2021. január 20., szerda

A kis süllő (majd) nagyra nő

A Topolyai-tó vadon kelt kis süllői
A Topolyai-tó vadon kelt kis süllői

Kivételes esetekben nem árt, ha a képaláírás alátámasztja, mit ábrázol a kép. Mert nem látszik tisztán, mi van rajta. A régmúltban – a cinkklisékről nyomtatott zavaros képek és a homályos ideológia korszakában – egy tudósítás bizonyos elvtárs disznófarmon tett látogatásáról szólt. A képaláírás szerint az elvtárs „a képen második balról”...

Az anekdota csak futólag jutott eszünkbe, hiszen a mellékelt kép egyetlen összetett szóval aláírható, minden magyarázás nélkül. Süllőivadék! A mázsás röfikhez képest az ilyen apróságokat meglehetősen nehéz lefényképezni. Különösen akkor, ha sietve vissza akarják őket engedni, hiszen nem zsákmányolás, hanem mintavételezés céljával bűvölték őket elő. A Topolyai-tavon a tavasszal végrehajtott süllőfészek-kihelyezés eredményességét bizonyítja a néhány centis ivadék tömeges jelenléte.

Több helyen is hatalmas rajokban úszkált valami apró hal, amelyről a mintavételezések után kiderült, süllőivadékról van szó. Az ilyen népes rajok jelenléte csakis a süllőfészkek kihelyezésével magyarázható. Emlékeztetőül: a topolyai horgászok száznál is több fészket helyeztek ki a tavasszal, aztán az ellenőrzések során egyiken-másikon rengeteg megtermékenyített ikrát találtak. A mostanában felfedezett ivadékrajok, valamint az ideiglenesen befogott egyedek beazonosítása azt bizonyítja, hogy a horgászok eredményes munkát végeztek. Ebből pedig azt a következtetést lehet levonni, hogy megfelelő kezekbe került a tó.

A cinkklisék és a velük párhuzamosan futó ideológiák korából kölcsönzött mondat nem azért kívánkozik ide, mert a kép zavaros. Sokkal inkább azért, mert kevés az olyan víz, amely ténylegesen a horgászok kezelése alatt áll. És még kevesebb az olyan, amelynek halállományát olyan odaadással kezelik, mint a szóban forgó tározóét.

Érdekes volna elvégezni egy sor számtani műveletet, amely összehasonlítja a három-négy centis süllőivadék árát a befektetett munkával és költségekkel. Csakhogy az elképesztően sok ismeretlen miatt ez a művelet aligha végezhető el a számok világában kötelező pontossággal. Az első ismeretlen, mennyiért szerezhető be a hazai piacon a három-négy centis süllő darabja. A válasz: nem szerezhető be. Legalábbis nem úgy, ahogy a beszerzés általában történik. Ekkora süllőt ugyanis a hazai piacon senki sem kínál. Legalábbis nyilvánosan nem. A rossznyelvek szerint tájainkon egy, legfeljebb kettő magántenyésztő akad, aki innen-onnan beszerzett anyáktól lefejt ivartermékből előállít valamiféle ivadékot. Általánosítunk, a részleteket elhanyagoljuk, mert ha a szinte semmivel azonos halszaporítás terén anonim amatőrök a legjobbak, akkor kihez forduljon a halasítani szándékozó tógazda?

A Topolyai-tó történetét – amióta a horgászok kezelik – végigkísérte a fából vaskarika, vagyis a halállomány szinte semmiből való gyarapítása. Ennek a kényszerű megközelítésnek egyik vívmánya, hogy a süllőfészkes szaporítás – úgy tűnik – végre kitűnő eredményeket hozott. A módszer egyszerű, nem kerül sokba, de csinálni kell. Évről évre, következetesen, kitartóan, időben, akár esik, akár fúj. Van még, de ez is elég. És ha ennek következtében több helyen is népes ivadékrajok jelennek meg a tóban, akkor a horgásznak nyert ügye van. Akár tiszta, akár zavaros a kép. Mert jól fest.