2024. április 20., szombat

Folytatódtak a tüntetések

Több városban is hangot adtak elégedetlenségüknek a polgárok

Péteken a tüntetők még támadták parlamentet, de szombaton már békés megmozdulás
zajlott.

Pénteken és szombaton este Szerbia több városában újfent utcára vonultak a polgárok, az államvezetés eddig megejtett és az elkövetkezendőkben esetlegesen megejtendő járványügyi intézkedései, továbbá az államhatalom és az egészségügyi illetékesek a járvány kapcsán tanúsított magatartása, az esetleges visszaélések és manipulációk, valamint az országban uralkodó általános állapotok ellen tiltakozva.

A legtömegesebb tüntetésekre Belgrádban, valamint Újvidéken, Nišben és Kragujevacon került sor, de egyebek mellett Nagybecskereken, Užicén, Požegán, Vranjeban és Čačakon is
utcára vonultak az emberek. A szombaton este megtartott tiltakozásokon már jóval kevesebben gyűltek össze, mint az azt megelőző napokon. A korábbiakkal ellenben a hétvégén megtartott tüntetések java részt incidensek nélkül zajlottak le, a rendőri erőszak sem volt már annyira kifejezetten jellemző, mint kedden, vagy szerdán.

Pénteken este a Szerbiai Képviselőház előtt került sor egy nagyjából 45 percig tartó összecsapásra a tüntetők egy csoportja és az épületet őrző csendőrök között, ám ezt követően ismét békésen folytatódott a tiltakozás. Az összecsapás azzal kezdődött, hogy a tiltakozók pirotechnikai eszközökkel és nagyobb kődarabokkal kezdték el dobálni a csendőröket, miközben a Koszovó
Szerbia jelmondatot skandálták. Míg tartott az erőszakos tiltakozók és a rohamrendőrök közötti összecsapás, a békés tüntetők, akik csütörtök óta azzal jelzik előzőektől való különbözőségüket, hogy java részt ülve tiltakoznak, eltávolodtak a parlament épületétől, majd később visszatértek.

Szombaton este egy érzelmes megmozdulásra került sor a Szerbiai Képviselőház előtt: a
tiltakozók az épület lépcsőin gyertyát gyújtottak az aznap 77. évében elhunyt Ljubisav Đokić, közismertebb nevén baggeres Joe, az október 5-i tüntetések kultikus alakjának emlékére. Az N1 tv értesülései szerint Joe a most zajló tüntetéseken
is részt vett. A gyertyák mellé két játék markológépet helyeztek el.

Pénteken az újvidéki tüntetők egy időre lezárták Belgrád irányába az autópályára vezető utat, ahol a rendőrség és a rohamrendőrök is felvonultak. A Danas napilap tudósítása szerint egy ideig békésen üldögéltek az aszfalton, farkasszemet
nézve a rend őreivel, majd ezt követően állva és skandálva folytatták a tiltakozást, végül pedig a város főterére vonultak. Szombaton este a 021 hírportál tudósítása szerint Újvidéken a tiltakozó polgárok először a péterváradi híd felé vették útjukat, hogy eltorlaszolják annak feljáróját, ám végül megváltoztatták útirányukat, és
az óvárosi rendőrállomást vették körbe. Azért éppen ezt az intézményt, hogy itt juttassák kifejezésre a tüntetéseken jellemző rendőri erőszak miatti elégedetlenségüket. Arra emlékeztették a rendőröket, hogy értük, a polgárokért vannak.
Itt nagyjából fél órát tartózkodtak, végül pénzt és kutyaeledelt hagytak a rendőrállomás bejárata előtt, elsétáltak a város főteréig, hogy ott folytassák tiltakozásukat. Vasárnapra Újvidéken nem hívtak össze tiltakozást, ehelyett arra kérték a
tartományi székvárosban eddig tiltakozó polgárokat, hogy minél tömegesebben vegyenek részt a Belgrádban megtartandó tüntetésen.

A járványügyi helyzet felelősségteljes kezelése, továbbá tiszta ivóvíz és a légszennyezés csökkentése – ezek a követelések hangzottak el az államvezetés és a helyi vezetés irányába a Danas napilap összeállítása szerint Nagybecskereken, a pénteken este megtartott tiltakozáson.

A Belügyminisztérium munkatársai a szombati nap folyamán összesen 42 személyt tartóztattak le vandalizmus okán. A pénteken este az N1 újságírójára támadó személyt szintén letartóztatták, erősítette meg tegnap Vladimir Rebić, a rendőrség igazgatója. Mint hozzátette, a 42 személy közül 14-en azok, akik nadrágszíjakkal támadtak a rendőrökre, közülük egy személy kiskorú. A rendőrség igazgatójának sajtónyilatkozatából az is kiderült, hogy munkatársai figyelemmel kísérik a közösségi oldalakat, hogy tudják, hol és mikor terveznek tiltakozást szervezni a polgárok.

Szombaton Srđan Nogot, a Dveri mozgalom kizárt tagját, független parlamenti képviselőt, az erős nemzeti érzületű tiltakozók egyik vezéralakját is letartóztatta a rendőrség, a több napos tiltakozásokon elkövetett erőszakos kilengésekben való részvételének okán. Marko Pušica, Nogo ügyvédje megerősítette, hogy védence később szabadon távozhatott. Az ügyészség előzetes letartóztatás elrendelését indítványozta a bíróságnak, az viszont elvetette az indítványt, mondta Marko Pušica.