A szabad improvizáció új ösvényeket nyit a zenében. Ezen a csapáson jár az a friss kiadvány is, amely a vajdasági szabad és kötetlen zenei rögtönzésen alapuló muzsikák listáját bővíti a világban. A gyarapodáshoz a vajdasági független, kísérleti és rockzenei élet két jelentős személye, Lenkes László (gitár) és Kovács Tibor – Faki (fúvós hangszerek) személye járult hozzá. A felvett anyagot a zenevirtuózok Sunroot néven tették nyilvánossá a Bandcamp online zeneszolgáltató oldalán keresztül.
A vajdasági alternatív-földalatti-rock-punk színtér szerves képviselői vagytok mindketten. Volt már korábban is együttműködésetek ilyen minőségben, vagy első alkalommal bírjátok hangjegyre a másikat?
– Annyit pontosítanék így a legelején, hogy mindent ránk lehet fogni, csak azt nem, hogy „virtuózok” lennénk, ugyanis ennek a történetnek korántsem – a szó dohos, akadémikus értelmében – virtuozitásról kellene szólnia. Egyébként igen, volt már közös improvizatív zenei akciónk Szabadkán, készült is róla stúdiófelvétel, ha minden igaz, az is kint lesz hamarosan a neten.
A Bandcamp-oldalatokon az olvasható, egy szombati napon született a lemez. Miért jött létre a találkozás, hogyan múlt ez a szombati nap?
– Egész egyszerűen azért jött létre ez a találka, hogy a szabad zenei rögtönzés mindenféle korlátoktól mentes játékával tudjunk szabadon szörfölni egyet. Gazdagítva ezzel is a vajdasági (magyar), nem túl szabad és nem túl „korlátoktól mentes” kulturális szférát. Aztán ezt rögzítettük is, és közös megegyezés alapján lett belőle egy rövid lemez. A kiadvány nem volt elsődleges cél, de összeállt egy kicsit több, mint félórás anyag. Ezért az internet egyik legkönnyebben kezelhető zenei portáljának segítségével feltöltöttük album formájában.
A lemezírást ketten végeztétek, de többen voltatok. Ki dominált a munkálatok közben, ti vagy a többiek?
– Föltételezem, hogy a lemez oldalán olvasható idézetre utalsz. Ez egy többértelmű trükk, s ha az ember nem értelmezi helyesen, akkor nem ér semmit a mondat, analóg módon utalva a szabadon rögtönzött zenei játékra is. Nem, nem voltunk a „valóságban” többen, ketten zenéltünk, és én rögzítettem egyetlen mikrofonnal a történetet, miként az idézett mondat szerzői is ketten voltak, Gilles Deleuze és Félix Guattari francia filozófusok, akiknek egyik alapszövegében található egyetlen mondatára való utalás ez. Az említett filozófiai szöveg segítséget nyújthat az improvizatív zene befogadásának megkönnyítéséhez azon néhány merész ember számára, akik elkalandoznának ezekre a tájakra adott esetben.
Azt mondod, „csak szétfelé terjedve lehetséges ma előrehaladni”. Valóban így van ez szerinted? Meg tudnád indokolni?
– Valóban így van. Ám ezt nem én mondom, hanem a Bandcamp-oldalon olvasható idézet szerzője, a Csicsókaember. Egyébként természetesen csak így lehet haladni ma, adott esetben „előre”, hiszen nem is tettük volna ki az idézetet, ha nem értenénk vele egyet. Ha a már eleve kitaposott irányokban haladsz, előbb-utóbb ugyanazoknak a hurkoknak a rabjává válsz, és máris egy helyben topogsz. Ily módon válhat élettelenné bármilyen kreatív, művészeti produkció. Olyan szökésvonalakat kell találni, amelyek mentén egérutat nyerhetsz még be nem lakott, fel nem térképezett lehetőségek felé. Egyébként semmi újat nem mondok ezzel. Ennek elméleti, filozófiai alapjait (többek között) a fentebb említett filozófusok fektették le paradigmaváltó elméleti szövegeikben a hatvanas évek végén, amely szövegek közül néhány alapkönyv, s nem mellékesen még ma sem jelent meg magyar fordításban, ami egyrészt sokat elárul a magyar kulturális tér hiányairól, másrészt közvetetten kapcsolódhat a szabad improvizatív zene és rokon, kísérleti műfajainak ignorálásához, de ez a szál messzire vinne most bennünket, ha folytatnánk. Hogy válaszoljak is a kérdésedre, nincs ma mozgás szanaszétfelé haladás nélkül. Minden, ami ennek ellentmond, nagyon gyorsan újratermeli önmagát, kövesedik, és élettelenné lesz.
A kilenctételes anyagon a csicsókauniverzumot járjátok körbe több megközelítésből is. Hogyan látod ennek az igen finom gumós növénynek a helyzetét? Mi inspirált a behatóbb csicsókakoncepcióra művészileg?
– Ez egy tragikomikus, konceptuális húzás. A rizomatikus gumó szimbolikus, és hogy mi inspirált, azt nagyjából megválaszoltam az előző kérdésben. Egyik legfontosabb vajdasági magyar költőnknél találkozunk egyébként lépten-nyomon a csicsókával és növényi rokonaival. Utána kell nézni. Egészen komoly izgalmakat rejt ez a történet a felszín alatt.
A lemezborító Faki munkája. Létezett előzetes koncepció a vizuális részre, amihez alakította a képet, vagy a zene igazodott az alkotáshoz?
– A dolgok természete szerint nem létezett semmilyen előre legyártott koncepció, sőt! Nemrég említette Faki, hogy fest is, nem is tudtam róla, aztán láttam néhány munkáját, és megbeszéltük, hogy ez a részlet legyen az. Egyébként több embertől kaptunk pozitív visszajelzést a borítóval kapcsolatban, szerintem is nagyon jó. Egy triptichon része, aminek egészen más a címe eredetileg, de végül a Fall of The Csicsókaman vizuális ábrázolása lett ebben a szövegkörnyezetben.
Egyesek szerint az improvizatív zenét támogatni jó, csinálni jobb, elkerülni pedig még jobb. Fel tudsz hozni ellenérveket az efféle kijelentések ellen?
– Ez így elég meredeknek hangzik, de sokat elmond arról az általános ignoranciáról, amely eleve taszít mindent magától, aminek értelmezéséhez egy picit több erőfeszítés szükségeltetik. Már startban egy alapnyitottság kellene, amit módszeresen gyomlál kifelé mindenből a mai megveszekedett globális kapitalista (szórakoztatóipari) nagyüzem, saját destruktív és világos okai folytán. Ugye, a legkönnyebb a bejáratott populáris zenei huszárvágások mentén „szórakoztatva lenni”. És itt nem lehet különbséget tenni a jobb híján komolynak nevezett, kötött formájú, „komoly zene” nagyobb hányada, a plázákban és bevásárlóközpontokban duruzsoló tömegzene vagy a legdurvább metál között. Mindegyik ugyanarra a ritmusra születik. Hiszen adottak azok a kiszámítható és azonnal legyártható minták, amelyek mentén újratermelik és áruba bocsátják magukat. Persze nem mellékes, hogy a mai világspektákulum működésének természeténél fogva a szabad improvizációnak is megvan a saját helye a piacon. Hiszen maga is, ún. modern zenei műfajként, már körülbelül több mint fél évszázados múltra tekint vissza, azzal ellentétben, hogy a szabad rögtönzés mint zenei forma vagy eszköz magával a zene kialakulásával egyidejű, vagy még ősibb. Mindezek folytán, belső szerkezete miatt rettenetesen sok szubverzív és előremutató elemet hordoz magában. Százszázalékosan sohasem lehet bekebelezni, meghódítani. A műfaj egyik alapeleme ugyanis, mint ahogy több olyan műfajnak is, amelyek a történelmi avantgárdban gyökereznek csicsókaként (pun intended), hogy nem mindig, vagy legalábbis nem a piaci elvárások mentén szórakoztatnak. Hogy ez a felfogás valakihez nem áll közel, azt én teljesen megértem.
Te hogyan győznél meg embereket a műfaj megkóstolására?
– Sem befolyásolni, sem meggyőzni nem akarok senkit, hogy konkrét választ adjak a kérdésedre. Az olyan ízlésű és igényű ember, akitől ez távol áll, nyugodtan „kerüljön” minden hasonló nyitott (nem csak zenei) formát. Ugyanakkor, aki valami isteni vagy ne adj’ isten társadalmi, szocializációs beavatkozás folytán nyitottá válik a különféle, mind kötetlenebb formák iránt, az előbb-utóbb biztos a közelébe kerül. És a végén meg kell említeni, hogy ennek a coolság-faktornak vagy minek, a szórakoztatás mint fő szempont hiányának, mélyen politikai vonatkozása is van, ami esetünkben ugyanolyan mértékben fontos, mint az esztétikai. A szabad improvizáció egyszerre politikai és esztétikai aktus, mint egyébként más hasonló eljárások is természetesen, ám ebben a műfajban ez nem másodrendű szempont. Úgyhogy: nyugodtan lehet kerülni. Elvégre mindenki magának dönti el, hova kerül el.
Mikor láthatunk bennetek élőben is vajdasági hanghívásra? Vannak távolabbi közös terveitek is?
– Hamarosan lesznek közös fellépéseink, néhány olyan már szerveződik is, amelyek főként más, kiváló magyarországi zenészekkel való közös zenélést foglalnak magukban. Találkozzunk élőben!
