Ez a válság kérdésessé teheti életmódunkat. Edgar Morin francia filozófus mondta ezt, aki Hogyan lépjünk ki a XX. századból című könyvében megírta, hogy Európának, ha meg akar birkózni problémáival, olyan erőfeszítést kell tennie, mint a bálnáknak. (A bálnák közösülése ugyanis úgy történik, hogy a hím és a nőstény egymás mellé úszik, felugranak, és a hím a levegőben termékenyíti meg a nőstényt.) Azért idéztük, mert nyilatkozata mutatja legtalálóbban, mit hozott életünkbe a koronavírus-válság, mit jelentett most, és milyen hatása várható a jövőben.
A járvány eddig elképzelhetetlent hozott: a világ rövid idő alatt részekre esett. Abban a világban, amelyben megszoktuk, szabadon utazhatunk, átmehetünk Olaszországból Franciaországba vagy Magyarországról Szlovákiába, anélkül hogy tudnánk, hol a határ. Egyszerre megtörtént, ami a világtörténelemben még sohasem fordult elő: lezártak minden határt. Nem csoda, hogy az első tüntetések azzal a jelszóval indultak: Adjátok vissza Schengent!
Még sohasem fordult elő az sem, hogy az államokat irányító politikusok ennyire tehetetlennek érezték magukat, amikor látták, hogy minden kétségbeesett lépésük ellenére a fertőzés terjed, emberek halnak meg. Nem csoda, hogy az örökmozgó, mindig olyan határozott, a legveszélyesebb lépéseket is habozás nélkül megtevő Donald Trump amerikai elnök nem tehetett mást, mint hogy kijelentse: Nyissátok meg a templomokat, Amerikának többet kell imádkoznia! (Emlékszünk rá: „Istenre bízom a világot” – írta József Attila, mielőtt öngyilkos lett.)
Van azonban némi haszna is annak a sok mindennek, ami a járvánnyal kapcsolatban történt. Vannak dolgok, amelyeket a józanul gondolkodók eddig is tudtak, csak sokan annyira fanatikussá váltak, hogy nem vettek róla tudomást. Most viszont egyszerre világossá váltak. Elsősorban azok a kormányok, amelyek azzal kerültek hatalomra, hogy elődeik belerokkantak a gazdasági válságba (tönkretették az országot, mondták róluk, csak hogy hatalomra kerüljenek), most megtanulták, hogy milyen kevés van a kormányokra bízva, milyen kevés múlik azon, hogy ők mit tesznek.
Különösen komoly leckét kaptak azok a fanatikusok, akik közül a történelem során kikerültek azok, akik még mindig bíztak abban, hogy a II. világháború más kimenetelt kaphat, amikor az oroszok már ott voltak Berlinnél. Most, látva kormányuk tehetetlenségét, szükségesnek érezték bizonygatni, hogy náluk vagy a fertőzés kisebb, vagy a halottak száma kevesebb, mint más országokban. És utána jött a sors fintora (az ógörög tragédia tudta, hogy az istenek büntetik a fennhéjázást, a katolikus hitvilágban pedig az ördög tréfájáról van szó): vagy a fertőzés lobbant fel, vagy halott lett több, mint másutt. Mert az országok közti különbséget nehéz a kormányoknak tulajdonítani.
Hasonlóan rádöbbenhettek rá a kormányok arra is, milyen helytelen a közvélemény-kutatás adatait lesve lépni. Az ellenzék pedig arra, milyen helytelen az a gyakorlat, miszerint akkor is, ha a kormány azt mondja, kétszer kettő négy, nekik azt kell hangsúlyozniuk, hogy nem biztos, sőt, hogy a kormány hazudik. Megtanulhatták a kormányok, hogy olykor népszerűtlen lépéseket kell tenniük. Az ellenzék pedig azt, hogy nem kell a kormányok ellen ágálni akkor is, amikor szükségszerű lépéseket tesznek. És hogy néha mennyire értelmetlen tud lenni az akadékoskodásuk.
Van még valami, ami nem felismerésként jelentkezett, hanem csak jellemző, a világpolitika változására utaló. Az történt ugyanis, hogy abban a korszakban, amelyben minden ország teljesen el volt foglalva saját gondjaival, voltak szervezetek, amelyek igazolták létüknek nemcsak indokoltságát, hanem azt is, hogy milyen fontos szerepet kaphatnak a helyzet további alakításában. Ilyen szervezet volt nemcsak az Európai Unió, amely már a nagyszabású programokon dolgozik, hanem a G20 államcsoport és néhány afrikai egységszervezet, amelyek érzékeltetni akarták, hogy közösen kell dolgozniuk a problémák megoldásán.
Az államokkal kapcsolatban az a jellemző, hogy csak két ország viselkedett másképp, mint a nagy többség, amely teljesen el volt foglalva saját gondjaival. Az egyik Kína, amely a szó szoros értelmében átvette a vezető szerepet a világ egészségügyében. Egy sereg országnak nyújtott segítséget. Ebben azonban nincs semmi meglepő: a háttérben, csendesen Kína már fontos nemzetközi tényezővé vált.
Kisebb meglepetés, hogy a másik ilyen állam Törökország. Ez az állam ugyanis 80 országnak küldött segélyt. Olyannyira, hogy a belgrádi Politika már „török koronadiplomáciáról” írt.
Az igazán izgalmas kérdés azonban annak taglalása, hogy mi lesz a járvány után. Ezzel még korai foglalkozni. Ezért most csak röviden ismertetjük a BBC brit hírrádióban ezzel kapcsolatban közölt szakértői véleményt. E szerint a további fejlemények négy lehetséges változat egyikének választását hozzák meg. Ezek: 1. államkapitalizmus, 2. barbár decentralizálódás, 3. állami szocializmus, 4. teljes szétforgácsoltság.
Az államkapitalizmus a legvalószínűbb lehetőség. Azt jelenti, hogy az állam teljesen kezébe veszi a gazdaságot, hogy megrendeléseivel, befektetéseivel alakítsa azt. A másik lehetőség, hogy hagyják a gazdaságot kínlódni saját problémáival, és lesz, ami lesz. A lehető legvalószínűtlenebb változat, hogy valamilyen formában vagy néhol visszatér a szocializmus. A negyedik pedig az, hogy az eddigi nemzetközösség helyett begubózva keresik a megoldást.
