Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

Törött tükrök

(Hommage à Nantes) - 11. rész

Péter László

2020. július 29., 18:56

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

„törött tükröd vagyok, úgy verem vissza a fényt,
ahogy tartasz. ha bántasz, magad bántod.
ha szeretsz, bennem megtalálod.
ez az emberi áldás. a tudatlanság az átok.”
(Kemény Dávid)

Pétër László: Törött tükrök 2.

Pétër László: Törött tükrök 2.

Feloldhatatlan
Őstörténeti hősünk, a bibliai Ábel a fájdalmas emberi eszmélések áldozata volt. Törött szemtükrében még mindig őrzi Káin végzetes, féktelen indulatokat gerjesztett bolondériáját. Káin (elhibázott, végső) célja a szeretethiány és a mindenképpen érvényesítendő becsvágy volt. E csillapíthatatlan, emésztő érzés meggondolatlan, szürrealisztikus cselekvésekre késztette. Ezért egyszer s mindenkorra le kellett győznie saját korlátoltságát: elfojtott igazságérzetét, féltékenységét, az isteni kiközösítéstől való beteges félelmét. De mi haszna lett a gyötrődő szeretetvágyás miatt elkövetett tettének? Nagy ára volt tökéletlensége bűnének. Szorongása még inkább fokozódott, és a félelme talán még inkább eluralkodott rajta. Hiszen magára maradt. Magára maradt? Sokak szerint eltévelyedett. Megint mások szerint tette után kitisztult az elméje, megvilágosodott. Káin a bűne elkövetése után szabadulást remélt. További kiutakat keresett. Meggondolatlanságát nevezhetjük végtelenített tévútnak is, amelyet máig sem adott fel.

Kalandorság
Vajon létrejöhetett volna-e a homo ludens kihívásokkal teli, vérbő alkotói késztetése, ha a készen kapott angyali tulajdonságokkal felruházott Ábel mégis valahogy megússza? Mi lett volna, ha Ábel túléli fivére irigy gyűlölködését: ha Káin pusztul bele? A kalandorsága örökösei vagyunk mi is. Káin öntörvényűsége kihívásokat, meredek, kételyekkel teli vívódásokkal megtűzdelt, küzdelmes feladatokat testál ránk. Bűnös tettét is ivadékainak kell helyrehoznia. De mindig a fény felé kell orientálódnia, s az jó.
Az önkeresésből lett önkifejezés nyughatatlan szándékával büntetésből folyton újra kell építenünk önmagunkat. Ősünkből, az örökös sötétségtől menekülő Káinból lettek végül a képalkotó mesterek: a dühöngő Michelangelo, a gyilkos indulatokkal küszködő Caravaggio, a kicsapongó, erőszakos Gauguin, az öngyilkos gondolatokat kergető Van Gogh is. Mégis mind a végtelenített teremtés isteni szigorának hódolt. A káini öntudatra ébredés nem csupán a szigorú alkotói szabályok elfogadására késztette a nagy mestereket, de a mesterségbe ivódott bátor, következetes vagy következményes cselekvésekre is. Tetteivel a mindenkori alkotó a tökéletesedés útját igazolja. Ha célba talál, szeretik, ünneplik és felmagasztalják. Ha mellébeszél, elbukik, megvetik, mellőzik, elfelejtik. A hamis tettek az eltévelyedését, a kegyvesztettség, a vesztét jelentik. A művész kalandor a keskeny úton.

Szeizmográf
A homo fabernek anno ki kellett találnia az etikai normákból kinyerhető esztétika szigorú szabályait is: egyfajta művészi illemtant, amely okosan irányítja, tereli őt a művészi igazságok felé. Az ösztönösen (naiv) önzésektől vezérelt érzékeny alkotó ugyanis könnyen hiteltelenné vagy közönségessé válhat. Veszélybe sodorhatja önmagát. Megtévesztheti a művészetekben mélyen elmerülő hívő közösségét. Az alkotói hibalehetőség: valamiféle tévesen programozott, átpolitizált, beláthatatlan következetlenség. Már az izgágaság is elegendő az olcsó hamisság feltételezéséhez. A művészi tétovaság, átgondolatlanság: végzetes könnyelműség. A céltalan vakmerőség: ingatag tévút, zsákutcába tereli az embert. Ha az alkotó ösztönei csődöt mondanak, az csak további elhibázott lépések kényszerével kecsegtet.
A szélsőséges művészet a talmit, a közönségest, az erőltetett giccs kényszeres elfogadását is játékszerként kínálja fel nekünk. Játszadozik velünk, bátorít és provokál bennünket egyszerre. Jó tudni, hogy kényszerhelyzetbe sodorhatja, felesleges zavarodottságba kényszerítheti a képalkotót minden túlzóan hazug, életidegen vizualitás. A művész egyedüli mentsvára az őszinteség, amely tudatát egyszer ismeretlen mélységekbe hívja, másszor megfellebbezhetetlen szürrealisztikus magaslatokba emeli.

