2024. május 10., péntek

A megkoronázott párizsi álom

Világjárvány idegenben: egy franciaországi utazás tapasztalatai

Március elsején arra a hírre ébredhettünk, hogy ideiglenesen bezárt Párizsban a Louvre múzeum, mivel előző este Franciaországban betiltottak minden 5000 főnél nagyobb létszámú nyilvános rendezvényt. Ekkor még 100 koronavírussal fertőzött személyről szóltak a híradások.

Minderről a repülőgépen értesült az a Szerbiából induló tíz fős kis csoport, amely Párizsba váltott jegyet Belgrádból. A fiatalok egy ifjúsági projekt kapcsán utaztak Franciaországba. Köztük volt az újvidéki Pethő Attila is, akinek régi álma vált valóra az utazással.

– Indulásunkkor még egyáltalán nem volt érezhető az a koronavírusos őrület, ami azóta teljesen felfokozódott. A reptereken sem voltak különösebb ellenőrzések. Elvétve ugyan Belgrádban és Párizsban is lehetett látni maszkos utazókat, de a védőeszköz használata nem volt jellemző. A repülőn is nagyon kevesen viselték.

A fiatalok a leszállást követően metróval érték el úti céljukat: a francia főváros központjába tartottak, ahol ismerőseiknél szálltak meg.

– Hihetetlen érzés volt Párizsba érkezni. Nagyon közel volt hozzánk a Moulin Rouge, így a látványosságok közül ez tárult elénk először. Az utcákon sétálva egyáltalán nem tapasztaltam, hogy az emberek félnének a járványtól: teljesen normális hétköznapi élet fogadott. Bár Párizs központja hihetetlenül mozgalmas, védőmaszkos alakokat csak elvétve lehetett látni. A koronavírus szó rendszeresen elhangzott, ám az emberek teljes nyugodtsággal kezelték a helyzetet. Tudni kell azonban, hogy a francia főváros távol esik a fertőzés gócpontjaitól.

Március 4-én az országban három fő gócpontot tartottak nyilván: Morbihan mellett a Párizstól északra található Oise megyét és a kelet-franciaországi Haute-Savoie-t. Aznap Emmanuel Macron francia államfő bejelentette, hogy négyre emelkedett az új koronavírus okozta megbetegedésben elhunytak, és kétszáz fölé a fertőzöttek száma.

– Pár napot már ott tartózkodtam, amikor feltűnt, hogy kiplakátolták a metróállomásokat és a forgalmasabb helyeket. Ezekről persze én csak annyit tudtam leolvasni, hogy „coronavirus”, a francia szövegeket nem értettem. A későbbiek folyamán az államásokon körülbelül 15-20 percenként a hangosbemondó is figyelmeztetett az óvintézkedések fontosságára. Bárhova mentem, a higiéniai eszközök biztosítottak voltak az emberek számára. A hirdetések sem pánikkeltő, inkább megelőző jellegűek voltak. Egyszóval: egy működő rendszert tapasztaltam – meséli Attila.

A fiatalokból álló csapat nyolc napot töltött el a francia fővárosban. Ez alatt az idő alatt megnézték az Eiffel-tornyot, és meglátogatták a Louvre és a d'Orsay múzeumokat is.

– Ottlétünkkor még nem voltak érvényben korlátozó rendeletek. A Louvre múzeum az ideiglenes zárva tartást követően már másnap újranyitotta kapuit, a többi látványosság pedig mindvégig nyitva volt. Bárhova mentünk, hemzsegtek az emberek. Számomra az volt a varázslatos, hogy nem turistaként ismerhettem meg a várost. Bármikor meggondolhattam magam, és felderíthettem az ottani mindennapi életet is. Volt olyan éjszaka, amikor csak Párizs utcáin sétáltunk, de a külváros művészeti kínálatába is belekóstoltunk. Az Enghien-les-Bains városrészben megtartott koncerten az énekes egy pillanatban előkapta a fertőtlenítőszert, majd behintette vele a saját és a nézők kezét is. Ezek után lekezelt velük, közelebb hívta a tömeget. Mindezt teljesen pozitív értelemben tette, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az elővigyázatosság fontosságára. Egy pillanatra sem azt éreztette az emberekkel, hogy félni kell, inkább azt, hogy a saját és mások érdekében figyelni kell az óvintézkedésekre.

Attila társaival együtt a tervezett utazás végéig Párizsban maradt. A csapat március 8-án indult haza.

– Fájó szívvel váltam meg Párizstól, azzal a gondolattal, hogy ezt a várost életem folyamán még többször is meg fogom látogatni. A repülőtéren akkor már egy picivel több védőmaszkos emberrel találkoztam, de komolyabb intézkedéseket nem tapasztaltam. Voltak ugyan alkalmazottak, akik védőmaszkot viseltek: a táskák ellenőrzésénél figyeltem fel rájuk. Tőlem azonban sem a francia, sem a hazai reptéren nem kérdezték meg, hogy egészségi szempontból jól vagyok-e? Mindkét helyen kaptunk azonban egy-egy értesítést arról, hogy milyen tünetek esetében kell segítséget kérni, és ilyenkor melyik telefonszámokat hívhatjuk.

A fiatalok hazatérése után pár nappal Franciaországban is országos szinten betiltották a 100 főnél tömegesebb rendezvények megtartását, a hétvégén pedig az oktatási intézmények bezárását is elrendelték. Mindezen intézkedések továbbra is megelőző jellegűek, és a járvány terjedésének megfékezésére irányulnak – hangsúlyozták a francia illetékesek.

Attila, mások iránti tiszteletből jelenleg saját lakásában tartózkodik: jól van, azóta sem észlelt semmilyen tünetet. A vele utazó társainál sem jelentkeztek a koronavírusra jellemző problémák. Mindannyian tiszteletben tartják a saját maguk által megszabott korlátozásokat: nem járnak tömeges helyekre, és elővigyázatosságból a munkájukat is otthonról végzik el. Többüknek is azt ajánlotta ugyanis a munkáltatója, hogy két hétig otthonról végezzék a feladataikat.