2024. május 10., péntek

Pacsér a járvány idején

Tájékoztatás interneten és a helyi televízióban – Gondoskodnak az idős falubeliekről

Kedden Pacséron megkezdték annak a kézre és tárgyakra is alkalmazható fertőtlenítőszernek a szétosztását a háztartások részére, amelyet Topolya község önkormányzata díjmentesen biztosított a lakosság részére. A folyékony anyagot Bácskossuthfalván készítette és csomagolta a Standard kft. A szomszéd településről a helyi közösség munkásai szállították át traktorral, és osztották szét azon önkéntesekhez között, akik vállalták az 5 literes flakonok célba juttatását.

Több mint ezerkétszáz háztartásba juttatják el az ingyenes fertőtlenítőt (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Több mint ezerkétszáz háztartásba juttatják el az ingyenes fertőtlenítőt (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Szabolcski Szabolcs, a helyi közösség tanácselnöke elmondta, hogy Pacséron 1200 és 1300 között van a háztartások száma, ahova eljuttatják a fertőtlenítőt.

– Azokba a házakba viszik el az önkéntesek és a helyi közösség alkalmazottai, amelyek lakottak. Tizennégy önkéntesnek és a helyi közösség hat munkásának a közreműködésére számíthatunk. Reményeink szerint péntekig valamennyi háztartásban kézhez kapják a használati útmutatóval ellátott flakont – nyilatkozta Szabolcski, aki elmondta azt is, hogy a helyi közösség teendői némileg módosultak a rendkívüli állapot miatt. A kisnyugdíjasoknak szánt segélycsomagok szétosztása vagy a lakosságot megsegítő egyéb teendők mellett elvégzik a legszükségesebb munkákat, így a település központjának a karbantartását és a vízvezeték-hálózat meghibásodásainak javítását is.

– A kormányrendeletekről az internet közösségi felületei mellett mi is igyekszünk tájékoztatni a lakosságot. Ezt elsősorban a Vigyázzunk egymásra – Pazimo jedni na druge, Pacsér facebookos csoportban tesszük, illetve a világhálót nem használó idősebb polgárainkra való tekintettel a Pacsér TV kábeltelevíziós csatornán – hallhattuk a tanácselnöktől, aki példásnak nevezte azt az összefogást, ami kialakult a faluban.

– Több egyén és magán-kiskereskedés is arra törekszik, hogy folyamatos legyen az idősebb polgárok ellátása és egyéb szükségleteinek a biztosítása. A helyi közösség 14 önkéntessel működik együtt, ők főleg az ifjabb, középiskolás korosztályból kerültek ki, ami külön örvendetes. A nyilvántartásba vett adataink alapján napi szinten körülbelül 10 idős polgár számára igyekeznek beszerezni a szükségleti cikkeket az üzletekből, a gyógyszertárból. A posta 9-től 14 óráig üzemelt eddig, a helyi orvosi rendelő körülbelül 4-5 órás nyitvatartásáról pedig a hét első napján szerzünk tudomást az egészségház dolgozóitól, amit közvetítünk a lakosság felé. Hogy a jövő mit hoz, nem tudhatjuk, de eddig a faluban fegyelmezettek voltak a lakosok, mindenki igyekezett lefoglalni magát a ház körüli, kerti teendőkkel. A földművesek a szükséges igazolásokat maguknál tartva végzik az időszakra jellemző munkálatokat. Több személy kérelmezett igazolást arra vonatkozóan, hogy a tejet el tudja juttatni a felvásárlóállomásig. Továbbá olyanok is vannak, akiknek a lakhelyüktől eltérő címen kellett az állatokat ellátniuk a kijárási tilalom idején is, illetve napi feladatokkal járó idősgondozóként tevékenykednek – nyilatkozta a tanácselnök, aki kitért arra is, hogy a faluvezetőség a belügyminisztérium illetékesével folyamatosan tartja a kapcsolatot. A rendőrség a kijárási tilalom idején járta az utcákat, de mind ez idáig nem kaptak arra vonatkozó jelentést, hogy bármilyen szabálysértés történt volna Pacséron.

A fertőtlenítőszerrel megpakolt traktor elsőként Fodor Márta otthonához szállított nagyobb rakományt, hogy a háziasszony önkéntesként közreműködő unokája eljuttassa a környéken lakók otthonába. Mártától megtudtuk, hogy nem esik nehezére betartani a korlátozásokat.

– Amióta meghozták a kijárási tilalomra vonatkozó intézkedéseket, én azóta nem jártam a kapun kívül. Ettől függetlenül egyáltalán nem unatkozom, a mindennapi konyhai teendők, a takarítanivaló, a kert is folyamatos jelenlétet igényel. Dédunokámmal, Zoéval állandóan mozgalmasan zajlik az élet körülöttünk. Abból a részből viszont nyomasztó, hogy azelőtt igyekeztem több ismerősömet is meglátogatni, most velük csak telefonon tartjuk a kapcsolatot – mondta.

Törjék Judit a szomszédok segítségére számíthat ezekben a hetekben.

– Két fiam közül egyik Németországban, a másik Magyarországon él a családjával, sajnos most nem tudnak meglátogatni. Nem egyszerű, hogy az utcára eddig nem tehettem ki a lábam, de szerencsére nagyszerű szomszédaim segítettek lenyírni odakint a füvet, igyekeztek beszerezni a mindennapra valót – hallottuk tőle.