2024. április 19., péntek
EGY EZOTÉRIAI TANÁCSADÓ NAPLÓJÁBÓL

Energiavámpír az anyósom és a barátnőm

A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 20 év folyamán jegyeztem fel. Minden történet valódi, csak a neveket változtattam meg, a klienseim iránti diszkréció miatt. Bizonyára mindenki talál majd valami hasznosat a maga számára.

– Üdvözlöm, Eszter vagyok. Minden délután, ebéd után átjön hozzánk az anyósom, s abban az időben ugrik be hozzám a barátnőm is, aki munkából jövet megszokásból megjelenik egy kávéra. A párom ekkor indul munkába, engem pedig közrevesznek ezek a hölgyemények. Ha nem kritizálnak valamiért, akkor csak panaszkodnak. Egyik nap az egyik, másik nap a másik. Hozzám szögezik a kérdéseket, de mindig találnak utána valamit, hogy belekössenek abba, amit mondok. Mindig akad valamelyiküknek baja velem, néha, hogy mit főztem, vagy hogy főztem azt a valamit, milyen az edényem, hogy nézek ki, milyen a lakásom, hogyan tartom azt rendben, hogy gondozom a virágom, hogy nevelem a gyerekeket, vagy bármi másba, mert ugye még akkor pakolom le az asztalt, amikor ők odaérnek, a gyerekem már hazajött az iskolából, a másik meg az óvodából, egybe nyílik a konyha és a szoba, tehát mindenbe belelátnak, s bele is avatkoznak. Legszívesebben elbújnék előlük. Amikor elmennek, szinte már remegek, erőtlen vagyok, mintha kiszívták volna belőlem az energiát, sokszor a fejem is megfájdul, azután pedig én válok kiállhatatlanná. Nincs türelmem azután a gyerekekkel, s mire a párom hazaér, őrá se tudok szeretettel figyelni, hanem ingerült és rosszkedvű, morcos vagyok. Ám amikor megpróbáltam elmondani neki, hogy mennyire terhemre vannak e látogatók, sértve érezte magát, hogy miért nem tűröm az ő anyját? A barátnőmet pedig én választottam, hát akkor tartsam is meg, utóvégre mással úgysem barátkozom. Mit tegyek? – kérdezte egy kedves hívóm.

– Igen, tudom miről beszél, ez az energiavámpirizmus. Sok ember csak sajnálaton és agresszión keresztül tud energiához jutni. Ők leginkább nincsenek tudatában annak, amit tesznek. Ők veszekedés vagy sajnálat folyamán töltődnek föl, energiát kapnak, azután elégedetten, föltöltődve elmennek, az áldozat pedig, ebben az esetben ön, ott áll legyengülve, energiahiányban. Soha nem érdemes velük hadakozni, vitatkozni, igazolni őket, mert akkor belemegyünk a játszmájukba, tápláljuk a működésüket, miközben mi magunk lemerülünk.

Van néhány módja annak, hogyan gátolja meg ezt. Először is tegye keresztbe a kezét vagy a lábát, ezzel máris elzárja az energiaáramlást. Azután ne ellenkezzen velük, ne menjen bele az ő játékukba, ne hagyja magát fölingerelni, hisz ők pont arra vágynak, legtöbbször tudat alatt. Tehát ha ők azt mondják, hogy valamit ön nem csinált jól, akkor ön mondja nyugodtan azt, hogy igazuk van. „Biztosan úgy van, ahogy ti látjátok, tényleg nem tettem jól”, s mosolyogjon hozzá kedvesen. Egyszerűen ne idegeskedjen, maradjon közömbös. Semmi fölháborodás, védekezés nélkül adjon nekik igazat, s kezdjen el beszélni egészen tizedik dologról. Ez váratlanul éri őket, esetleg megpróbálkoznak még egyre bizonytalanabbul kikezdeni önnel, de ön ismételje meg tettét, adjon nekik mosolyogva igazat, s ismét beszéljen másról. Ha pedig panaszkodnak, áldozatnak mutatják be magukat, nehogy megpróbáljon segíteni nekik, jó tanácsot is tilos adni, úgyse fogadnák el. Inkább mielőtt kikérnék az ön véleményét s belevinnék a játékba, dobja fel nekik ön a labdát, és kérdezze meg: „Most mihez kezdesz majd?”, „Szerinted mi a legjobb megoldás?” Kérdésével cselekvésre és gondolkodásra ösztönzi őket. Minden nyavalygásra reagáljon egy pozitív gondolattal. Vagy egyszerűen ne reagáljon rá, hanem vágjon a szavukba, s meséljen vidám történeteket, bármit, aminek nincs köze a panaszhoz, figyelmen kívül hagyva az ő szavaikat. Vagy álljon föl, dúdolgatva locsolgassa a virágokat, csevegjen a gyerekekkel a panaszáradat kellős közepén. Ez egy idő után vagy elűzi ön mellől őket, vagy örökre megváltoztatja az energiavámpírt. No meg azért adok önnek egy talizmánt, amelyet magánál hord, esetleg a szék vagy az asztal alá ragaszt, elhelyez a közelükben. Energiáink védelmezésének kulcsa az aurában van. Az aura az az energiatér, amely körülveszi a fizikai testet. Minél egészségesebb ön testileg-lelkileg, minél erősebb, annál vibrálóbb az aurája, annál ellenállóbb a lelki támadásokkal szemben. Az aura karbantartása, erősítése és védelme érdekében auraerősítő és csakratisztító gyakorlatokat adok. Emellett van néhány rítus is, melyet el fog végezni, s ajánlom még a yantra képeket, amely az otthona energiáit hozza rendbe. A különböző mantrák vagy imaszövegek mormolása is energiát szabadít föl, és füstölőket is használhat. Ezek után úgy fognak alakulni a dolgok, hogy e személyek elpárolognak az ön közeléből a legrövidebb időn belül a legjobb módon, vagy, ritkább esetben, megváltoznak.

Egy hónapra rá jelentkezett is a hölgy, s eldicsekedett, hogy bevált a módszer, „kifüstölte az energiavámpírokat”. Anyósa hetente egyszer jön, akkor is nagyon gyorsan elmegy, mert legújabban máshol keresi a föltöltődést, egy szomszédasszonynál, mert itt már nem jut energiához. A barátnő pedig megismerkedett valakivel, s munka után vele tölti idejét. Ő pedig örömmel foglalkozik a gyermekeivel, s üdén, jókedvvel és kedvesen várja haza szerető férjét, aki csodálja, hogy van a drága feleségének mostanában ennyi energiája. Ő pedig, a drága feleség, csak titokzatosan mosolyog, esze ágában sincs valami rosszat mondani a kedves mamáról, hisz mostanában olyan jól megvannak (amióta alig látják egymást). Legyen szent a családi béke!