2024. május 11., szombat

Biztos pont az utazni vágyók számára

Az idén huszonöt éves Domus Travellel továbbra is biztonságosan utazhatunk

Vígh Bori magyarországi világutazó és blogger szerint ahány ember, annyi út: „Minden embernek más az érdeklődése és más a stressztűrő képessége. Van, aki a hegyeket szereti, van, aki a tengert, van, aki mindkettőt, és van, aki csak városokat látogat. Van, aki egyedül, van, aki a párjával, de olyan is akad, aki a macskájával megy világgá. Nincs két ugyanolyan út, mint ahogy nincs két ugyanolyan ember sem.”

A zentai Domus Travel idén ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját (Gergely József felvétele)

A zentai Domus Travel idén ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját (Gergely József felvétele)

Ha úgy döntünk, hogy szeretnénk egy kicsit utazni és világot látni, tehetjük ezt saját szervezésben vagy utazási irodán keresztül. Saját szervezésben kalandozva ugyan az ember kirándulása nem függ csoporttársai kénye-kedvétől, viszont egy-egy számunkra ismeretlen, legfeljebb filmekből ismert várost idegenvezető nélkül bebarangolni olykor körülményes, így legbiztosabb, ha az ember utazási irodán keresztül látogat el távoli helyekre, mert útjáról tapasztalt turisztikai emberek gondoskodnak, és orvosolják az esetleges kellemetlenségeket. Csoportos utazás során ugyanakkor újabb ismeretségekre, barátokra is szert tehet. Szűkebb pátriánkban egyebek között a negyed évszázados múlttal rendelkező Domus utazási iroda az, amely évről évre biztos támpontot nyújt az utazni vágyó vajdaságiak számára, hogy a szervezésükben kellemesen töltsék el a nyaralásukat. Az 1995-ben megalakult utazási iroda, más hazai idegenforgalmi ügynökségekkel ellentétben, nagy hangsúlyt fektet a magyarlakta területek népszerűsítésére, ugyanis utakat szerveznek Magyarország, Kárpátalja, Erdély és Felvidék nevezetességeihez, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy a trianoni szerződés által elcsatolt nemzetrészek megismerjék egymás kultúráját, és az emberek élnek is a lehetőségekkel, mert rendkívül népszerűek ezek az útjaik. Németh Andrással az utazási iroda tulajdonosával a cég fennállásának jubileuma kapcsán arról beszélgettünk, miképpen is változtak meg az utazási trendek az elmúlt negyed évszázad alatt, hogyan befolyásolta a koronavírus-járvány a turizmust, valamint természetesen szemezgettünk az idei nyárra tervezett utazásaik között is.

– Amikor megkezdtük a tevékenységünket, egészen más volt a gazdasági helyzet, sokkal többen engedhették meg maguknak, hogy évente nemcsak egyszer, hanem többször is elutazzanak valahova, másrészt pedig mindenki szabadabban mozoghatott minden irányba, és jobban el lehetett adni a csoportos utazásokat is. Azóta sajnos a lakosság száma megcsappant, alacsonyabb lett a fizetőképessége, illetve ezáltal a kereslet is. 1995-ben, amikor kinyitottunk, Zentán a Domus Travel volt az tizenegyedik utazási iroda, most viszont mindössze négyen dolgozunk a község területén, és a kínálat is kisebb a negyedszázaddal ezelőttinél.

Az úti célokat illetően, ami 25 éven keresztül mindvégig szerepelt az ajánlatunkban, az Görögország, valamint az erdélyi kirándulások, amelyeket a mai napig megszervezünk. Ezenkívül annyiban változtak az utazási trendek, hogy nagyobb az érdeklődés az európai városokba, Prágába, Bécsbe, Londonba stb. való kirándulások iránt. A szerbiai és vajdasági városok és üdülőhelyek iránt eddig nem mutatkozott különösebb érdeklődés, ám a koronavírus-járvány miatt az ügyfelek inkább a rövidebb, olcsó, mégis tartalmas, sok látnivalóval kecsegtető utak iránt érdeklődnek. Valljuk be őszintén, az itt élő emberek közül nem sokan voltak a családjukkal együtt kiránduláson Aracson, vagy mentek el Bezdánba egy jó dunai halászlére, esetleg megnézni Versecet. Saját szervezésben ezt nagyon kevesen teszik meg, sőt az emberek nagy többsége még nem is járt ezeken a részeken. Mi most ezeket a helyszíneket próbáljuk megcélozni, aminek jegyében túlnyomórészt hétvégi időpontokkal, ám igény szerint hét közben is, egynapos utakat szervezünk Vajdaságon és Szerbián belül, ami úgyszintén ideális program lehet a családok számára.

