Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

„A legfontosabb, hogy a lélek nyugodt legyen”

A kupuszinai Dienes László az apatini zeneiskola igazgatójaként az intézmény korszerűsítését tartja egyik teljesítendő feladatának

Antalovics Péter

2020. június 28., 19:12

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Dienes László (A szerző felvétele)

Dienes László (A szerző felvétele)

A kupuszinai Dienes László csaknem három évtizedig dolgozott a rézfúvósok, elsősorban a trombita tanáraként az apatini Stevan Hristić Alapfokú Zeneiskolában, mielőtt áprilisban az intézmény igazgatójának megválasztották. Az eredetileg tubaszakos tanárként és zenészként is elismert új igazgatónak tavasz óta kettős teherrel kell megbirkóznia. Az új munkakör kihívásai mellett a teljes életet felborító járványügyi helyzet – az egész tanügyi szektorhoz hasonlóan – a zeneiskola működését is jócskán megnehezítette. Dienes Lászlóval a zeneiskola jelenéről és jövőjéről, tanításról, zenélésről, valamint más gyakorlati és kevésbé gyakorlati dolgokról beszélgettünk.

Mit jelent ez a változás az életében, hogy tanárból igazgató lett?

– Nagy kihívás. Zenésznek tartom magam, zenész ésszel is tanítottam a gyerekeket, és úgy láttam, volt hatása. Sok egykori diákom, akik nem ezt a pályát választották, elmondták, milyen sokat segített a zene, a zenei képzettség a későbbi életükben. Olvastam pszichológiai tanulmányokat, amelyek szerint aki legalább egy kicsit is foglalkozik zenével, színesebben látja a világot. Bármilyen zenéről is van szó, megnyugvást, feltöltést ad. Tanárként ennek az átadására törekedtem.

Tanév közben vette át az igazgatói posztot, és a vírus csak bonyolította a mindennapokat. Az új szerep akkor is kihívás lett volna, ha nem jön közbe a járvány. Mit tudhatunk biztosan a közelebbi jövőről?

– A munkám most nagyobb felelősséggel jár, de ebben a helyzetben én sem vagyok sokkal okosabb a kollégáknál. Az alapfokú zeneiskolákra vonatkozóan kevés konkrétumot tudunk. A végzősöknek volt vizsgájuk, a többieknek pedig csak megbeszéltük az év végi jegyét. Május végéig teljesítenünk kellett 70 órát távoktatásban. Az is lehet, hogy utólag ez az időszak számít egyfajta pihenésnek, egyelőre minden képlékeny.

Így év végén a létszám meghatározásától tartok. Amennyi gyerek kimegy az intézményből, annak alapján vehetek fel újakat. Április derekán kiküldtem a község iskoláiba a tájékoztatást, hogy az egész májust a bejelentkezésre szánom, de szokatlanul kevesen érdeklődtek, nem lehet tudni, pontosan miért. A járvány miatt semmi sem a megszokás szerint zajlik, korábban nyílt napokat szerveztünk az idősebb diákok részvételével, hangszerbemutatókkal. Ennek ellenére már évek óta csökken a létszám. Jelenleg (június 16. – a szerző megj.) összesen 22 jelentkezőnk van gitárra, klarinétra, zongorára és fuvolára, de az ideális szám 32 lenne, ezért nyitva tartjuk a jelentkezést egészen szeptember első hetéig.

Nem hiányzik a mindennapi tanítás?

A zenélés és tanítás helyett most az irodai munkából van a legtöbb (A szerző felvétele)

A zenélés és tanítás helyett most az irodai munkából van a legtöbb (A szerző felvétele)

– Egyelőre nem érzem. Ha az ember túl sokáig csinálja ugyanazt, jól jön a váltás, hosszú idő után az ember ellaposodhat ugyanazon a területen. Az új helyek, kihívások, ismeretségek felélénkítenek, élesebbé válik az elme. 28 év tanítás után előfordul, hogy időnként már nem tud újat mondani az ember. Ilyen szempontból sokat jelentett az életemben a tivati szeminárium, amelyen kilenc évig vettünk részt, legutóbb 2016-ban. A világ számos vidékéről jöttek vendégtanárok, kiemelkedő diákok, zenészek. Sok új, érdekes dolgot hallhattam, új nézőpontokat ismertem meg, ami sokat jelentett.

Mire számíthatunk hosszabb távon a zeneiskola jövőjében, várható utánpótlás?

– Annak idején volt olyan időszak, hogy a zeneiskola diákjainak egyharmada kupuszinai volt, nekik csak a vizsgákra és a koncertekre kellett bejárniuk Apatinba. Most már jó ideje egyre kevesebben vannak, igaz, az apatini általános iskolákból is. Nagy gond az elvándorlás, a kivándoroltakkal együtt a falunkban még mindig bőven tíz feletti osztályok lehetnének. Sem optimista, sem pesszimista nem vagyok a jövőt illetően, de ha megkérdeznék, mi lesz tíz év múlva, nem tudnék biztosat mondani. Az is előfordulhat, hogy a zombori zeneiskola kirendeltségévé válunk, amivel megszakadna a hagyomány, hiszen tavaly ünnepeltük az intézményünk hetvenéves évfordulóját. Rövid távon még nem vagyunk veszélyben, és ha jelentősen emelkedne az életszínvonal itthon, a népesség is újra felerősödne. Jelenleg két kirendeltsége van az iskolának Kupuszinán, illetve Szontán a tamburaszak, mivel az a helyiek nemzeti hangszere. A teljes zeneiskolát nézve a gitár egyre népszerűbb, két tanárunk van már összesen húsz-egynéhány gyerekkel.

Mennyire elégedett a zeneiskola jelenlegi állapotával, működésével, mik a tervei?

Az apatini zeneiskola tanári karának egy része (A szerző felvétele)

Az apatini zeneiskola tanári karának egy része (A szerző felvétele)

– Régóta szerves része vagyok az iskolának. A jövőben szeretnék minél több gyereket felvenni és a zenére nevelni. Bővíteném például szólóénekkel vagy dobbal, esetleg más szakkal. Új hangszerek vásárlása is jól jönne, és általánosan modernizálni kellene az intézményt. Az épületet kívül-belül felújítottuk, esetleg az elektronikai téren lenne fejleszteni való.

Ápolnak valamiféle együttműködést más intézményekkel, mik a céljai a nyilvánosságot illetően?

– Egy egykori munkatársunkon keresztül egy pécsi zeneiskola a testvériskolánk, a zombori és szabadkai zeneiskolával is kapcsolatban vagyunk. Általában az utóbbiakba járnak azok a diákjaink, akik tovább akarnak zenét tanulni. Szeretném felfrissíteni az együttműködést a zeneiskolák szövetségével is, hogy ne szigetelődjünk el. A Facebookon is szeretném aktívabban bemutatni a működésünket, a különböző érdekes posztokkal, megosztásokkal közösen népszerűsíthetjük a zeneiskolát, lehet, hogy többen érdeklődnének. Nyitni akarok a nagyobb nyilvánosság felé.

Ebbe az is beletartozik, hogy lehetőleg minden versenyre el kell mennünk, a gyerek és a tanár sikerélménye miatt is. Ezeknek az eseményeknek, eredményeknek a megosztása a nyilvánossággal kedvcsináló lehet az érdeklődők számára, és maguknak a versenyes diákoknak is élményként marad meg egy-egy verseny, ami egyben kirándulás is.

A létszámkérdést illetően érdekes szempont, hogy mindig vannak olyan diákok, akiknél kezdetben nincs túl nagy affinitás a zene iránt, ami ugyanakkor idővel változhat.

– Nagyon vékony jégen mozgunk. Ha a kellőnél erősebben tartod a gyeplőt, hamar megutáltatod a gyerekkel a zenét, de ha a szülő részéről látsz a kellőnél nagyobb erőltetést, ugyanezt a rossz hatás érhető el. A kettő között kell egyensúlyozni. Kimondani könnyű, de meg kell szerettetni a gyerekkel a zenét, és ez már nehezebb feladat. Minden diák más, mindegyik egy új hozzáállást igényel. Egy tíz-egynéhány fős társaságból talán 2 olyan lesz, akivel versenyekre is el lehet menni, de vannak későn érők, és olyanok is, akiket a szülők túlzó erőltetése tántorít el. Akkor indulhat el a sikeres munka a gyerekkel, ha ő maga is szeretne zenével foglalkozni.

Mit gondol arról a fajta, főleg Távol-Keleten vagy az oroszoknál gyakorolt hozzáállásról, mely szerint egészen kicsi koruktól zenére nevelik a gyerekeket?

– Szerintem ez egy fajta rabszolgaság. Ezeket a kisgyerekeket nagyon könnyű idomítani, szinte mint az állatokat. Ha nem lát mást, nem is veszi észre, mi történik vele. Ezekben a kritikus esetekben, amikor egészen piciket erre nevelnek, főleg a szülő akar érvényesülni a gyerekén keresztül, meg akarja valósítani, amit ő maga nem ért el. Megfosztják a gyerekeket a saját döntéseiktől, ezért azok később, felnőttként döntésképtelenek lesznek. Olyanná válnak, mintha levegőbe raknának egy sor téglát, alap nélkül. Ahhoz, hogy tényleg előrejuss, a saját bőrödön kell megtapasztalnod az életet, és újra meg újra fel kell állni.

Zenészként és előadóművészként is komoly múlttal büszkélkedhet. Mik a fő különbségek a profi zenélés és a tanári munka között?

Fellépés Tivatban

Fellépés Tivatban

– Olyan nagyok, hogy magyarországi egyetemeken például kétfelé választják ezeket, létezik művészeti és hangszer-pedagógiai szak. Nyugaton például az, aki művész akar lenni, csak a zenéléshez szükséges tantárgyakat hallgatja, a hangszer mellett az elméleti alapokat. A tanári munkához sok másra, pedagógiára, pszichológiára, zenepszichológiára is szükség van. Ezért például azoknak, akik külföldi diplomával jönnének hozzánk tanítani, különbözeti vizsgákat kell letenniük.

Gyakran hallani, hogy a régiónkban bizonyos területeken lényegesen erősebb az oktatás, mint Nyugaton. Megfigyelhető ez a zene terén is?

– Semmi sem garantálja, hogy egy vidékünkről származó ember ne lehetne olyan, vagy akár jobb zenész, mint egy Nyugaton tanult. Természetesen a legtöbb mindig az egyéntől és a tanártól függ, a legfontosabb a reflexivitás, a folyamatos tanulás és a megfelelő mennyiségű gyakorlás. A tivati szemináriumok előtt nekem is szintre kellett hoznom magam. Mégis, amikor véget ért, mindig eltöltött az elégedettség érzése. Az ember csak akkor tud adni másnak, ha nyugodt, a munka akkor teljes, ha becsületesen végzik. Ha teszed, tedd végig. Ne próbálkozz, csináld meg teljesen, vagy ne tedd. Ha rossz tapasztalatod van valamiből, az is előrevisz. Mindenki a saját céljaihoz mérten törekedjen megvalósítani azokat, a legfontosabb, hogy a lélek nyugodt legyen.

Egy évtizede orgonázik a kupuszinai templomban a vasárnapi szentmiséken. Mit jelent ez az életében?

– A kántorunk beteg lett, és húsvétkor felkértek rá, hogy helyettesítsem. Az idén tíz éve, hogy orgonázok, minden egyes alkalom lelki megnyugvást ad. Ha nem is fanatikus, de hívő ember vagyok, és sokszor érzem, hogy ez segít. Felelősséggel is jár, és szakmai kihívás, mert nem teljesen olyan, mint a zongora, lábbal is dolgozni kell. Az orgonázás egyfajta hálaadás az életemért, a családomért, azokért a dolgokért, amiket igazából nem is lehet viszonozni.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége