Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

Újságíró vagy sportújságíró?

Laták István

2020. július 12., 16:08

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Július 2-án ünneplik a sportújságírók napját. A dátumot azért választották, mert 1924-ben ezen a napon alakult meg a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS), s a szervezet 1994-es, párizsi ülésén magyar javaslatra nyilvánították azzá.

Azt ugyan nem lehet állítani, hogy a sportújságírás egyidős magával a sporttal, hiszen az ókori görögöknél nem ismerték még a papiruszt, így újság sem lehetett, de az biztos, hogy a legendás bajnokok nevét alaposan a kőbe vésték, és még a mai napig emlegetik őket. Ilyen volt például a krotóni Milón birkózó, aki a legenda szerint napi 17 kg húst és ennyi kenyeret evett, s felkapott a vállára egy ökröt, 1500 métert futott vele, s még egy tiszteletkört ráadásba. Nos, a monda nyilván hamis, de tény, hogy az emberünk Kr. e. 540-ben, 14 évesen már babérkoszorút szerzett, s az még híresebbé tette, hogy megszerezte a periodonikész címet, mert győzött mind a négy szent ünnepi játékon, s ezt hatszor megismételte. Hogy mekkora hőstett lehetett ez akkor, azt úgy képzeljük el, mintha manapság egy teniszező egy évben megnyeri mind a négy Grand slam-tornát, s ezt zsinórban hatszor viszi véghez!

Cseh Péter felvételén az idén Budapesten megtartott 83. AIPS-kongresszus díjazottjai láthatók

Cseh Péter felvételén az idén Budapesten megtartott 83. AIPS-kongresszus díjazottjai láthatók

Maga a sportújságírás a XIX. század elején indult meg azzal, hogy az angol lapok sportrovatot nyitottak. Elejében a lóversenyek és az ökölvívó meccsek érdekelték az arisztokráciát, ez utóbbiban pedig főleg az angol és az amerikai bokszolók csatái. A nagyérdeműhöz aztán csak a XX. században jutottak el a sportriportok, amikor már pennykért, centekért lehetett újságot venni, s itt már az USA vette át a primátust, ahol elejében a baseball volt a legkedveltebb, s az 1920-as évekre tehető az az idő, amikor a ravasz szerkesztők meglátták a sportrovatokban rejlő lehetőségeket, és az újságok 20 százalékát már a sportrovat tette ki, erre az időszakra tehető tehát az amerikai football, a kosárlabda és a jégkorong térnyerése, ami tulajdonképpen a mai napig nem változott a tengerentúlon.

Szólnunk kell a magyar sportújságírásról is, ami 1857-re nyúlik vissza, hiszen ebben az évben január 15-én jelent meg a Lapok a lovászat és vadászat köréből című kiadvány első száma, amelynek a nevéből sejteni lehetett, miről is írtak akkoriban, de a sport szó Magyarországon 1828-ban jelent meg először nyomtatott formában, amikor a Vereinigte Ofner und Pester Zeitung melléklete az angolok fogadási szenvedélyéről, a boxról, a lóversenyekről írt, és arról, hogy minderre „van egy sajátos, lefordíthatatlan elnevezésük, a sport”. Mivel itt hely nincs arra, hogy mélyebben belemerüljünk a témába, elég csak annyit említeni, hogy a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) idén 111 éves, s ki ne emlékezne Szepesi György és Novotny Zoltán hangjára, a kivételesen termékeny Peterdi Pálra, a picike, de a televíziós sportújságírásban óriás, magát „hivatásos sportrajongónak” nevező Vitray Tamásra, Gyulai Istvánra és Knézy Jenőre, vagy a Nemzeti Sport mindenkori veretes újságíróira.

Kolléganőm nem is érti, miért van a sportújságíróknak külön ünnepe, miért nem elég nekik az, hogy az „egyszerű” újságíróknak is van világnapja. Ezzel kapcsolatosan megint vissza kell mennünk az időben, hiszen az 1920-as antwerpeni olimpia után pár évvel fogalmazódott meg először az, hogy egy olyan nemzetközi szövetséget (lásd: AIPS) kell létrehozni, amelyben „olyan nemzetközi összefogás hivatott arra, hogy a sportújságírók jólétüket, nevelésüket és továbbképzésüket elősegítő akciókat indítsanak, az erők tömörítésével magukat komoly eredmények elérésére képesítsék és a sportújságírás ügyét istápolják, mert vannak olyan kérdések, amelyek csakis nemzetközi szervezetek létesítésével oldhatók meg, de mindentől eltekintve, pusztán a nemzetek közti közeledés, megértés megteremtése is első rangú feladat egy ilyen létrehozandó szervezet számára”.

S, hogy miben ismerhetjük meg a jó sportújságírót? Erre talán Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a MSÚSZ elnöke szavai illenek ide: „a szabatos, szép beszéd, a magas szintű idegennyelv-ismeret, a kikezdhetetlen helyesírás, a precíz, de gyors munka képessége, a megbízható tájékoztatás, a hír- és témaérzékenység, a gazdag tárgyi tudás, tehát mindaz, ami az elmúlt több mint egy évszázadban sikeressé, elismertté, népszerűvé, vegy egyszerűen, ami a legfontosabb, hitelessé tehetett egy sportújságírót.”

Nem kell azonban sem Belgrádba, sem pedig Budapestre mennünk, hogy a fenti kritériumoknak megfelelő sportújságírókról szóljunk. Voltak, vannak nekünk, vajdasági magyaroknak is kiváló tollú sportújságíróink: a Magyar Szóból Nagy József, Lépes László, Albreht János, Kubát János, a „fiatalabbak” közül a 90-hez közeli Piszár József és Árok Ferenc, a még fiatalabbak közül Szántó Zoltán, Varga Tibor, Csordás Árpád és Gáspár Mihály, s volt az Újvidéki Rádiónak is egy legendás nemzedéke Gyula Károllyal, Csőke Bélával és Mucsi Gézával, akikhez oda számított a „kisbence” is, azaz a körközvetítéseknél nélkülözhetetlen Bence Lajos, aki később a tévében kötött ki (tehetségük alapján nyugodt lélekkel ide sorolhatnám a most szárnyukat bontogató fiatal kollégákat is, de akarattal nem teszem, nehogy még a fülükbe folyjon a víz!).

S akkor még egyszer: miért külön a sportújságírás napja? Vajon mi többek vagyunk, s nem elég egyszerűen az, hogy: újságíró? Vajon mi többre tartjuk magunkat? Ezzel kapcsolatban engedjék meg, hogy elmeséljem, amire az idősebb kollégák még emlékeznek: a Magyar Szó nagy, újvidéki szerkesztőségében régebben egymás hegyén-hátán ültek az újságírók, s egy pillanatban falat emeltek a szerkesztőség és a sportrovat közé. Ezek után már nem volt épp teljesen szabad a bejárat a sportrovatra, csak a „kiválasztottak” jöhettek be, főleg azok, akik megbecsülték a jófajta pálinkát és tudtak vagy sakkozni, vagy preferánszozni. Aki engedély nélkül lépett be, akár pofont is kaphatott!


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége