2024. március 29., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Fertőzött lehet a bácskossuthfalvi Otthon egyik alkalmazottja

Pásztor István ígéretet kapott a kormányfőtől, hogy az ingázók nem lesznek karanténkötelesek

Tovább terjed a SARS-CoV-2 az ország idősek és felnőttkorúak otthonaiban, annak ellenére, hogy kezdettől fogva ezek és az egészségügyi intézmények tekintetében foganatosították a legszigorúbb óv- és korlátozó intézkedéseket. A munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai minisztérium hivatalos kimutatása szerint szombattal bezárólag országszerte 30 idősek és felnőttkorúak otthonába jutott be a vírus, ezek lakói közül 531-en, alkalmazottjai közül pedig 131-en betegedtek meg. A 30 létesítmény között szerepel a bácskossuthfalvi Otthon Értelmi Fogyatékosokat Gondozó Intézet. Az intézményben uralkodó állapotokkal, illetve a helyzet komolyságával kapcsolatos kérdéseinkkel Majláth Bélát, az Otthon igazgatóját kerestük fel, ő azonban sajnálatának adott hangot, hogy nem nyilatkozhat, mint mondta: „szigorúan megtiltották, hogy a miniszteren kívül bárki is hivatalos tájékoztatást adjon”. Fazekas Róbert, a bácskossutfalvi helyi közösség tanácsának alelnökétől megtudtuk, hogy az Otthon egyik alkalmazottjának a koronavírus-tesztje pozitív lett, az érintettet jelenleg Újvidéken gyógykezelik. Az intézmény erről a tényről tájékoztatta a minisztériumot, ezért került fel az Otthon a minisztérium vonatkozó kimutatására, tette hozzá Fazekas Róbert, akinek elmondása szerint a fertőzött alkalmazott február 26. óta nem járt a létesítményben.  Mint hozzátette, az intézményben már korábban is foganatosították a szükséges óvintézkedéseket, míg péntek óta még szigorúbb intézkedések léptek hatályba. Fazekas Róbert fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az Otthon lakói közül senki sem fertőzött, ugyanakkor úgy tudja, hogy a lakókat is tesztelni fogják, ám ezt teljes bizonyossággal nem tudta megerősíteni.

A mától látogatható edző- és fitnesztermekben különösen oda kell figyelni a rendszeres fertőtlenítésre (Ótos Annabella felvétele)

A mától látogatható edző- és fitnesztermekben különösen oda kell figyelni a rendszeres fertőtlenítésre (Ótos Annabella felvétele)

Mától tovább enyhülnek a rendkívüli állapot március 15-én történő elrendelését követően a SARS-CoV-2 ellenes küzdelem keretében foganatosított korlátozó intézkedések: ismét megnyithatnak a fodrász- és a szépségszalonok, az edző- és a fitnesztermek, valamint a zárt térben működtetett piacok. Ezekben a létesítményekben a megfelelő óvintézkedéseket kell foganatosítani – kötelező a védőmaszk és a kesztyű használata, valamint fertőtlenítőszert is biztosítani kell. A vonatkozó kormánydöntés értelmében az edző- és fitnesztermekben különösen oda kell figyelni a rendszeres fertőtlenítésre, de arra is, hogy egyszerre csak korlátozott számú személy tartózkodjon a létesítményekben. Azt javasolják, hogy az említett objektumok a továbbiakig bejelentkezés alapján működjenek.

SOKK ÉRTE AZ INGÁZÓKAT

A több hete érvényben lévő korlátozásokat követően sokak számára feltehetőleg a pénteki nap volt a legörömteljesebb, akkor nyílt meg ugyanis a szerb–magyar országhatár a határ menti térségben élő, illetve dolgozó ingázók előtt – a két határsáv 50-50 km-es szakaszán lakhellyel és munkahellyel rendelkező szerb és magyar állampolgárok jogosultak az átkelésre. A szerb és a magyar állampolgárok Szerbia és Magyarország országhatárán munkavállalás és földművelés céljából léphetnek át, a Horgos–Röszke autópályás, valamint a Kelebia–Tompa és a Béreg–Hercegszántó határátkelőhelyeken. A határátlépéshez két dokumentum szükséges: az egyiknek az ingázó lakhelyét, a másiknak a munkavégzés helyét vagy a megművelendő földterület helyét kell hitelt érdemlően igazolnia.

Sokan már pénteken éltek a határátlépés lehetőségével, ám Szerbiába visszatérve hideg zuhanyban részesítették őket a hatóságok: átnyújtották nekik a határozatot, hogy 28 napig vesztegzárban kötelesek maradni. Erre a helyzetre reagált Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, aki Facebook-bejegyzésében elmondta, hogy a probléma gyökerét abban kell keresni, hogy a szerbiai illetékes szervek elmulasztották a karanténrendelkezés szabályait összehangolni a határnyitásról szóló kormányhatározattal.

Az ingázók számára péntek 19 órától fennakadásmentesen átjárható a három újranyitott határállomás (Ótos András felvétele)

Az ingázók számára péntek 19 órától fennakadásmentesen átjárható a három újranyitott határállomás (Ótos András felvétele)

– A problémáról tudomást szerezve azonnal felhívtam telefonon Ana Brnabić miniszterelnök asszonyt és kértem az azonnali intézkedést, a mulasztás elhárítását. Ennek eredményeként ma (péntek) 19 órától fennakadásmentesen átjárható a három újranyitott határállomás. Azt is kértem, hogy azoknak, akik a nap folyamán végzést kaptak 28 napos karanténba vonulásról, ne kelljen karanténba vonulniuk, a végzések kerüljenek visszavonásra és töröljék őket a karanténba rendeltek jegyzékből. Így azoknak, akik a nap folyamán karanténra vonatkozó végzést kaptak, nem kell karanténba vonulniuk, szabadon ingázhatnak munkahelyükre és vissza. Ígéretet kaptam, hogy ez így lesz. Sajnálom a történteket, de annak mindenképp örülök, hogy hozzá tudtam járulni ennek a problémának a megoldásához is. Remélem végérvényesen – fogalmazott bejegyzésében Pásztor István.

ÚJABB HOSSZÚ HÉTVÉGE VÁR RÁNK

A szerb kormány tegnap arról döntött, hogy ezen a héten csütörtökön 18 órakor lép életbe a hétvégi kijárási tilalom és hétfőn, azaz május 4-én, 5 órakor ér véget. Az aktuális kormánydöntés értelmében a teljes vesztegzárba kényszerített idősek mától mindennap 18 és 01 óra között tehetnek 60 perces sétát otthonuk közvetlen közelében – 600 méteres körzetében –, míg bevásárolni csütörtökön hajnali 4 és reggel 7 óra között mehetnek.

Sem a tegnapi, sem a pénteki vonatkozó kormánydöntésekben nem tesznek említést a belföldi távolsági utasszállítás újraindításáról, noha Predrag Kon járványügyi szakértő szombaton azt mondta, hogy mától ismét lehetőség nyílik a távolsági utasszállításra. A városi tömegközlekedés újraindítása az eddigi nyilatkozatok értelmében a május 1-jei ünnepek után esedékes, ugyanúgy, mint az éttermek és a kávézók, valamint a plázák megnyitása. 

Zoran Gojković tartományi egészségügyi titkár szombati bejelentésének értelmében májusban még nem lehet lakodalmakat és keresztelőket szervezni, illetve tartani. Gojković szerint a járványügyi helyzet egyre stabilabb, ám még továbbra sem ideális.