Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

Árvíz Zentán

Ötven éve öntötte el a Tisza a zentai Kukucskát

Gruik Zsuzsa

2020. június 28., 16:29

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Több tízezer homokzsák került a folyó partjára

Több tízezer homokzsák került a folyó partjára

Az idén éppen fél évszázada, hogy a Tisza menti városoknak komolyan szembe kellett nézniük az árvíz jelentette veszéllyel. Zentán leginkább a Kukucskának nevezett városrész lakói szenvedték meg a történteket, de az árvízveszély mindenki más számára is valós volt, hiszen amíg a Tisza apadni nem kezdett, addig nem lehetett tudni, hogy ki fog-e önteni a folyó. A város alacsonyabban fekvő területeire így is beszivárgott a víz: elöntötte a Mákost, a Rétet, a Pánát, az említett Kukucskából pedig ideiglenesen ki kellett költöztetni a lakókat.

„1970 május-júniusa, és a Tisza minden eddigi rekordot megdöntve átlépte a 9 méteres magasságot. A szokásos tavaszi áradáskor a víz – mint majdnem minden évben – feljött az Alsó Tisza-parton a meredek partig, melynek tetején már házak álltak mintegy 7-10 méterre a víztől. Az ár később már kezdett visszahúzódni, de egy szer csak megállt, és ismét áradni kezdett. És csak jött, jött a víz! Május 23-án kezdték el a gátat építeni az egész Alsó Tisza-parton végig, a város alatti gyártelepig.

Május 25-ére a Tisza elönti a Bátkát, s 30-án már harminc családott kellett kilakoltatni a Kukucskából. Az Alsó Tisza-parton legalább 150 ház volt veszélyben, s addig 23000 homokzsákot használtak fel a védekezésre. Aznap délben Zentára látogatott a Szövetségi és a Vajdasági Képviselőház elnöke is, hogy tájékozódjanak a helyzetről, s megtekintették a a gyárteleptől délre épülő nagytöltést, melyen a katonák is dolgoztak. A következő nap már akkora a Tisza, mint 1932-ben, vagyis elérte a 886 cm-t, és a víz tovább emelkedett. Az ár csökkentése érdekében a katonaság átrobbantja a Mákost védő gátat, s a víz betódul a szőlőskertekbe s a gyümölcsösökbe, ahol még szeptember elején is maradt belőle a laposabb részeken (oda jártunk feneketlen kosárral halat fogni).” – írja Tari László A Tisza nagy áradásai vidékünkön című munkájában.

Gyakran halljuk, hogy az emlékezet csalóka, és ötven év távlatából nem is csodálkozhatunk azon, ha egyes részletek elhomályosulnak vagy nem mindenki ugyanúgy emlékszik rájuk. De abban mindhárom általunk megkérdezett zentai egyetértett, hogy a Tisza vize rémisztően magasan állt azon a tavaszon.

A zentai árvíz kezdetekor Mezei Éva éppen látogatóban volt a húgánál Németországban. A hazautazása előtti napon a sógora egyik barátjától tudta meg, hogy mekkora a baj otthon:

– Azt mondja egyszer, hogy ő hallotta a tévében, hogy valami „Cegedet” vagy „Zegedet” mindjárt elvisz a víz. Rögtön tudtam, hogy Szegedről beszél, és azt is, hogy ha Szegedet mindjárt elviszi a víz, akkor Zentát már el is vitte. Utólag kiderült, hogy anyám szándékosan nem írt nekem semmit a Tisza emelkedő vízállásáról,  mert nem akart a szabadságom alatt ezzel idegesíteni.

A húga ugyan marasztalta, mondván, a szüleik a kredencen ülnek az ebédlőben, hogy ne érjen a lábuk a vízbe, Éva mégis hazautazott. A belgrádi autóbusz-állomáson jegyet váltott, bár azt nem tudták neki megmondani, hogy járnak-e még Zentára autóbuszok. „Tegnap még volt járat” – ennyit tudott a pénztáros. Az állomáson várakozva fiatal magyar (zentai és fölsőhegyi) katonákkal is találkozott, akiket hazaengedtek, hogy segítsenek az árvízvédelemben. De azt ők sem tudták, hogy pontosan mekkora a baj.

– Hazasétáltam az állomásról, és nagyjából a gimnázium előtt járhattam, amikor a Tisza-part felé néztem. Hát a fölső vaskorláthoz hozzá volt kötve egy hajó! Amikor én azt megláttam, köpni-nyelni nem tudtam… – mesélte Éva.

Kadvány Ilona a zentai árvíz idején ugyanott élt, ahol most, alig néhány utcányira a Tisza által elöntött Kukucskától. Azt mesélte, hogy több sor zsák tartotta vissza a vizet attól, hogy az egész városrészt elöntse. Pedig előtte sokan nem is vették komolyan, ő maga is kételkedett a veszély valós voltában. Akkoriban még nem álltak tömbházak a Tisza-parton, arra a területre hajtották ki a kacsákat, libákat, pulykákat:

– Aztán addig áradt a Tisza, amíg az a rész teli nem lett vízzel. Akkor behívták az embereket, és munkára fogták őket: zsákot kellett tartani, homokot pakolni beléjük... Ezt a homokot különböző vállalatok vitték oda. Több sor zsákot pakoltak egymásra, azok fogták meg a Tisza vizét. Én már csak akkor ijedtem meg, amikor a víz már a zsákoknál volt. Ha azok akkor nincsenek ott, az egész utcánkat elöntötte volna a víz…

Babinyec Matild bátyja tartalékos volt, ő mesélte neki, hogy Adorján felé, a nagy kanyarban a Tisza majdnem áttörte a gátat:

– Adorján meg Zenta között majdnem átjött a víz. Az erre kinevezett emberek állandóan ellenőrizték, hogy áll a töltés. Ők vették észre, hogy a nagy kanyar után buzgár van, tehát jön a víz, átázik a töltés. A nagy nyomás átszakíthatta volna az egészet, és a Tisza elnyelte volna Nagy-Pánát. Bent a városban a Tisza vize olyan magasan volt, hogy átcsapott a sétányon, de nem is ez volt igazán veszélyes. Attól féltünk, hogy hátulról bejön a folyó a városba, és elárasztja a Nagyrétet meg a Pánát, meg minden alacsonyabban fekvő területet – idézte fel Matild emlékeit.

Átázott töltés (Stevan Kragujević Štica gyűjteményéből)

Átázott töltés (Stevan Kragujević Štica gyűjteményéből)

Az árvízzel egyértelműen a Kukucska lakói jártak a legrosszabbul. Alacsonyan fekvő területen álltak a vert falú házaik, így a víz könnyen nagy kárt tett bennük. „Június 2-án a vízállás reggel 6 órakor 908 cm, délben és este ugyanannyi, és ekkor megkönnyebbülhettek a zentaiak, mert ezen a napon már nem áradt tovább a folyó. Ekkorára azonban már 83 ház vált lakhatatlanná, s a járványveszély miatt 7500 embert kellett beoltani. A Tisza apadni kezdett, de még korántsem múlt el a veszély, a töltések kezdtek átázni, s június 16-án egy még veszélyesebb árhullám közeledéséről kaptunk hírt. Ekkor a Tisza még mindig nagyon magas, 840 cm-t mutatnak a mércék, s ismét teljes a készültség. A zentai polgárok már április 4-e óta küzdenek az árral, a rendkívüli védekezést 26, a készültségi állapotot pedig 22 nappal ezelőtt rendelték el. A folyó négynapi stagnálás után ismét áradni kezdett. A várostól 6 km-re levő adorjáni töltés már szinte péppé változott, megerősítését azonban tovább folytatják. A várt, még magasabb ár azonban már nem érte el Zentát, ugyanis Magyarországon több helyen átszakadtak a gátak, s talán e szerencsétlenségben ez volt a szerencsénk. A víz június 16-ától 22-éig még áradt, de a felsőbb szakaszon történt gátszakadások miatt itt csak 867 cm-re tudott felemelkedni, majd lassan apadni kezdett. Június 30-án a Magyar Szóban bekeretezett cikk jelenti be a csata végét Legyőztük a Tiszát! címmel. Július elsejére 808, másnapra pedig már csak 796 cm-t mutattak a vízmércék” – olvasható Tari László idézett munkájában.

Éva emlékei szerint szegényes házak álltak a Kukucskában, és a lakók sem voltak jómódú emberek: sok volt köztük a halász és a hasonló mesterséget űző. Közülük sokaknak költöznie kellett:

– Egy ismerősöm azt mesélte, hogy ötéves forma lehetett, amikor az árvíz idején a nagymamájával lesétáltak a Kukucskába. Gyerek volt még, arra emlékszik csak, hogy az egyik udvarban féllábszárig ért a víz. Ott ült sírva egy öregasszony, hogy ő nem megy ki a házából akkor se, ha itt a víz. Ettől a kislány úgy megijedt, hogy ő is elkezdett zokogni – mesélte Éva.

Ilona szerint is rémisztő volt a helyzet:

– A töltést utána nagyon jól megcsinálták, már hiába jön föl a Tisza, nem tud akkora kárt csinálni. De akkor még elég rosszul állt a töltés, alatta folyt be a víz a Mákosba. De így járt a Rét is. Akinek volt ott bármije, annak ez nagy gond és baj volt. Elázott minden.

A Kukucskáról Ilona azt mesélte, hogy az egész utcában állt a víz, és ugyan sok ház el is veszett, egy részük mégis megmaradt:

– Ezeket fölújították, alájuk raktak. Akinek volt elég jövedelme, az új házat épített. Sokan pedig a város egy másik részén kaptak új portát, kölcsönt vettek föl, és oda építettek. Úgy hívtuk azt a városrészt, hogy az Új Kukucska, mert többen is odakerültek a régi Kukucskából. A kukucskaiak voltak az igazi árvízkárosultak.

