Az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb mértékű iskolai sikkasztása adja az alaptörténetét a Romlott oktatás című filmnek (2019, rendező: Cory Finley). Dr. Frank Tassont, a Roslyn középiskola főtanfelügyelőjét 2006-ban ítélték el 11 millió dollár sikkasztásért.
A film elsődlegesen valószínűleg ennek a bűnténynek a története miatt érdekes az átlagnéző számára. Ahhoz azonban, hogy a sikkasztás részleteiről, hátteréről tájékozódjunk, elég ha elolvasunk néhányat az interneten található cikkekből. A Romlott oktatás nem dokumentumfilm, van honlap, ami szerint vígjáték. Nagyon furcsa műfaji besorolás ez, hiszen természetesen egyáltalán nem nevezhető annak, egy kis gondolkodás után viszont rá lehet jönni, hogy ez a minősítés nagyon sokat elmond a világunkról. Úgy gondolom, hogy sokan, akik megnézik a filmet, azon méltatlankodnak, hogy micsoda ember ez a Tasson: luxusautókra, fényűző villákra, utazásokra, drága öltönyökre, plasztikai műtétekre költötte az iskola pénzét. Azt is valószínűnek tartom, hogy nevetségesnek tartják emiatt őt, és gúnyolódnak rajta. A vígjátéki besorolás erre enged következtetni. Számomra ez a film egészen másról szól.
A Roslyn középiskola Frank Tasson munkájának köszönhetően az Egyesült Államok negyedik legjobb iskolája lett, mivel a főtanfelügyelő szívügyének tekintette az oktatás színvonalának emelését, aminek érdekében az iskola vezetésével együttműködve meg is tettek mindent. Ennek az lett a következménye, hogy néhány év után az iskola olyan jó képzést adott a diákjainak, hogy azok biztosan bekerültek a legjobb egyetemekre. A kerületben megnőttek az ingatlanárak, mert mindenki ebbe az iskolába akarta íratni a gyerekét. A film megmutatja azt is, hogy Tasson milyen tanár lehetett, és hogy hogyan viszonyult a diákokhoz, a kollégáihoz és a szülőkhöz: mindenkire odafigyelt, mindenkit ismert, vérbeli pedagógus volt. A filmnek fontos jelenete, amikor egy diáklány interjút készít vele az iskolaújságba egy újonnan megnyert pályázat költségvetéséről. Miután Tasson a kérdésére adott egy sablonválaszt, a lány megköszönte, és menni készült. A tanár kérdésére, hogy ennyivel megelégszik-e, azt a választ adta, hogy mivel ő még kezdő, az írása csak „töltelékcikk” a lapban. Tasson így válaszolt erre: „Csak akkor töltelékcikk, ha hagyod, hogy az legyen. Egy igazi újságíró bármiből ütős sztorit csinál.” Ez követően kezd el a lány alaposan kutatni a költségvetésben, és végül ő volt az, aki kiderítette a sikkasztást, megírta, és az ő cikke nyomán derült ki az igazság. Ez a jelenet arra világít rá, hogy milyen pedagógus Tasson, a film vége felé egy másik jelenet pedig arra, hogy milyen mélységei, milyen komoly háttere van ennek a történetnek, és mi az, ami miatt nem csak egy átlagos sztori, hanem nagyon súlyos látlelet a társadalom viszonyulásáról a pedagógusokhoz. Aznap, amikor megjelent a diáklány cikke, Tasson bement az iskolába, ahol egy anyuka várta a nagyon gyenge képességű fiával. A fiú felolvasott neki egy fogalmazást, de nem tudta kiolvasni azt a szót, hogy gyorsítani (accelerate). Tasson úgy segített neki, hogy eljátszotta, hogy autóversenyző, és valami az autójába akadt, ezért nem tud felgyorsulni. Annyira hitelesen játszott, hogy végül a fiúnak is sikerült kimondania a szót, viszont az anya – aki természetesen tudott a botrányról, és valószínűleg azért is jött ide, hogy megalázza a tanfelügyelőt – látva a férfi küzdelmét megkérdezte, hogy mi baja van. A válasz, amit kapott, a történet csúcspontja, amit viszont valószínűleg igazán csak a tanárok értenek meg: „Maga az én bajom. Azokkal van bajom, akik úgy hajtják a gyerekeiket, mint a versenylovakat. Akik perverz örömet éreznek, ha szolgaként kezelhetnek minket. Emlékszik a tanárokra, akik leültek magával, fogták a kezét, megtanították összeadni, kivonni, akik megmutatták Gatsby-t, Salingert vagy Harper Lee-t? Elfelejtette a nevüket? Elmosódott az arcuk? Azért nem vesz emberszámba minket, mert így kényelmes magának. És örömmel hátat fordít nekünk, soha többé nem gondol ránk. Ön lehet, hogy felejt. De mi nem. Sose felejtünk. Soha.” A film zárójelenetében Tasson a börtönben van, és van egy víziója: iskolai ünnepség van, ahol a közönség őt ünnepli, mert az iskola, ahol dolgozik, neki köszönhetően az ország legjobb iskolája lett.
Másfél évtizedes tanári munka után sajnos pontosan tudom, hogy miről beszél Tasson. A tanár (beszéljünk most az igazi tanárokról, hiszen mint minden pályán, itt is vannak mind elhivatott, mind a pályára nem alkalmas emberek is) szívvel-lélekkel küzd azért, hogy egy-egy gyereknek segítsen legyőzni önmagát, bátorságot, önbizalmat nyerni és még sokáig sorolhatnám mi mindenért, a társadalom azonban nemigen vesz erről tudomást. Láthatatlanok vagyunk. Ha mélyen elgondolkodunk ennek a filmnek a történetéről, nem nehéz az összefüggéseket meglátni.
