Vásárfia Oromhegyesről

Az észak-bácskai településen 32. alkalommal rendezték meg a Gazdag Ág hagyományápoló népművészeti vetélkedőt

Horváth Zsolt

2020. március 10., 17:44 >> 2020. március 10., 18:45

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A résztvevők bevonulása

A résztvevők bevonulása

Vásárfia Oromhegyesről

Vásárfia Oromhegyesről

Ludasi menyecske

Ludasi menyecske

A ludasi csapat képviselői

A ludasi csapat képviselői

A győztes csapatok a vándorstafétával

A győztes csapatok a vándorstafétával

A csapatok célbadobásban is versenyeztek

A csapatok célbadobásban is versenyeztek

A tornyosi Miklós Aranka a nagyvölgyi vásárba kalauzolt el minket

A tornyosi Miklós Aranka a nagyvölgyi vásárba kalauzolt el minket

Az oromhegyesi csapat a cukrászmester portékáit állították ki

Az oromhegyesi csapat a cukrászmester portékáit állították ki

Szombaton este igazi vásári hangulat uralkodott az oromhegyesi faluház színpadán. A 32. Gazdag Ág hagyományápoló népművészeti vetélkedő idei témája a társadalmi élet egyik széles körű helyszíne a vásár volt. A jelenlévő 12 településről származó művelődési egyesület csapata is a hajdani vásári forgatagok vidám és nyüzsgő hangzavarát idézte fel.
A vásárok nem csak a szórakozásról, eszem-iszomról és dáridóról szóltak. Komoly üzletek köttettek meg, különböző portéka és jószág cserélt gazdát, szerelmek lobbantak és szökkentek szárba, régi ismerősöknek nyújtott alkalmat egy jóízű kvaterkázásra. A vetélkedőn a magyarkanizsai községek csapatai mellett ludasi, tornyosi és zentai művelődési egyesületek is részt vettek a megmérettetésen, amely során a csapatoknak beszámolóval, egy a témát érintő népdallal, anekdotával is ecsetelniük kellett a korabeli vásárok hangulatát. De milyen is volt egy korabeli vásári forgatag? Példaként megemlíteném, hogy a tornyosiaknak soha nem volt saját vásáruk, s ezért az egykoron a szenttamási, az óbecsei és a moholi utak kereszteződésében lévő Nagyvölgyben lévő vásárra rendszeresen ellátogattak, ahol a terményekkel, jószággal való kereskedés mellett földeket is gazdát cseréltek, s megesett, hogy két napig is eltartott a vásár.
Miklós Aranka, a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület tagja elmesélte, hogy ilyenkor már éjszaka zörögtek a szekerek, s mentek a vásárba, amelynek egyik utcájában szűcsök, kelmefestők, kosarasok, a másikban pedig nyersbőrösök, gyapjasok kínálták portékáikat. Természetesen voltak cukorka árusok, mézesbábosok, gyertyakészítők, szappanfőzők és játékosok is.
– A tótok csak úgy vállról árultak a szagos szappant, a kölnivizet, s kiabáltak förtelmesen: „mucsigumi dzsútóki, ócsópicska jótószni!” Meg aztán voltak a lacikonyhások és a kocsmasátorosok, no meg hát a komédiásfertály. Erre volt a leghatalmasabb a tömeg – ecsetelte Miklós Aranka, majd folytatta –, voltak zsebesek, szemfényvesztők, medvetáncoltatók, meg bámészkodók. A tömeget a nagytudású vásárbíró gardírozta, és szedte be a helypénzt, a vámokat, a segédjei pedig a kisbírók voltak.
– Minden valamirevaló cégéres ember elvitte a portékáját a vásárba, de öreganyám szerint vótak ottan cégéres kurvák is zömmel, akik igyekeztek megkopasztani a jól becsiccsentett parasztokat. Vagy csak saját zsebre, vagy összejátszva a kocsmárossal. Ű mindig ott baktatott az ura után, mert az ördög nem alszik! – hangoztatta és folytatta. – A játékosfertályon volt beállítva a bolondmalom és a ringlispíl is. A legénykék igyekeztek papírvirágot vinni, vagy pedig rongylabdával eltalálni a pap vagy a zsandár pofáját, amely fel volt ragasztva egy dobozra.
– Errefelé a félpénzes városi ficsúrok igyekeztek tenni a szépet a parasztözvegyeknek, nem volt baj, hogy az trampli vagy buta, csak ha jó zsíros volt a tenyere. Tornyosról, aki nem volt beteg, legalább háromszor egy évben elment a nagyvölgyi vásárba – mesélte Miklós Aranka.
A színpadon folyó vetélkedővel egy időben a faluház előcsarnokában is igazi vásári hangulat alakult ki, ugyanis a csapatok képviselői a kapott témával kapcsolatban alakították ki kiállításukat. A résztvevők közül voltak, akik a kézművesek, cipészek és szabók pultját, mások a cukrászmesterek és a lacikonyhások elárusítóhelyét varázsolták a közönség elé. Így a ludasiak a baromfi- és galambvásár hangulatát idézték fel.
– Ludason egyébként nem igazán voltak vásárok. Próbálkozások voltak az 1900-as évek elején, amikor is három tanító és a lakosok kérték a vásártartás jogát, de mindössze az élelmiszerpiac tartásának a jogát sikerült elérniük – ecsetelte Zemkó Ilonka, aki elmondta – 2005-ben szintén voltak próbálkozások, néhány évig megrendezték a vásárokat, de később megszűntek. Így a ludasiak főként a szabadkai vásárra jártak. A múlt század ’50-es és ’60-as éveiben a ludasiak még nem felpucolva, hanem élve vitték a baromfikat, amit nem mértek meg, hanem átaljában adták.
– Tojást vittek, naposcsibét, napos kacsát és galambokat is – nyilatkozta Ilonka, s elmondta, hogy a galambászok ugyan a vásárokon találkoztak egymással, de az üzleteket háznál kötötték meg. Ezek az értékes, kiállítási galambok voltak, a vásáron viszont a fogyasztásra szánt galambokat értékesítették.
Ha már vásárról volt szó, a Gazdag Ág történetében először egyfajta fizikai erőpróbában is megméretkeztek a csapatok résztvevői. A szervezők célbadobó versenyt is szerveztek számukra. Mint ahogyan napilapunkban már beszámoltunk róla, Búrány Katalin, Nagy Abonyi Ágnes és Szerda András alkotta bírálóbizottság a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület és a magyarkanizsai Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesület Cifraszűr népdalkórusát hirdette ki nyertesnek, s így a következő rendezvényig ők osztoznak a vetélkedő díján, a szalagokkal díszített vándorstafétán.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége