A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége az idén is megszervezi a mezőgazdasági vegyszeres dobozok gyűjtési akcióját, amelyhez ezúttal is csatlakozhatnak Óbecse község mezőgazdasági termelői. A gazd...
Óbecse
Szerdán, május 8-án, 18 órai kezdettel komolyzenei koncertet tartanak az óbecsei Városi Színház termében Kultúra, szerelem, emberek címmel. A műsorban fellép Sonja Kalajić, aki hegedűn, fűrészen és kasztanyettán játszik, és Bojana Dimković, aki zongorázik.
2014. január 1-je óta, miután visszaállították Óbecse község területére a bíróságot, egészen a tavalyi év végéig hét bíró dolgozott az Óbecsei Alapfokú Bíróságon és a törökbecsei bírósági egységben.
A Forrás Magyar Népművészeti és Kulturális Oktató Központ számos népművészeti rendezvényt és képzést szervez az év folyamán főként Óbecsén, a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörrel együttműködve. Emelle...
Nyílt napot tartottak hétfőn az óbecsei Testvériség Általános és Középiskola Đura Jakšić utcában lévő épületében, ahol a leendő középiskolásoknak mutatták be az oktatási intézmény működését és a sz...
Vasárnap 21 órakor átadta a támogatói aláírásokat a Vajdasági Magyar Szövetség Óbecsén a községi választási bizottságnak.
– Másodiknak adtuk át a választási listát.