2024. április 18., csütörtök

Ötletelni, igényeket követni és fejlődni!

Ebben rejlik a siker titka azok szerint a temerini vállalkozók szerint, akiknek a fejlődését a Prosperitati Alapítvány is segítette

Az utóbbi négy évben csaknem 160 millió dinárral támogatta a temerini vállakozókat a magyar kormány. A Prosperitati Alapítvány által a falusi turizmussal foglalkozók csaknem 4 millió 683 ezer dinár támogatásban részesültek, a startup kiírásokon pedig több mint 30 millió dinárt nyert el az a 39 pályázó, aki új vállalatot alapított. A már működő vállalatok közül 139 helyi cég részesült támogatásban: a fejlesztéseiket több mint 123 millió dinárral ösztönözte az alapítvány.

INNOVÁCIÓS ÖTLETEK

A Dujmovics György által alapított Temerini Újságot a helyiek mellett szélesebb körben is ismerik a vajdaságiak, a lap- és könyvkiadó ugyanis a temeriniek rendszeres tájékoztatása mellett számos helyi és regionális kiadvány megjelentetését és kidolgozását is felvállalta. A régiószinten megbecsült családi vállalkozás ifjú „örököse” a nyomdai részleg fejlesztését tűzte ki célul, és pár évvel ezelőtt létrehozta az Internet Štamparija vállalkozást.

Dujmovics Krisztián fenekestül felfordította a nyomdászatra jellemző „egyből sokat legyártani” alapelvet: a mai kor igényeinek eleget téve inkább a „sokból egyet nyomtatni” alapötlettel állt elő, és a digitális technológiára alapozta vállalkozásának jövőjét. Mára már az olyan klasszikus nyomdászati termékek, mint a névjegykártyák, szórólapok, plakátok, naptárak és nagy formátumú hirdetések mellett sikeresen forgalmazzák a különböző, egyedi kidolgozású íves és tekercses öntapadó címkéket is.

Krisztián a mai napig azt vallja, hogy a vállalkozás sikerének alapja az a weboldal, amelyet 2016-ban hoztak létre a Prosperitati Alapítvány támogatásával. Az első startup pályázaton ugyanis 800 ezer dinár támogatásban részesült a fiatal temerini vállalkozó.

– Az elképzelés az volt, hogy ne csak helyileg tudjunk dolgozni, hanem vidékről, illetve országszerte tudjunk ügyfeleket szerezni. A weboldalon annak idején azokat a termékcsoportokat mutattuk be, amelyeket a rendelkezésünkre álló digitális nyomdagép segítségével le tudtunk gyártani. Ezt a gépet egyébként a Bethlen Gábor Alapkezelő által a Nemzetpolitikai Államtitkárság pályázatán elnyert támogatásból sikerült beszerezni. A sikeres internetes bemutatkozás arra is rávilágított, hogy mely termékeket tudjuk leghatékonyabban forgalmazni: a legnagyobb igény az öntapadós termékcímkék gyártására volt. Az íves nyomtatás mellett szükség mutatkozott a tekercses címkék gyártására is. A gép beszerzéséhez 2018-ban újra a Nemzetpolitikai Államtitkárság pályázatán nyertünk segítséget. A tekercses felületkezelő és vágógépek beszerzése még folyamatban van. Legutóbb egy címkelakkozót vásároltunk, amelyet a Prosperitati Alapítvány aktuális kiírásán pályáztunk meg.

Tavaly másfél millió dinár értékű támogatásban részesült a fiatal temerini vállalkozó, s ennek köszönhetően egy kétmillió dinár értékű gépet sikerült beszereznie.

– Az innovációs vonalat folytatva az az elképzelésünk, hogy a közeljövőben változó adatú nyomtatást végezzünk. Ilyenek a vonalkódok, sorozatszámok, QR-kódok és hasonlók, amelyeket csak digitális technológiával lehet legyártani. Ez lesz a következő termékcsoport, ami felkerül a vállalkozásunk alapját képező weboldalra – utalt vissza az interneten való jelenlét fontosságára Krisztián.

KIELÉGÍTENI AZ IGÉNYEKET

A temerini Gumi Trans személyszállító vállalat a mintapéldája annak, hogyan lehet akarattal és kitartással szinte a nullából sikeres céget „fabrikálni”. Nagy Imre 18 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy édesapja nyomdokába lép, és személyszállítóként keresi kenyerét.

– Az elején anyósomék virágkertészetének régi kombiját vettem át, amivel reggelenként növényeket hordtam a piacra, majd hazaérve kipakoltam az ülésekre húzott fóliákat, kitakarítottam a járművet, és délután a helyi fociklub játékosait vittem különböző tornákra. Ezzel egyidejűleg teherszállítást is vállaltam sofőrként, főként répaszezonban. A szezonális munkákból az évek alatt összejött annyi pénz, amiből már meg tudtam indítani a saját vállalkozásomat. Hivatalosan 2007-ben nyitottam meg.

Imre elmesélte, hogy az utóbbi 13 év számára a különböző kölcsönlehetőségek mérlegeléséből és azoknak néha sikeresebb, néha kevésbé sikeres ötvözéséből állt. A cél ugyanis saját járműpark kialakítása volt: jelenleg négy minibusz és két nyolcszemélyes kombi van a tulajdonában, valamint 8 pótkocsi is parkol az udvarban. Ezekből hármat a Prosperitati Alapítvány támogatásával vásárolt meg. A fiatal vállalkozó szerint ez volt élete első fájdalommentes befektetése, ugyanis az 1 millió 600 ezer dinár értékű beszerzésből az önrész nem egész 600 ezer dinárt tett ki.

– Híján voltam utánfutóknak, ugyanis több zenekar is van, amelyeket rendszeresen fuvarozok mind hazai, mind külföldi fellépésekre: a hangszerek szállítására alkalmas pótkocsikat bérlik is a zenekarok. Igyekszem minden igénynek eleget tenni, az évek folyamán nem nagyon akadt olyan munka, amelyet visszautasítottam volna. Hétközben főleg munkásokat szállítok a környékbeli településekről Temerinbe, vagy pedig a helyieket a szomszédos városokba. Kilátásban van az is, hogy szeptembertől a szenttamási gyerekeket naponta fuvarozom majd a temerini középiskolába. A hétköznapi munkáim mellett a hétvégéket zsúfolásig megtöltik a helyi és környékbeli klubok, egyesületek és civil szervezetek által szervezett utak. Ilyenkor sokszor az sem lenne elég, ha kétszer ennyi járművem lenne.

Imre pillanatnyilag is azon gondolkodik, hogyan tudná újítani a járműparkot. Bár a járványhelyzet miatt kicsit elodázta a döntését, az egyik régebben vásárolt kombiját szívesen lecserélné újra.

FOLYAMATOSAN FEJLŐDNI!

A folyamatos fejlődés nemcsak a siker kulcsa, hanem a megmaradásé is – vallja a temerini Venus kozmetikai szalon tulajdonosnője is. Koperec Renáta a középiskolai tanulmányait követően Budapesten tanulta ki a szakmát, majd a kétéves képzés után hazatért, és az otthona nappalijában kezdett arc- és testkezeléssel foglalkozni. 2002-ben sikerült megépíteni a szalon első fogadószobáit, egy évre rá pedig hivatalosan is megnyílt a Venus szalon.

– Először egy helyiségben zajlott minden kezelés: az arc- és testkezelések mellett itt végeztük a gyantázást és a körömápolást is, de egy szoláriumot is sikerült még az elején beszerezni. Nemsokára bebizonyosodott, hogy sokkal nagyobb térre van szükség. Akkoriban még nem volt lehetőségünk nagyobb befektetésekre, így a szüleimtől elkaptunk még egy szobát. A befektetés azonban számomra nem csak az anyagi eszközöket jelenti. Ebben a szakmában mindig jelennek meg újabbnál újabb technikák és kezelési módszerek, ezek pedig állandó továbbképzésre motiválnak bennünket. Nagy szerencsém, hogy időközben Szilák Melinda is nálunk kezdett dolgozni, aki mára már családtaggá vált. A sógornőm ugyanis éppoly fontosnak tartja a körömápolás terén jelentkező trendek követését, mint én az arc- és testkezelés újdonságait.

2016 volt az az év, amely nagy változásokat hozott a vállalkozás fejlődésében. Akkorra sikerült ugyanis összegyűjteni elegendő eszközt ahhoz, hogy egy teljesen új épületszárnnyal bővítsék a meglevő helyiségeket: a tulajdonosnők háromszorosára növelték a szalon területét.

– Ebben az évben sokat segített, hogy új eszközök beszerzésére tudtunk pályázni a Prosperitati Alapítványnál. A 950 ezer dinár értékű, többfunkciós arckezelőt ugyanis 237 ezer dináros önrésszel meg tudtuk vásárolni, így a beköltözésre már az új gép is a helyére került.

A Venus szalon tavaly is pályázott az alapítványnál: csaknem 970 ezer dinár támogatáshoz jutottak, amiből egy csaknem 1 millió 300 ezer dinár értékű, újabb arckezelő gépet szereztek be. Így már a tű nélküli mezoterápiás kezelést is el tudják végezni, de Meli időközben gyógypedikűrösként elvégezte a mesteri fokozatot is. A vállalkozás fejlődéséhez ugyanis mind anyagilag, mind képesítés terén folyamatos befektetésre van szükség – vallják a fiatal tulajdonosnők.