Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

Madártávlat

LAJOSMIZSÉRŐL KENYÁBA (8.)

Dimitrijevics Ottó

2020. május 10., 15:42

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Árnyékban a csapat

Árnyékban a csapat

A két hétnek gyorsan vége lett, a hazaútra készülődtünk. Szombat délután taxival terveztünk indulni a nairobii reptérre. A pénteki vacsoránál a házigazdánk javasolta, hogy még aznap este pakoljak el, csomagoljak be, mert másnap kedvező idő várható repülőkirándulásra. És ne izguljak, időben vissza fogunk érkezni. Vagy nem.
Öten voltunk, két rokon, jómagam és a két pilóta. A repülők legfeljebb két utast szállíthattak, azaz háromszemélyesek voltak, így két géppel kellett menni. Mindkettő feltankolva várt bennünket a tíz percre lévő reptéren. Alec nagyjából ötezer órát töltött már a levegőben, rutinosan ellenőrizte a gépeket, olajszintet, keréknyomást, műszereket… Mellette ültem a pilótafülkében, mögöttünk az egyik utas, bár tulajdonképpen az egész gép csak egy pilótafülke volt. Segítettek beszállni a szűk ajtón. Lépcső, létra nem volt, és vigyázni kellett hova lépünk, az érzékeny szárnyak kötései igencsak vékonyak voltak, de a nagy, fekete úszógumira, vagy traktorbelsőre hasonlító kerekek tartói az én súlyomat is elbírták. Furcsa és egyben élvezetes volt elöl ülni, és közben mindent látni. Nem tűnt túl bonyolultnak a repülő irányítása, néhány gomb, botkormány, giroszkóp. Pont olyan, mint a számítógépes játékokban. Vagy még egyszerűbb, és felelősségteljesebb is.

A rezervátumon kívül szinte nincsenek vadállatok

A rezervátumon kívül szinte nincsenek vadállatok

A célunkról nem árult el semmit a vezetőnk. Csak figyeltem a tájat, és nem volt nehéz észrevenni, mikor hagytuk el az állatvédelmi területet. Kívül csak elvétve láttunk egy-egy zsiráfot vagy elefántot. Ha az egeret nem is vettük volna észre, de nem voltunk túl magasan ahhoz, hogy a pásztorokat és a legelésző nyájat ne láttuk volna. Sőt egy kisebb strucccsapatot is tisztán észlelhettünk. Mégis, feltűnően kevés volt a vad.
Alec egy hegy tetején lévő fennsíton szeretett volna landolni, de a hegy nem hagyta, felhősapkát vett fel, így csak körberepültük a meredek szirteket, ahol néhány sast kivéve, számomra ismeretlen madarak fészkeltek.
 következő landolási kísérlet egy folyó medre volt. Félreértés ne essék, nem egy száraz meder, hanem egy széles, barna, zavaros vizű, megáradt folyó. Tehát ezért voltak ilyen nagy kerekei a gépnek, gondoltam. Itt már kapaszkodnom kellett, mert néhányszor érintettük a víz felszínét, olyan sebességgel, hogy a fodrokat, hullámokat ki sem lehetett venni. A pilóta így mérte a vízmélységet. Csak a szemem sarkából észleltem egy krokodil csapkodását a partközelben, úgyhogy nem bántam, hogy itt sem sikerült leszálláshoz megfelelő sekély vízmosást találni. A gép egy ideig követte a víz kanyargós útját, majd a magasba elmelkedett és irányt változtatott. Fél óra múlva egy másik folyó partján, valahol Etiópia határához közel landoltunk. A homokos partot kivéve, az egész terület köves és kopár volt, gyér növényzettel. Sehol egy élőlény, csak nyomok, valószínű nem délben jártak inni. Nekünk nem volt nagy megpróbáltatás a félórás agyforrasztó séta, mert felfrissülhettünk a hozott, behűtött italokkal, és kinyújthattuk a lábunkat. Az egyedüli árnyék a gép szárnya alatt volt, de ott is remegett a levegő a forróságtól. Ez már az az Afrika volt, amilyen egy európai fejében kialakult kép lehet a kontintensről. Az utazási láz miatt nem tudtam már ellazultan figyelni a tájra, és izgultam, hogy visszaérünk-e időben. Ennek ellenére sikerült egy megtermett, dió nagyságú kvarckristályt észrevennem. Állítólag sok található errafelé. Más kristályokat, féldrágakövet vagy drágakövet is hord a folyó magával. Hát olyant nem találtam, de az Afrika-illatú kvarcot elhoztam a nejemnek.

