2024. március 29., péntek

„Összetartozunk és együtt vagyunk erősek!”

Wischer Johann is részt vett a nemzeti összetartozást jelképező videoklip elkészítésében

A Tolcsvay László és Bródy János szerzőpáros Jöjj, kedvesem című dalából új videováltozat készült, amelyben a zenészek mellett magyarországi és határon túli színházak vezetői, színművészei működnek közre. Egy szerelmes dalról van szó, ugyanakkor a Fonográf zenekar az évek során minden határon túli koncertjén előadta, ugyanis a szövege egyúttal a nemzeti összetartozást is szimbolizálja, a sorok közül ez is kiolvasható. Pozitív gondolatai pedig a jelenlegi járvány idején extra tartalommal is feltöltik. A klipet a készítők ajándéknak szánják a színházak szerelmeseinek és a Kárpát-medence minden magyarjának.

A produkcióban Vajdaságot a csantavéri születésű Dér Henrietta énekesnő mellett Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója képviseli. Őt kérdeztük, hogyan került sor a határon túli művészek összefogására, miként készülhetett el a videó a koronavírus idején, és milyen jelentőséggel bír számára.

Wischer elmondta, Petneházy Attila miniszteri biztos hívta fel őt egy hónapja az ötlettel, egyben felkérte őt az együttműködésre, amelyre természetesen azonnal igent mondott. Az igazgató úr úgy véli, ez a produkció is csak azt bizonyítja, hogy az országhatárok immár tényleg csak elmosódva léteznek, még ha nehézségeket is okozhatnak a mindennapjainkban, mert ugyanakkor felettük az átjárhatóság egyszerű. Ezt mutatja nem mellesleg ez az összetartozásról, összefogásról is szóló dal is, melynek refrénje így szól: „Ne legyél bánatos, én komolyan gondolom, hogy hozzám tartozol, és én hozzád tartozom. Meglátod, rendbe jönnek majd a dolgaink, lesznek még szép napjaink.”

A klip elkészítése a járvány idején úgy zajlott, hogy minden résztvevő, megkapván a zenei anyagot és az instrukciókat, otthon készülhetett, és szintúgy otthon vehette fel a maga részét. Ezt követően a szerkesztő és a stáb elvégezte az utómunkálatokat. Ily módon sikerült tető alá hozni a produkciót anélkül, hogy a művészek személyesen is találkoztak volna. A trianoni évforduló mellett így a járvány is apropót adott az egészhez; ahogyan Wischer fogalmazza meg a tanulságot: bármilyen bajban ha összefogunk, akkor egyszerűbbé válik az életünk.

A videó egy héttel ezelőtt már el is készült, és amellett, hogy a YouTube csatornán is megtekinthető, a tévék és rádiók is sugározzák.

– Amikor kézhez kaptam a végeredményt, akkor állt össze bennem véglegesen a kép. Mindenki önállóan teszi a dolgát, de a végén látszódik meg, hogy összetartozunk és együtt vagyunk erősek. Ha egymásra számíthatunk, akkor jelentős eredmények érhetőek el – összegezte véleményét a ZMK igazgatója.

A videó előadói között van Tolcsvay László Erkel Ferenc-díjas zeneművész, énekművész (Budapest), Éder Enikő színművésznő (Aradi Kamaraszínház), Wischer Johann színművész (aki egyben a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója), Homonnay Zsolt színművész, énekes (Budapest), Sáfár Mónika, Jászai Mari-díjas színművész, énekes (Budapest), Puskás Peti énekes, színész (Győr), Petneházy Attila színművész (Nyíregyháza), Dér Heni énekes (Csantavér, Vajdaság), Tóth Tibor színművész, a Komáromi Jókai Színház igazgatója, Méhes Kati színművész, a Szatmárnémeti Harag György Társulat tagja, továbbá a Dévai Szent Ferenc Alapítvány színjátszó csoportja, a Kolostori Kölyökszínház, valamint Tarpai Viktória beregszászi színművész, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház tagja.