2026. január 14., szerda

Tetten érhető a gazdaság dimenzióváltása

Rekordok a beruházásösztönzésben

A magyar kormány az elmúlt 16 évben felépítette Európa egyik legversenyképesebb befektetési és üzleti környezetét. Alacsony adók, jól képzett munkaerő, fejlett logisztika, energia- és jogbiztonság segíti a vállalkozásokat. Ezért lehetett az elmúlt négy év a legsikeresebb a külföldi befektetések érkezésében. Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója nyilatkozott a beruházás ösztönzésről.

Száznyolc új befektetésről valósult meg megállapodás

„A tavalyi esztendőben 108 új befektetésről állapodtunk meg, ami a projektek darabszámát illetően mindenképpen egy rekord. Rekordok éve volt abból a szempontból is, hogy a gyárberuházások mellett soha annyi kutatásfejlesztési, üzleti szolgáltató központban megvalósuló projektet nem támogattunk egy adott éven belül, mint tavaly. Tehát tetten érhető a gazdaság dimenzióváltása. Nagyon régóta hangoztatjuk azt, és az az elmúlt években már tükröződött az eredményekben is, hogy a gyártási tevékenység után, amire szintén nagyon büszkék vagyunk, beérkezik a magasabb hozzáadott érték, kutatás, fejlesztés és az innováció formájában. Mindenképpen kiemelendő, hogy az egymillió új munkahely az elmúlt 16 évben nem jöhetett volna létre, hogyha nincsenek ezek a nagyszabású beruházások. Ráadásul Magyarországnak továbbra is vannak olyan területei, elsősorban a déli ország részekben, ahol szükség van új munkahelyteremtő beruházásokra. Így elmondhatjuk például azt is, hogy a tavalyi évben sikerült Békéscsabára egy új befektetést hoznunk. Nagyon nagy szükség volt új munkahelyteremtő beruházásokra ott, és 2500 új munkahely fog létrejönni, ezt a munkát folytatjuk Magyarország déli területein is” – hangoztatta a vezérigazgató.

Üzleti szolgáltató központok

„3500 új munkahely jött létre Magyarországon csak a 2025-ben megállapodott projekteknek köszönhetően. Ezek zömében olyan pénzügyi, jogi, HR- és különböző szoftverfejlesztési tevékenységgel foglalkozó központok, amelyek rendkívül fontosak abból a szempontból, hogy itthon tartsák azokat a nyelveket beszélő fiatalokat, akik itthon, de nemzetközi környezetben szeretnének boldogulni, és ami külön is öröm számunkra, hogy egyre több ilyen munkahely jön létre a vidéki egyetemvárosokban is. Idén Magyarország déli területeivel folytatódik a fejlesztési munka. Az elmúlt 15 év az leginkább Kelet-Magyarország fejlesztéséről szólt. Hogy ha valaki ellátogat ma Debrecenben, Nyíregyházára vagy Miskolcra, akkor ott fantasztikus fejlődést fog látni, nemcsak az ipari parkokban, hanem úgy általában a városi ökoszisztémában. Most a dél-magyarországi területeket szeretnénk felzárkóztatni. Nagyon sok helyen – akár említhetném Pécs, Nagykanizsa vagy Szekszárdnak térségét – van szükség még olyan új munkahelyteremtő beruházásokra, amelyek képesek otthon tartani a fiatalokat, képesek helyben boldogulási lehetőséget biztosítani számukra” – zárta gondolatatit Joó István.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Joó István (Facebook/Joó István)