2024. március 29., péntek

Árvának látszó kisállatok

Már az akác is rég elhullajtotta szirmait, és bezáródtak a fák lombjai, elrejtve szemünk elöl a fészkekben éhesen csipogó madárfiakat, meg mindazt, ami ilyenkor az állatvilágban történik. Ez így van rendjén, hiszen ahol baba van, ott nem kedvelik a bámészkodókat. Senki sem tűrné, hogy idegen emberek járkáljanak a gyerekszobában, és felverjék álmából gyerekét. Így vannak ezzel az állatok is.

Idén tavasszal a természet ébredése emberek nélkül zajlott, mert házi áristomra kárhoztatta őket a járvány. Az igazat megvallva, a természetben nem is hiányoztunk senkinek. Nélkülünk is világrajöttek az utódok, mi több, zavartalanul kezdték meg életüket. Csakhogy semmi sem tart örökké, így ez a (majdnem) paradicsomi állapot sem. A vesztegzárat feloldották, és a határ egyszeriben megtelt emberekkel, akik vagy az elmaradt munkájukat végezték, vagy egyszerűen kimentek sétálni, hogy kiszellőztessék fejükből a nagy elzárás gőzét. Nincs is ebben semmi rossz, csak a kirándulók és a természetjárok mindig észben kell hogy tartsák, nem saját lakásuk falai közt vannak, nem a maguk ápolta kertben levegőznek, hanem kint vannak a természetben, ahol nem az ő szabályaik érvényessek, hanem a természet rendje határozza meg, mit csinálhatunk, és mit nem.

Április derekától július feléig van az őzek ellési ideje és nem csak az övék, hanem a vidékünkön élő vadállatok többségének is. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor találkozhatunk látszólag magára hagyott, alig néhány napos gidákkal, malacokkal, nyulakkal, madarakkal... Ezek a fiatal állatok még túl gyengék ahhoz, hogy mindenhová kövessék anyjukat, ezért az elrejti őket. De mindig ott van a közelben. Ezek a kisállatok pedig lapulnak, hiszen ösztönük ezt diktálja, mert aki mozdulatlan, az láthatatlan. Ha valaki séta közben ilyen kis állat közelébe kerül, az anya nem fog oda menni, inkább magára vonja a figyelmet, és mindent megtesz, hogy embert, kutyát, ragadozót elcsaljon az utód közeléből. A suta az általa biztonságosnak tartott helyen rejti el gidáját, amely lehet akár forgalmas út közelében is. Ezért történik meg ilyenkor, hogy gyakran találnak elhagyottnak tűnő kisállatot a természetben járó emberek. Különösen azok, akik kutyát sétáltatnak, és elengedik a pórázról. A kutya azonban eredetileg ragadozó volt, és éppen az ilyen magatehetetlen állatokra vadászot, mert ezeket könnyű elkapni. A háttérbe szorított vadászösztön gyorsan felébred a kutyában, és egy sérülékeny kis állatot pillanatok alatt megölhet. Ha viszont a kutya csak körberohanja a kis őzet, a sutát el fogja riasztani a ragadozó szaga, és többé nem gondozza kicsinyét, amely így elpusztul. Ha pedig a legjobb szándékkal is elvisszük ezeket az állatokat, lopást követünk el, mert az élő vad állami tulajdona.

Ilyenkor nincs olyan ország, ahol sutára, kocára, szarvastehénre vadásznának. Igaz most van az őzbak vadászatának idénye, de csak és kizárólag a bakra, tehát a hímivarú egyedekre emelnek puskát. A nőivarú egyedekre senki sem lő, tehát nem történhet meg, hogy „a gonosz vadászok lelőtték Bambi anyukáját”. Tehát a magas fűben lapuló gida nem árva, és nem kell megmenteni, mert az anya előbb-utóbb eljön érte. A suta csak akkor hagyja el a gidáját ha idegen szagot érez rajta.

A hazavitt gidák nagy hányada egyébként is néhány nap alatt elpusztul. Ha pedig külön táppal, megfelelő hígítású tejjel fel is neveljük, amint ivaréretté válik, nem tartható tovább. Az addig ugyanis kezes kis állat agresszívvá válik és veszélyes még az emberre nézve is.