Versek

Balogh István/Csorba Béla/Kovács Smit Edit

2020. március 21., 21:19 >> 2020. március 21., 22:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Ksenija Kovačević - klaus rinke - bagoly (Fotó: Gergely Árpád)

Ksenija Kovačević - klaus rinke - bagoly (Fotó: Gergely Árpád)

Balogh István

Vesztegzárban

Ránk csapják az ajtót. Zár kattan.

Csillagos éj. Csapodár hajnal.

Napocska szelíden kitüntet.

Kint kézzel ver Isten, így büntet.

2020. március 18.

 

 

Csorba Béla

Kézmosás

Hatalmát nem dönti le semmi vírus,

övé igazság, egészség, nő, jövő,

hisz Pilátus mindig mossa kezeit,

de a koronát Krisztusnak hagyja ő.

 

Ultima ratio 

Mit is tehetnénk ellene,

hogy a kór halált ne ellene?

A myxomatosist várják így

ketrecbe zárt nyulak,

aggódva, hogy szőrükből

már nem lesz jó kalap.

Folyik az orrunk? Tüsszögünk?

Holtbiztosan létezünk.

 

 

Kovács Smit Edit

Hullócsillag

 

Napfürdőzik az újhold mosolya,

míg a teliföldön lépdelsz a holnap felé.

Jobb válladon fiad tekintete,

a lány a balra hajtja fejét.

Egy életrevaló reggelen ráébredsz,

hogy az Idő utolért!

  

Pont a körben[1]

 

Anyám halálakor veszett leánykorom,

hiszen korábbi életem letűnt vele,

új útra léptem, mint a Hold az ütközés

után, mikor másik pályán halad tovább.

 

Akár a gyermek érkezését várni, oly

felkészülés a vég – az éjjel éledő

virág csodát igér. Világra így ha lány

jön, anyja új tükörben önmagára néz.

A Hold fogyasztja fénykörét havonta, nők

s anyák pedig váltják az arcuk ez szerint.

 

Anyám elüldögélt közöttünk, míg kifőtt

a dzsem, receptjét tőle kértem, ősi íz,

amíg az emlékét idézni tudta még.

Bár már saját döntéseket hoztam, ki nem

felejteném őt sem, a lány tanulja így

a női léte titkait, míg az anyját

idővel ő leváltja annak éjjelén.

 

Lányom szülésével leányka anyja vált

belőlem, önmagam kis holdja, új ezüst,

miért egészségemmel áldoztam, s az én

időm kopott a lány világra jöttekor.

 

Meghalt az ifjúságom, szabadságom veszett!

– családi élet hajnalán gondoltam így,

amint a végzet sorsom kötötte meg,

újholddá lettem úgy az esküvőmön én.

 

Korábbi magzatlétem új alakba szűnt

meg élni. Új remény adott erőt anyám

fogyó alakján. Gyengülése fényemet

szolgálta, hogy nőhessek túl az ő telén.

 

Az élet és halál között az út felén

a mostban égek. Lesz virág enyészeté,

a létre mégis új magot s gyümölcsöt ér.

Anyám s leányom élte és halála közt

a pont vagyok csupán, jelenben létezés

egy körvonal falán, időt kötő elem.

Létünk körében általuk kitágulok,

s érzem világra jöttöm, elmúlásomat,

s ha minden újholdkor kihuny vagy új leend

belőlem, így egyet jelent az: létemet.

[1] A vers megírásakor a szerző az NKA Székely János alkotói támogatásában részesült.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége