2024. április 20., szombat

Serkentésre váró gazdaság

A vállalkozások többsége él az állam nyújtotta segítségekkel

A múlt hétfőtől már benyújthatják kérelmeiket a kis- és nagyvállalkozók az egész ország területéről a gazdaságserkentő intézkedéscsomag igénylésére. A kormány által meghatározott 5,1 milliárd euró (608,3 milliárd dinár) értékű támogatás a koronavírus negatív gazdasági hatásait hivatott csillapítani. A nehéz időket megélő vállalkozóknak az Adóhivatalhoz kell fordulniuk a kérelmeikkel, a kedvezményeket mindenki igénybe veheti, aki március 15-étől nem bocsájtotta el foglalkoztatottjainak több mint 10 százalékát.

A segítség sok vállalkozónak mentőövként szolgál a jelenlegi körülmények között. Nagy Árpád, a zentai Gross ABC papír- és könyvkereskedés, számítógépek javításával és eladásával foglalkozó üzlete egyik vezetőjének elmondása szerint az érvényben lévő korlátozások komoly gazdasági ütéseket mérnek a cégekre. A forgalom náluk is csökkent, hiszen nincs tanítás, az irodák működése is szünetel, illetve nehezített körülmények között funkcionál. A számítógépek javítása terén sem lehet teljesíteni az elvárásokat, mert a hatórás munkaidő erre nem elegendő.

– Az intézkedéscsomag nekünk is sokat számít. Korántsem mindegy, mekkora veszteséget halmoz fel a vállalat, legalább a pozitív számlaegyenleg megtartására törekszünk. Mi már igényeltük a támogatást, az adókedvezményekre és a minimálbérre vonatkozó lehetőségekkel is élünk, a felkínált kedvezményes hitel lehetőségére viszont nem tartunk igényt – nyilatkozott Nagy Árpád.

A koronavírus megfékezésének érdekében meghozott intézkedések egyik legnagyobb vesztese a vendéglátóipar. A Zentropia szórakozóhely az év elején felújítási munkálatokba kezdett, három hét múlva a kinyitást követően azonban már be is zárta kapuit. A jelenlegi kényszerű kiesés miatt több megszervezett esemény is elmaradt a zentai klubban, az ideiglenes megállás pedig csak tovább halmozza a jövedelemkieséseket. Horváth Tamás, a szórakozóhely tulajdonosának elmondása szerint, amennyiben nem lenne ez a gazdasági intézkedés, valószínűleg ők is csak foghatnák a fejüket a jövővel kapcsolatban sok más szórakoztatóipari céggel együtt.

– A napokban a cégünk is átadta a kérelmeket, egyedül a hitelen gondolkodunk még, ugyanis az éves felszámolt egy százalékos kamatláb kedvezően hangzik. Ki tudja mikor vehetünk fel még kölcsönt ilyen feltételek mellett? A hosszú távú tervek megvalósítása érdekében minden valószínűség szerint ezzel is élünk – mondta a klub tulajdonosa.

Tamás azt is hozzátette, nem aggasztják a támogatás ellenében támasztott elvárások, főleg ami a munkások elbocsájtásának tilalmát illeti. Jó a munkahelyi csapat, nem is szeretne senkinek sem felmondani, a támogatás elnyerése egyúttal elkötelezés is a munkások bizalma iránt.

Erdős Pál, az újvidéki Rekord Erdeš cég vezetőjének elmondása szerint pár hete még lassított üzemmel, de teljes létszámmal dolgozott a vállalat, azóta viszont fel kellett menteni a munka alól azokat a személyeket, akik valamilyen betegségüknél fogva a rizikócsoportba tartoztak. Jelenleg néhányan 14–28 napos karanténba szorultak a vállalat munkásai közül, ez már jelentős kiesést jelent a cég teljesítésében, ezért a bevételben is.

– A gazdaságserkentő  intézkedések közül a járulékfizetések halasztását és minimálbérek megtérítését is igényeljük. Az elkövetkező hónapokban ez jelentősen segíti majd a cég munkáját. A feltételeknek eleget tudunk tenni, de el kell ismerni, hogy a foglalkoztatottak számának csökkenése nagyon kényes dolog, mert ha önszántukból hagyják el a munkások a céget, tehát ha felmondanak, az is létszámcsökkentésnek számít! Ez pedig akkor sem haladhatja meg a 10 százalékot az elkövetkező időszakban, amelyre vállaltuk a kötelezettséget. Nagyon oda kell figyelni majd az elfogadott feltételekre, mert amennyiben nem tartanánk be őket, kamatostól kell visszafizetni mindent, amit a cég enyhítés, támogatás és serkentés címén kapott! – figyelmeztetett a cég tulajdonosa.

A gazdaságélénkítő intézkedéscsomag mentőövként szolgál sok vállalkozó számára, de olyanok is akadtak, akik nem igénylik. Egyesek előre félnek a következményektől, mások bizalmatlanok az állami intézkedéssel szemben, néhányan még nem kötelezték el magukat a döntés mellett, de olyan cégek is vannak, amelyek annyira stabilan állnak, hogy nincs rá szükségük.

Sági Ágostonnak, az idén 50 éve fennálló MetronGroup igazgatójának elmondása szerint sok céget menthet meg a serkentőcsomag, de cégük mégsem igényli, mert a felkínált lehetőségek közül egyre sincs szükségük.

– Mindennel rendelkezünk a munkavégzéshez, csak az üzletek nyitvatartása álljon vissza és a közlekedési korlátozás szűnjön meg. Az aratás rohamosan közeledik, de a gabonaátvételnél szükséges műszereket még nem ellenőriztettük le és nem hitelesítettük – monda a  cégvezető.