2024. május 8., szerda

Asszociációs színházi koncert

Színinövendékek sikeres bemutatkozása

László Sándor tanár osztálya, az Újvidéki Színművészeti Akadémia harmadéves színinövendékei Krúdy Gyulának az 1913-ban írt A vörös postakocsi c. művét mutatták be színpadon Lénárd Róbert adaptációjában és rendezésében. „Krúdy regénye egy emlékezet mélyére hajít minket, amelyben meghatározhatatlan korok érnek össze, egyszerre kavarognak benne emberi sorsok és kétes színű foszlányok, a rock és az opera, a blues és a leütött cintányér utórezgései. Emberi arcok, alakok és hangok, ismerősök, ismeretlenek; ostobák és okosak találkája, tolvajok és hamispénzverők gyülekezete. Az előadásban az emlékkavalkád koncertté emelkedik.” Krúdy kora maivá, élővé vált az Újvidéki Színház kistermének közönsége számára.

László Sándor osztályvezető tanár jó jelnek tartja, hogy a tanárokon kívül mások is felfigyelnek az Újvidéki Művészeti Akadémia színinövendékeire, és foglalkoznak velük.

– Miközben néztem az előadást, azon gondolkoztam, hogy mennyit változtak ezek a gyerekek a közel három év alatt, hogy kik voltak, amikor bejöttek a fölvételire, és most hol tartanak. Azt gondolom, hogy emberileg is változtak, és nyilván a képességeik erősen kibontakozóban vannak. Még nem kész színészek, de olyan izgalmas, érdekes egyéniségek, akikre érdemes odafigyelni. Én színházat úgy nézek, hogy ha néhány pillanatra találkozom a színésszel, az alkotóval, akkor érdemes volt aznap este színházba mennem. Ma voltak ilyen pillanataim. Ez nagyszerű dolog számomra, aki erre a nem könnyű útra terelgetem, készítem fel őket. Ez folyamatos utazás. Nem lehet azt mondani: most már készen van, működik, mert mindig elölről kell kezdeni. Csak mindig egy kicsivel több van a tarsolyában a színésznek minden következő produkciónál. Ők Budapesten töltöttek részképzésként egy szemesztert. A mesterségtől kezdve a mozgáson keresztül az elméletig, beszédórákig mindenféle tantárgyat tanultak, világot láttak, tapasztaltak. Tehát elmondható, hogy ott is és most itt is jócskán kaptak a tarsolyukba.

A vörös postakocsiban Tóth Dániel Rezeda Kázmér idősebb énjét játszotta:

– Nagy élmény volt számomra a próbafolyamat, sok mindent ki lehetett próbálni. Az előadást közös munkával gyúrtuk egésszé. Szabadon engedhettük a fantáziánkat bizonyos kereteken belül. Az improvizációs próbákon a szövegen végig mentünk úgy, ahogy mi éreztük, s a rendezővel ezt tovább fejlesztettük. Az előadásban a hangszerek az előadás velős részei. Mivel szeretek gitározni, zenei téren is kreatív lehettem. Rezeda Kázmér alakjának megformálásakor próbáltam megtalálni azt, ami a közös bennünk, és megformálni azokat a vonásokat is, amelyek teljesen eltérnek az egyéniségemtől. Én kisvárosi gyerek vagyok, az előadás pedig egy nagyvárosnak a 19. századi nagy életérzését adja át. A Pesten töltött idő nem volt elegendő ahhoz, hogy ilyesmihez meríteni lehessen. Krúdy világát úgy próbáltunk megfogni, hogy a mához közel hozzuk, időtlenítsük.

A szabadkai Grgić Nikoletta különlegesnek tartja az előadást abból a szempontból is, mert csak az osztályuk, négy fiú és négy lány játszik benne, de mégsem volt vizsgahangulata, és nem egy szemeszter alatt készült, mint az akadémián, hanem amennyi idő állt rendelkezésükre, amennyi alatt a színházban készülnek a produkciók.

– Izgalmas volt, hogy olyan rendezővel dolgozhattunk, aki nem pedagógus, nem a tanárunk. Azt éreztem az osztálytársaimon is, hogy nagyon bátran léptünk az előadásba. Lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy Lénárd Róbert rendezőt már előbb megismertük. Velem megtörtént, gondolom, hogy a többiekkel is, hogy a másik fellépése húzott tovább gyengébb pillanataimban.

A darabban szeleburdi, tapasztalatlan Szilvia vagyok, opera-énekesnő, aki a szárnypróbálgatásai után a sikert szeretné elérni. Nekem tetszett, hogy Szilvia tudott dönteni. A magánéletemben ugyanis sokat vacillálok, megkérdezek tíz embert, mielőtt határoznék. Szerintem az már siker, ha valaki tudja, merre haladjon az életében. A nagyzolást meg a hozzá hasonló dolgokat pedig, amik nem állnak hozzám közel, szívesen kipróbálnám, ha visszacsöppennék Krúdy korába, az orfeumba csak egy színházi előadás, bankett erejéig, hogy mélyebben megéljem – vallotta Grgić Nikoletta.

– Az előadás készítése során szinte másfél hónapig nagyon sokat voltunk együtt, nagyon sokat beszélgettünk, nagyon sokáig próbáltuk megfejteni, mi a színház lényege. Ilyenkor azt akarom, hogy minél jobb legyen nemcsak az előadás, hanem hogy mindenki nagyon jó legyen benne. Akartunk együtt jól dolgozni, együtt jól érezni magunkat. Szinte sajnálom, hogy vége a munkának. Az utóbbi napokban benéztek a próbára színészkollégák. Megmondták, mi érthető és mi nem érthető a darabban, és adtak ötleteket – mondta Lénárd Róbert rendező, az Újvidéki Színház művészeti vezetője, aki évekkel ezelőtt az Újvidéki Művészeti Akadémia akkori színinövendékeivel elkészítette J. D. Salinger Zabhegyezőjét, és igen sikeres produkcióként Vajdaságban sok helyen játszották. A március 4-én bemutatott, asszociációs színházi koncertnek nevezett  „vörös postakocsi”, amelyet Lénárd Róbert színpadra alkalmazott és színpadra állított – a zenei adaptáció pedig Dienes Ákos munkáját dicséri –, valóban olyan produkció, amely nemcsak az Újvidéki Színház kistermében mutatható be. Úgy készítették, hogy sok helyen el lehessen játszani. És bizonyára majd sok vajdasági helységbe kap tájolásra meghívást, hogy minél több ember előtt bemutatkozzanak a színinövendékek – Budinčević Krisztián, Dedovity Tomity Dina, Dudás Dániel, Grgić Nikoletta, Horváth Blanka, László Roland, Magyar Zsófia és Tóth Dániel –, akik a produkcióban arra törekednek, hogy egy húron pendüljenek. A Budapesten, karácsony előtt a mesterségvizsgájukra készült előadást pedig hamarosan Újvidéken is bemutatják.