugyanis néhány nap türelmi idő után a rendőrök elkezdték megbírságolni a figyelmetlen gépjárművezetőket.