A Tisza visszavonulása után a legfontosabb feladat az volt, hogy helyrehozzák a lakóházakban keletkezett károkat, és felújítsák a házakatt, hogy ha újra nagyon áradna a Tisza, ne jelentsen akkora veszélyt. Sokaknak az volt a szerencséjük, hogy az állam segíteni próbálta az árvízkárosultakat, kölcsönt vehettek föl. Ilona szerint a környékükön minden utca sóderral, téglával, homokkal volt tele.

Ilonáék a házuk fölújítását a hatvanas évek végén fejezték be, de azt nem tudhatták előre, hogy pár év múlva árvíz sújtja majd a várost. Ahogy mondja, akkoriban még nem volt szokás aláfalazni, nem gondolt senki előzetesen az árvízvédelemre, így a vizesedés jelentős károkat okozott az ő házukban is, de kölcsönt nem igényeltek:

– Nagy butaság volt ez a részünkről. Minden árvízkárosultnak járt, de mi nem mentünk bele. Azt gondoltuk, nem tudhatjuk, hogy mi lesz azután, hogyan fogjuk visszafizetni. A szüleink is azt mondták, hogy ne vegyük föl a kölcsönt.
A felújításokat ettől még persze el kellett végezniük, de kölcsön nélkül lassabban haladt a munka. Ilona szerint az volt a szerencséjük, hogy akkoriban még megvolt

az ára a gabonának és a jószágnak is, így tudták, mire számíthatnak, könnyebben tervezhettek:

– Elkezdtek vizesedni a falak. Nagyon följött a víz, újból kellett mindent csinálni. Még a tetőt is le kellett bontani, mert ha nem állnak a falak, akkor nem lehet ott a tető sem. Alárakatni szerettünk volna először, de a mester azt mondta, olcsóbb lesz, ha elbontjuk az egészet, majd újraépítjük. Már februárban elkezdték a munkások, mert jó idő volt, és mivel földművesek voltunk, fontos volt, hogy mielőbb befejeződjenek a munkálatok, ne kelljen az uramnak nyáron ezzel foglalkoznia, főleg ne kelljen ott lennie.

Víz mindenfelé (Zentai Történelmi Levéltár)

Víz mindenfelé (Zentai Történelmi Levéltár)

Éváék háza a város központjában állt, jóval magasabban a Kukucskánál, így a nagyobb baj őket is elkerülte:

– Nekünk csak annyi gondunk származott ebből az egészből, hogy jócskán följött a talajvíz és átvizesedtek a falak. Előtte csak olyan 15 centi magasságig, de ekkor már vagy egy méterre. A konyhában volt a legrosszabb a helyzet, úgyhogy ezzel kezdtük a fölújítást, de az egész ház szemmel láthatóan vizesedett. Ennek ellenére Zenta nagyon jól megúszta az árvizet: halott nem volt, nem sodort el bennünket a víz, csak az anyagi kár volt nagy.

Az árvizet követő évben a töltést is megemelték. Matild úgy emlékszik, hogy ehhez a körtöltés egy részét használták föl:

– Szétbontották annak a körtöltésnek egy részét, amit valamikor még azért építettek, hogy a Nagy-Pánát ne vigye el a Tisza, és ezzel emelték föl a töltést. Csak egy részét hagyták meg, a többiből a töltést emelték föl. Úgyhogy most védve vagyunk, ráadásul magasról lehet szánkázni, ha van hó.

Éva a töltés építése kapcsán azt mesélte el, hogyan menekült meg a rakparti gesztenyesor:

– Ilyen szép gesztenyefasor, mint Zentán, csak Pesten van még egy, de még az övék is csak fehéren virágzik. Piros csak nekünk van. Régen ezek szépen sorban, váltakozva követték egymást: egy piros, egy fehér gesztenyefa. Az árvíz utáni évben ezeket kivették volna, ahogy megemelték a töltést, és csak dr. Burány Bélának köszönhető, hogy megmaradtak. Ő volt az, aki azt mondta, hogy a gesztenyefákat semmiképpen nem szabad kivágni. Hát így menekült meg a Tisza-parti gesztenyefasor.

A Tisza emelkedő szintje minden bizonnyal aggodalommal töltötte el a zentaiakat is. A védekezésnek köszönhetően sikerült megakadályozni, hogy a folyó a fél várost elnyelje, az anyagi kár helyrehozatalában pedig a kölcsönök segítették a lakosokat. Az élet pedig nem állt meg: az üzletek továbbra is nyitva tartottak, ahogy az iskolákban sem szünetelt a tanítás. A zentaiak élete pedig lassan visszazökkent a rendes kerékvágásba.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége