2024. május 8., szerda

A száz eurónak nem feltétele a szavazat

Pásztor István szerint a határátlépés tekintetében folyamatosak lesznek az engedmények

Minden felnőttkorú szerbiai állampolgárnak jár a 100 eurós támogatás, ezt az összeget az állam a járványhelyzet következményei enyhítésének céljával fizeti ki május 15-étől, mutatott rá a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában vendégeskedve Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, valamint emlékeztetett arra, hogy először a nyugdíjasok és a szociális segélyre jogosultak kapják meg a támogatást, méghozzá automatikusan, míg a többi polgárnak jelentkeznie kell. A VMSZ elnöke azt javasolja, hogy senki ne mondjon le a 100 eurós támogatásról.

Pásztor István

Pásztor István

– A pénzhez nem csupán azok juthatnak hozzá, akik egy adott pártra szavaznak. Ne adjanak hitelt az emberek azoknak a mendemondáknak és azoknak a házalóknak, akik azt mondják, hogy csak abban az esetben kapják meg a támogatást, ha a Szerb Haladó Pártra szavaznak. Azért beszélek erről nyíltan, mert azt gondolom, hogy méltatlan az embereket ilyen módon lebecsülni. Az emberek pontosan tudják, hogy választások lesznek. Majd eldöntik, hogy kire szavaznak. Nem kell őket ebbe a helyzetbe hozni, különben is van elég bajuk – fogalmazott Pásztor István.

A VMSZ elnöke a rendkívüli állapot megszüntetésére is kitért a beszélgetés folytatásában, szavai szerint végső ideje volt, hogy enyhítse korlátozó intézkedéseit az államvezetés, az ország már eddig is eléggé megszenvedte a koronavírus elleni küzdelmet. Lassan minden normalizálódik, de semmiképpen sem azonnal, emelte ki Pásztor István, elmondása szerint a határátlépés kérdése például most rendeződik. A határátlépést szerinte egyelőre szigorú feltételekhez kötik majd, ám ezek a követelmények valószínűleg csak pár hétig maradnak hatályban, azt követően további kedvezményeket határoznak meg a határátlépés tekintetében.