Mely úti célokat emelné ki a Domus nyári kínálatából?

– Az egyik vonalon kirándulást szervezünk az aracsi romtemplomhoz, majd Törökbecsére és Óbecsére, ugyanakkor a kínálatunkban szerepelni fog a Császár-tó és az antalfalvi (Kovačica) naiv festők múzeuma is, a harmadik útvonal pedig a zombori és a bezdáni halászcsárda, hajókázással a Ferenc-csatornán. Tervezünk utazást a Niš alatt lévő Ördögvárosba (Đavolja Varoš), ahol az UNESCO által védett különös sziklaformációhoz, illetve a Resavai-cseppkőbarlangba és a környékén lévő vízesésekhez is. Ugyanakkor továbbra is a kínálatunkban szerepel majd a Szegedi Füvészkert és a Szarvasi Arborétum is. Budapesten, amikor majd meg lehet látogatni, az Országházba is szervezünk kirándulást, valamint nagy az érdeklődés az ópusztaszeri kirándulás iránt is. Igyekszünk olyan utakat szervezni, amelyekkel mindenki ízlését eltaláljuk. A törzsvendégek között már elkezdtem rebesgetni ezeket, és nagyon jól fogadták az ajánlatokat, ráadásul az is fontos szempont, hogy ezek az utak nem kerülnek sokba. Több kedvezményt is tervezünk, így az egynapos utak esetében van egy olyan akciónk, hogy ha egy baráti társaság vagy nagyobb család összefog, akkor több mint kilenc fő jelentkezése esetében azonnal 10 százalékos kedvezményben részesülnek, ezenkívül részletfizetési lehetőséget is kilátásba helyeztünk, így is próbáljuk utazásra buzdítani az embereket, mert mindenki igényli, hogy a hosszú bezártság után egy kicsit kiszabaduljon, és ha nem is hosszú útra fizetnek be, legalább ismerjék meg szűkebb pátriánkat.

Több, elsősorban idegenforgalommal foglalkozó ország is lassan megnyitja a határait. Az idegenforgalmi irodájukban jelenleg mekkora az érdeklődés ezek iránt a helyszínek iránt, illetve a koronavírus-járvány hatására mennyire változott meg ezeknek az utazásoknak az árfekvése?

– Az igazság az, hogy Horvátország és Montenegró még messze van a teljes nyitástól, Görögországban már elkezdődött az idegenforgalmi idény, és elmondhatom, hogy az ügyfelek már érdeklődnek a nyaralási lehetőségek iránt, sőt olyanok is jelentkeztek, akik eddig nem fizették be nyaralásukat, ám miután újra elkezdtünk dolgozni, jöttek, és szóltak, hogy utazni szeretnének. Ezek az utazások fele-fele arányban autóbuszos, illetve légi utazások, utóbbiak esetében továbbra sem tudunk információt adni, mivel várhatóan július elsejétől indulnak meg a charterjáratok, annak függvényében, hogy a befogadó országok miképpen engedélyezik majd ezeknek a működését. Az utak árfekvését illetően nem tapasztaltam különösebb változást. Észrevettük, hogy Görögországban egyes szállásadók eldöntötték, hogy üdülőiket az idén nem is adják ki rövidebb időre, mint amennyire korábban kiadták. Ezért kénytelenek leszünk értesíteni a nyaralni vágyókat, hogy az adott házat nem adják ki, és ha továbbra is Görögországba akarnak menni, kénytelenek lesznek más szálláslehetőséget választani. Ugyanakkor szerintem az is sokaknak probléma lesz, hogy a koronavírus elleni óvintézkedésként betiltották a svédasztalos vacsoráztatást. Erre talán megoldás lehet a plexi mögött álló pincér segítségével tálalt étel, ahol a kínálat marad, csak a felszolgálás változik. Így ha valaki egy négy- vagy ötcsillagos szállodában szeretne all inclusive üdülésen részt venni, az kénytelen lesz eltekinteni ettől. De a koronavírus miatt a világ sohasem lesz olyan, amilyen volt, és tiszteletben kell tartanunk a szabályokat. Sajnos változtak a lehetőségek a világban, és ennél jobb már nem lesz.

Ön szerint az utazási irodák mekkora forgalomtól estek el az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvány miatt?

– A mi irodánk esetében a saját útjainkat illetően megközelítőleg százezer eurós bevételkiesésről beszélhetünk, mivel egyebek között kútba esett a római, az erdélyi, a prágai út és rengeteg diákkirándulás is. Ezenkívül a lemondott közvetített utazások jutaléka is hozzászámolandó ehhez. Azt tapasztaltuk, hogy a meglévő foglalások 30-40 százalékát mondták le, mert nagyon sok helyen azzal a problémával szembesültek, hogy a munkaadók a rendkívüli állapot és a korlátozások kezdetét követően szabadságolásra kötelezték a munkavállalókat, azok viszont, akiknek megszűnt a munkaviszonyuk, de találtak új munkát, hat hónapon belül nem mehetnek el szabadságra. Ezért nagyon sokan kénytelenek voltak az utazásukat lemondani, vagy későbbi időpontra tenni. Meglátjuk, hogy mi történik majd, de ami biztos, hogy az elkövetkezőkben az idegenforgalmi irodák sokkal jobban odafigyelnek majd arra, hogy milyen szerződést kötnek a külföldi partnereikkel, és kicsi lesz az esélye annak, hogy valaki már novemberben befizessen egy következő évi nyaralást.

Egyes becslések szerint az idegenforgalmi ágazat csak két-három év múlva heveri ki ezt az időszakot. Mennyire reálisak ezek a becslések?

– Szerintem az autóbuszos utazásokat tekintve nagyjából két-három év fog kelleni ehhez, a repülős utak esetében azonban sokkal több időnek kell majd elmúlnia, hogy visszatérjenek a normális kerékvágásba. Ezek esetében ugyanis olyan újabb terheket róttak ki a légitársaságokra, hogy visszaesik az úgynevezett diszkont-légitársaságok forgalma, és ezzel csökkenni fog az olcsó utak száma is. Ugyanakkor addig, amíg az összes ország nem nyitja meg teljesen a határait, az idegenforgalom sem indulhat újra. Ehhez hozzá kell szokni, és meg kell próbálni együtt élni vele.

Mennyire lehet „együtt utazni” és „együtt nyaralni” azokkal az óvintézkedésekkel, amelyek az idegenforgalmi létesítményekben és az utazás során is kötelezők?

– Az utaztatás tekintetében az óvintézkedésről a rengeteg mendemonda és álhír ellenére el lehet mondani, hogy mindenkinek javasolt a védőmaszk használata. Ezt pedig egy 12-13 órás út esetében képtelenség használni. Valószínűleg majd csak a határátkelőhelyeken és a megállóknál kell, hogy az utasok arcán legyen. Minket jobban izgat az az előírás, miszerint az autóbuszokban tilos lesz használni a légkondicionáló berendezéseket. Nem tudom, hogy az a „bölcs ember”, aki ezt a rendeletet meghozta, miért döntött úgy, hogy a buszokban nem kapcsolható be, a bevásárlóközpontokban, illetve más középületekben viszont engedélyezett a használata. Ahol ötszáz ember van, ott keverheti a levegőt, ahol pedig csak ötven, ott meg nem keverheti? Előre biztos vagyok benne, hogy a tiltás ellenére mindenki használja majd, mert enélkül kibírhatatlan lesz az út is. A papír sok mindent elbír. Az ügyfélnek viszont nem lehet azt mondani, hogy a tengerparton vagy a sétányon be kell tartania a 2 méteres távolságot. Szerintem ennek semmi értelme. Az előírásokat meghozzák, viszont mindenki a maga módján igyekszik majd betartani. Különben is teljesen más a tolmácsolása az előírásoknak nálunk, mint mondjuk Magyarországon.

Nyitókép: A zentai Domus Travel idén ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját (Gergely József felvétele)