2024. április 19., péntek

2021-re halasztották a Gyöngyösbokrétát és a Durindót

Idén elmarad a két legtömegesebb vajdasági magyar népzenei rendezvény, és 2021-re halasztják a Törökbecsén megrendezésre kerülő, következő Gyöngyösbokrétát és Durdinót, így döntött a Fesztiváltanács és a helyi szervezők.

Mint fogalmaztak, tették mindezt főként azokra a tényekre alapozva, hogy a legtöbb néptáncegyüttes és népzenei csoport az idei produkciójával és összeállításával legelőbb október végére készülne el, majd novemberben az a hangulat és az az élményszerűség és vendégszeretet, az a szép kavalkád és sokadalom, amelyet a házigazdák megálmodtak, nem volna megteremthető, átadható, felmutatható, ezért inkább idén nem szervezik meg.

A körlevélben azt írják, remélik és bíznak abban, hogy az őszi régiós népzenei és néptáncos rendezvények, örömteli találkozók mindenkit kárpótolnak majd.