Félélmény
Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Hogyan éljen a művész a mai világban? A mi rugalmas elméletünk szerint, aki a múltnak él, az nem tudja kellőképpen követni a modern tendenciákat. Így olykor maradinak tűnik: s néha valóban az. A kicsinyességek és a nagyotmondások között a naiv esetlegességek rabja, kiszolgáltatottja. Gyanítható azonban, hogy a „modernség” erőltetése még nagyobb humbug. Mert ha nem a hagyományokon alapszik, a modern kori kultúra számára a tízparancsolat úgyis csak idejétmúlt, kiüresedett mantra lesz. S ha mindent eltúloz, az is megvalósíthatatlan hazugsághalmazzá bővül. A sehonnai gondolatsugallatok, a tájékozatlan öngerjesztések csupán lapos félélményt adnak. A minden(ki)hez tartozás hamis érzetét keltik, miközben az ember lelkét észrevétlenül ellopják s kilúgozzák.

Globalizmusveszély
Az emberiségnek az ötvenes évektől kezdve valahogy nincs ínyére a pozitív példák keresése. A művészet is inkább az újszerűségek s az eklektikus, ellentmondásos modellek keresésével foglalkozik. A felgyorsult tempóban működő, zakatoló világunkban már nincs ideje a saját lelkiállapot gondozására, istápolására, kondicionálására. A közösségérzetünk egyre inkább tágul, miközben ritkásra szőtt hálófonata gyengül, torzul, gubancolódik. És szakad is. A jövő generációja talán már egészségtelen önzésre késztetve születik meg, s az összes egyezményes társadalmi szabályokat, kánonokat felrúgja. Talán elhiszi majd, hogy a demo(csok)ráciában mindent szabad és minden jár. Úgy tűnik, hogy a posztkonzum-generációnak folyton fáj majd valamije. Holott felszabadult, gyakran modortalan, óvatlan és a végsőkig következetlen tud majd lenni, mert a kizárólagosság gondolatdivatja sokkal jobban foglalkoztatja az ajándékba kapott, örökölt, de elfeledett igazságvágynál.

A képzelet ereje
Az alkotóember hamarosan rá fog jönni arra, hogy az élete nem a valóságban, hanem a virtuális valóság megélésében teljesedik ki. Hogy a tovafűzhető gondolataiban elmerülve álmodik-e a valóságban, vagy nagyon is éberen éli meg az álmait? Sosem fogjuk eldönteni. Tény, hogy az ember a harmonikus világ rejtelmes szépségeit már kevésbé élvezi. Kora reggeltől késő estig, napkeltétől alkonyulatig inkább elmerül s gyönyörködik a mesterségesen megalkotott virtuális világ elvontságában. Az elvont gondolatok játékában, a valóságtól és egymástól is egyre nehezebben elkülöníthető művészetek megélésének kísérletében. Furcsa, hogy a megélés minősége mindenkinél más. Úgy tűnik, hogy immár kanalizált, párhuzamos világokban élünk: tovább tervezhető/bonyolítható virtuális valóságokban, ahol a gondolatfolyamok úgy bontakoznak ki bennünk, mint egyszemélyes mágikus képmezők: lelkületünk szabadon beépíthető, újrabútorozható légies tereivel. A képzelet világa mára az elvont végtelen szabadság megélésének pompás élményérzetét adja meg nekünk. Miért is foglalkoznánk csupán a látható, tapintható, megízlelhető világ behatároló fizikai valóságával, ha jóval többre vagyunk képesek? A teremtés absztrahált megélésképességével kacérkodunk. Mindig egyazon apróság, logikai gyök izgatja a fantáziánkat: a képzelet ereje.

A korhangulatról
A képzelet ereje időzített. Az impresszionisták, expresszionisták még egymástól elszigetelten, egészen távol is hasonlóképpen keverték a színeket. Megközelítőleg ugyanúgy vagy hasonlóképpen élték meg az új festészetet. Jóval később, a hatvanas években a vizualitás peremére jutott, a nemzetközi történések irányába mozgó gondolatalkotó konceptuális művészek is hasonló módon elemezgették, alakították, bontogatták a gondolatművészet forradalmi elméletét. A külföldi művészeteket tanulmányozva könnyebben eredményekre jutottak, és szinte mindenütt hasonlóképpen élték meg az újszerűségek művészetét: immár nem a természetben, hanem az urbánus, nagyvilági valóságban. Ahol a mély, az elvont, a titkos és a lehetetlen vágy- és élményvilága egyaránt gyönyörködtet bennünket. Manapság a felsőbbrendű valóságot, a határtalan kreatív szellemet, a képzeletvilág behatárolhatatlan mindenségét már egymástól függetlenül kutatjuk tovább. Ha csupán az elemi ösztöneinkre hagyatkoznánk, akkor csak a realitások mezején kószálnánk. Ezért ma már kreatív tudatossággal alkotunk. Ötletes gondolatkombinációk csapongásélményét fogalmazzuk meg, és követjük bátran. A szabadság érzetével hermetikus élményvilágokba léphetünk be.

Régen csak a megbízható valóság megállapítására vágytunk. A későbbiekben a hiányosságaira hivatkozunk. Később már a titokfejtés nyughatatlan vágyával felvértezetten követelőztünk is. Ma őszintébb válaszadásokat keresünk. Megmentését reméljük a valóságnak.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége