2024. április 20., szombat

Hova visz ez az út?

A jelenlegi helyzet bizonyos ágazatokban egy kis megtorpanást hozott ugyan, de lényegében továbbra is a forradalmian új technológiák szédületesen gyors terjedésének a korszakában élünk. Az élet egyes területein a járvány megjelenése is gyorsulást, átalakulást hozott. A múltban – ismereteink szerint – soha nem fejlődött ilyen szédületes tempóban a technika és a technológia. A digitalizáció, robotizáció, automatizáció, mesterséges intelligencia, biotechnológia, nanotechnológia, quantumszámítógépek elterjedése gyorsan és megállíthatatlanul zajlik. Ember legyen a talpán, aki folyamatosan kísérni tudja a legújabb tudományos eredményeket. Sokan azonban nem mindig tekintenek kitörő örömmel erre a jelenségre. A kizárólagos optimisták szerint azonban az emberiség történelmének legfényesebb korszakát éljük, illetve annak küszöbén állunk. Az életszínvonal meglátásuk szerint soha nem látott gyorsasággal nő majd a technológia vívmányainak alkalmazásával. A jövőben a legtöbb munkát gépek, robotok végzik el, az embereknek pedig sokkal több idejük jut a kreatív tevékenységek kibontakoztatására, valamint a pihenésre, szórakozásra. A technológiai pesszimistáknak viszont kételyeik vannak azzal kapcsolatban, hogy ez jót hozhat nekünk. A mérsékelten borúlátók jelentik az egyfajta középutat. Ők úgy vélik, az új technológiák kedvező hatásai csak korlátozottak, ugyanakkor kedvezőtlen hatásokat emlegetnek a foglalkoztatás terén, miközben az egyenlőtlenségek drasztikus növekedése is tetten érhető. De vannak olyan szélsőséges vélemények is, melyek szerint a felgyorsuló technológiai fejlődés valójában az emberi civilizáció végéhez vezet. Szerintük az ember tönkreteszi környezetét, eltávolodik a természettől, és ennek következtében elidegenedik önmagától és embertársaitól is, ami végül pusztuláshoz vezet.

A KORLÁTOK KEMÉNYEK

A tudományos felfedezések sokszor nem minden esetben fejtik ki azonnal kedvező hatásukat az élet minden területén. Ugyanakkor a mai kor embere gyakran azzal sincs tisztában, hogy a történelmi léptékben mérve nem is annyira távoli múltban őseinknek még többnyire egész nap robotolniuk kellett a puszta fennmaradásért. A technológiai innovációk terjedése ma is komoly korlátokba ütközik, mind a keresleti, mind pedig a kínálati oldalon. A kínálati oldalon például megfigyelhető jelenség, hogy a fejlett országokban a fogyasztók a jövedelmük nagy részét egészségügyre, oktatási és közlekedési szolgáltatásokra, a lakhatás biztosítására és kiskereskedelmi árucikkekre költik. A technológiai innovációk hatásai viszont éppen az ilyen árukat és szolgáltatásokat kínáló szektorokban éreztetik legkevésbé hatásukat. Az Amerikai Egyesült Államokban az ezredfordulót követően a médiaszektor és az információs, telekommunikációs ágazat fejlődött a leggyorsabb ütemben. Ezek a szektorok azonban együttesen is a bruttó társadalmi termék kevesebb mint a tizedét adják. Az egészségügyi ellátás és a kormányzati szolgáltatások viszont a GDP-nek mintegy a negyedét teszik ki. Ezekben a szektorokban viszont nem sikerült a termelékenységet számottevően megnövelni. Az USA-ban egyébként az egész gazdaság tekintetében a termelékenység lényegében stagnál. Történik ez annak ellenére, hogy jelentős innovációk történtek számos jelentős cég esetében. Ez egy kirívóan ellentmondásos jelenségnek tekinthető. A paradoxont azzal próbálják megmagyarázni, hogy a munkavállalók a kevésbé termelékenyebb szektorokba áramlanak át, viszont úgy tűnik, hogy a jelenség ennél bonyolultabb. Egyszerű magyarázattal talán nem is lehet meghatározni az okait.

NEM LÉTEZŐ TERMELÉKENYSÉGI PARADOXON

Vannak azonban olyan vélemények is, melyek szerint az imént leírt termelékenységi paradoxon valójában nem létezik. A tézis abból eredhet, hogy a gazdaságban nem minden mérhető le pontosan. A GDP mérésének különféle módszerei vannak, s ezek országonként eltérőek. Jó eséllyel ez valóban így is van, ékes bizonyítéka, hogy például a koronavírus terjedésével és halálozási rátájával kapcsolatban is országonként annyira eltérőek a mutatószámok, hogy egészen biztosak lehetünk abban, hogy a módszerekben, a számítási módban van a különbség. Fő kérdés azonban a GDP esetében is, hogy mit mutat és milyen valós, vagy téves következtetéseket vonhatunk le belőle. Az a gyanú is felmerülhet, hogy a jelenleg használt statisztikai módszerek nem képesek a termelékenység valódi növekedésének a kimutatására. A bruttó hazai termék, azaz a GDP a történelem legnagyobb hatással bíró gazdasági mérőszámának tekinthető. Kiszámításának módszertanánál, valamint a kapott mutatószámok hasznosságában és állandóságában azonban gyakran politikai megfontolások játszanak szerepet, nem az aktuális gazdasági realitások. A GDP az adott ország gazdasági kibocsátásának mérőszáma, melynek azonban jól dokumentált hiányosságai is vannak. Nem mutatja például a társadalomban megtermelt javak elosztási arányát, és azt sem, hogy a növekedés milyen hosszú távú környezeti károkat okozott. Vagy amikor egy társadalomban nő a betegek és az öregek aránya, ellátásukra többet kell fordítani, ami növeli a GDP-t. Nem kérdőjelezhető meg az ilyen tevékenységek indokoltsága, ugyanakkor azonban vita kérdése lehet, hogy az adott társadalom szempontjából az így generált növekedés milyen hosszú távú hatásokkal kecsegtet.