Oroszország keresi önmagát. Az április 22-re kiírt népszavazást a járvány miatt elhalasztották, de az ország új helyzete reflektorfényben marad. Az elhalasztott népszavazás kapcsán mi is ezt a helyzetet igyekszünk megvilágítani.
De rég volt, amikor azt hittük, hogy Oroszország olyan lesz mint a többi. Ez volt az a korszak, amikor váratlan történelmi fordulatként egyszerre eltűnt a bolsevik rendszer. A kommunista párt egyeduralma helyébe a többpártrendszer, a mindenható pártfőtitkár helyébe választott elnök, a tervgazdálkodás helyébe a piacgazdaság lépett. Olyan nagy fordulat volt ez, hogy Francis Fukuyama egyszerre világhírű elméletként azt hirdethette, hogy vége a történelemnek. Most már háborúk és viszályok nélküli világ jön, amelyben békésen ismétlődnek a hétköznapok, szinte eseménytelenül.
Európa örömmel fogadta ezt a fordulatot. Az oroszok örömét azonban megzavarta, hogy a fordulatnak csak árnyoldalát látták. Egyik napról a másikra dollármilliárdos vagyonok születtek, de a tömegek csak azt érzékelték, hogy felborult a rend. Az ország egyes vidékein ott rohadt a termés, a városokban pedig éheztek az emberek. Az ország szétesőben volt, mert lázadozni kezdtek az önállóságot követelő nemzetek. Az ország nemzetközi tekintélye helyébe pedig az lépett, hogy elnöke, Borisz Jelcin szinte sírva kérte: úgyis azt tesznek, amit akarnak, de legalább tegyenek úgy mintha Oroszország véleményét is kikérnék. Képzelhetjük, mekkora volt a megrázkódtatás ha még az oroszok átlagos élettartama is visszaesett.
A világ azonban próbált úgy tenni, mintha Oroszország tényleg olyan országgá lett volna mint a többi. Felvették a világ ügyeinek megtárgyalására alakult államcsoportba, a G7-be, amely ezzel G8 lett. A NATO nem gondolt ugyan arra, hogy felvegye tagjai közé, de együttműködési megállapodást kötött vele. Az a benyomás támadt, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem lesz többé olyan szerv ahol megvétózzák egymás akcióit, hanem olyan amely tényleg intézi a világ ügyeit.
Ez az állapot azonban nem tartott sokáig. Gyorsan oda jutottak, hogy Oroszországra kezdtek majdnem úgy nézni, mint a Szovjetunióra. Mint olyan országra, amelyet ellenségként kell kezelni, kiközösítéssel, sőt szankciókkal sújtani. Nem csak őt, hanem még azokat az országokat is, amelyek azt hiszik, Oroszországgal ugyanolyan módon lehet és kell együttműködni, mint a többivel. Az ország befogadása tehát nem tarthatott sokáig. Gyorsan megváltozott, két okból.
Egyik a nemzetközi viszonyulás iránta. Az amerikaiak gyorsan oda jutottak, hogy nemcsak ők nem kezelték Oroszországot úgy mint a többit, amellyel együttműködni lehet, sőt kell is, hanem ellenük irányuló lépésnek minősítették a vele való együttműködést és a tőle való vásárlást. Az az indoklás, hogy nem demokratikus ország, csak mese, politikai propaganda. Mert amíg Szaúd-Arábiától nem kérik számon a demokráciát, addig a demokrácia emlegetése csak politikai sakkhúzás. Inkább arról van szó: a gazdasági válság leküzdéséhez szükségesnek tartott fegyverkezéshez indoklás kell. A világrendőr szerephez az USA már eléggé fel van fegyverkezve, minden további fegyverkezéshez viszont egyetlen vetélytárs Oroszország lehet.
A másik tényező, amely a fenti változáshoz vezetett az, hogy Oroszország maga is elvárja: másképp kezeljék, mint a többi államot. A fegyverben tartott katonák számában és a fegyverkereskedelemben csak hatodik-hetedik, de különben joggal állíthatja, hogy korszerűbb fegyverei vannak, mint az amerikaiaknak, nem kullog az USA után, hanem az USA Oroszország után.
Még lényegesebb, hogy a középhatalmi világrend alakításában hol Iránnal, hol Törökországgal vagy éppen Szaúd-Arábiával működik együtt, de különben elvárja, hogy olyan világhatalomként lépjen fel, amelynek joga van féltékenyen őrködni afelett, hogy a NATO és az amerikai befolyás ne kerüljön túl közel határaihoz, külföldi támaszpontjai, befolyása érintetlen maradjon.
És megkaparintotta a Krím-félszigetet. A világ ebben ellenséges lépést látott. Kevesen figyeltek fel azonban arra, hogy ez a helsinki csúcsértekezleten megteremtett béke rendszerének első lényeges megsértése. Az az értekezlet ugyanis az európai béke alapjába építette a határok sérthetetlenségének elvét. És Európában lényeges változások történtek, de a határok sérthetetlenek maradtak. Az államok a régebben is létező határok mentén estek szét. Krím megszerzésével viszont Ukrajnának a határa megváltozott.
Az április 22-ére kiírt népszavazás elhalasztása csak alkalom annak vizsgálatára, hogy az alkotmány módosítása hogyan világítja meg az ország új helyzetét. Ezzel a módosítással kapcsolatban a világsajtó csak arra figyelt fel, hogy a módosítás lehetővé teszi, hogy Vlagyimir Putyin második elnöki mandátumának lejárta után is elnök maradjon. Egy új, másfajta elnöki tisztségről van szó, azt tehát Putyin két mandátumra ismét elfoglalhatja. Ezt pedig már szubjektíve érdektelennek tartják, objektíve pedig figyelmen kívül hagyják, hogy az alkotmánymódosítás az európai modellhez akarja közelíteni az ország államrendszerét, ami miatt egyes lapok joggal beszéltek „Putyin békés forradalmáról”. A leglényegesebb közeledés Európához a nemzet fokozotabb előtérbe kerülése, a polgárok szociális védelmének szavatolása és az Istenbe vetett hit hagyományőrző szerepének említése. Az már csak mellékes, hogy az egyneműek házasságának elutasításával a ketté szakadt Európának a hagyományt jobban tisztelő részéhez sorakoznak fel.