Ide nem sikerült landolni

Ide nem sikerült landolni

A szerző Flórával

A szerző Flórával

Hullámzó homoksivatag

Hullámzó homoksivatag


Visszafelé a két pilóta mókázott egymással, de inkább velünk, utasokkal. A gépek kerülgették egymást, süllyedtek, emelkedtek, integettek a szárnyukkal, táncoltak a levegőben. Gondoltam, én is megviccelem őket, levettem a fehér kalapom, és úgy tettem, mintha kidobtam volna a taccsot. Gyorsan kaptam egy erre való zacskót, de nevetve visszautasítottam. Semmi gond nem volt a gyomrommal, kivéve az enyhe idegességet, mert az óra ketyegett, az üzemanyag fogyott, a taxi várt. Kár volt izgulni. Errefelé nyugodtabbak, összeszedettebbek az emberek. A kis levegőakrobatika csak figyelemelterelés, unaloműzés volt, hamarosan ismerősnek tűnő terep tűnt fel a szárnyak alatt, és pár perc múlva megláttuk a repterünket.
A taxi már megérkezett, de nem siettünk, pedig nem ártott volna. Nyugodtan megebédeltünk, majd elkezdtünk bepakolni a tágas kocsiba. A vejem két kofferjával együtt most már tizenegy csomagunk volt. A javát be is pakolták, mire az enyémmel odaértem. Egyértelmű volt, hogy nem férünk el mindannyian. Valaki felvetette, hogy kellene még egy taxi, de négy-öt óra mire ideér, és ugyanannyi Nairobiig, így szinte biztosra vehettük, hogy aki marad, lekési a járatot. Újra kellett gondolni a pakolást. Ebben szakértő vagyok, sok mindenkinek az idegeire mentem már a rendszerezési mániámmal. De most jól jött. Kipakoltattam a taxit és ésszerűen visszaraktam a csomagokat, figyelembe véve minden kis zegzugot, és azt is, hogy az útravaló legfelül, kéznél legyen. Szűken, de befértünk mindannyian, kezdődhetett a búcsúzkodás. Gatja megígértette velem, hogy visszamegyek, ha nyugdíjas lesz, és eltöltünk egy hetet a bozótosban, csak vízen és bogyókon. Egyikünknek sem ártana.
Maximum négy és fél órás útra számítottunk, amiből hat és fél lett. Szombat volt, az utak zsúfoltak, és többnyire járhatatlanok. Több alkalommal dugóba kerültünk, forgalomirányításnak a nyomát se láttuk. Az emberek kivártak vagy visszafordultak. Nekünk egyik se felelt meg, de a taxis ügyes volt, hívta a kollégáit, megtudta merre lehet haladni, és kerülőutakon, nagy nehezen eljutottunk Nairobi közelébe. Már eseledett, amikor olyan kisvárosba jutottunk, ahol az isztambuli bazár laza sétánynak tűnt volna, gyalog sem lehetett mozdulni, a motorosok is elakadtak, nemhogy egy kocsi. Viszont senki sem tűnt idegesnek, nem dudáltak, ordibáltak, céllal, vagy céltalanul mentek, zajongva, mint a méhek. Érdekes módon, erdőt járva, egy szál magamban sohasem éreztem az elveszettséget, ellenben a tömegben, ismeretlen emberek között jobban tapintható a magány. Mit szeretnek az emberek a zsúfoltságban, fel nem foghatom.
A taxis kérdezősködött, milyen irányt érdemes bevenni, majd araszolva fordulni kezdett, a tömeg előzékenyen mozdult, mint halraj a tengerben, és centinként, de kiszabadultunk.
Nairobi közelében már valódi autópályára csatlakoztunk, kétnyelvű táblák, útjelzők mutattát merre és hova tovább, és ideje volt már haladni is. Nagyvárosi hangulat, digitális reklámok csaptak arcon bennünket. Visszaértünk a civilizációba. Néhány óra leforgása alatt az elképzelhetetlen nyomor és a fényűző villogás végleteinek tanúi lehettünk.
A reptéren nem kellett kóvályognunk, segítőnk már csaknem két órája várt ránk türelemmel. Ő fogadott minket érkezésünkor is. A taxiban elvesztegetett időt behoztuk azzal, hogy nem kellett keresgélni, sorba állni, csak követtük vezetőnket, aki egészen a beszállókapuig kísért bennünket. Másnap délelőtt már a csípős novemberi napsütést élveztük Brüsszelben.
Zárszó
Pár éve történt, hogy három testvér mesélt nekem egy eseményről, amit gyerekkorukban éltek át, együtt mindhárman. Nem egyszerre mondták el nekem, ezért egy ideig nem jöttem rá, hogy ugyanarról az eseményről beszélnek, mert három különböző történetet hallottam. Mindegyikük meg volt győződve a saját igazáról.
Tapasztalataink annyira egyéniek, hogy a valóság sem mindig egyértelmű. A fenti beszámoló a saját élményeimet tükrözi, úgy, ahogy én láttam, ahogy megéltem. Volt mit megosztanom, és ezért többszörösen is hálás vagyok. Egyrészt, hogy eljuthattam oda, ahova önerőből sohasem jutottam volna el, másrészt, hogy megoszthattam és ezzel újraéltem az egész történetet. Ráadásul nem akárhol közölték, hanem éppen a Magyar Szó hasábjain. Ez különösen kedves szívemnek, ugyanis pályafutásom a Forumban kezdődött, amikor a Magyar Szót még ólomban szedték sorszedő gépeken és kéziszedők rakták össze az oldalakat.
A nosztalgia újabb történeteket juttat eszembe, aminek az alcíme Újvidéktől Kenyáig lenne, és sosem volna vége. Ezért inkább így köszönök el:
Asante sana! Kwaheri. Hakuna matata! (Köszönöm szépen! Viszontlátásra. Az élet szép!)


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége