2024. március 28., csütörtök

A New York City Balett táncosai Újvidéken

A tartományi székvárosban a belgrádi táncfesztivál programjából négy produkciót láthat a közönség

A 17. Belgrádi Táncfesztiválon 12 országból 17 táncegyüttes lép fel, összesen 23 produkcióval. A szerb főváros mellett Újvidéken is vendégszerepelnek a társulatok, és a fellépéseknek a Szerb Nemzeti Színház ad majd otthont, amelynek nagyszínpadán március 13-án, pénteken a New York City Balett csillagai fognak fellépni, március 24-én a Los Angeles-i Body Traffic együttes tagjai mutatkoznak majd be, míg 25-én a Buenos Airesből érkező Un Poyo Royo művészei adják elő különleges koreográfiával tarkított táncukat. A tartományi székvárosban április 5-én a New York-i Yason Samuels Smith R. D. Productions a kis színpadon bemutatásra kerülő előadásával zárul az esemény.

A pénteki sajtótájékoztatón Miloš Vučevič, Újvidék polgármestere megelégedettségének adott hangot, hogy már 16 éve sikeresen tudnak együttműködni a rendezvény szervezőivel. Jövőre, amikor Újvidék Európa Kulturális Fővárosa lesz, különleges táncprodukciót láthat majd a tartományi székváros közönsége.

Dragana Milošević tartományi művelődési és tájékoztatási titkár kihangsúlyozta, hogy az idén is minden rendelkezésükre álló eszközzel támogatják ezen jelentős esemény megrendezését.

– Ez a fesztivál azért is fontos számunkra, mivel művészeinknek lehetősége lesz tapasztalatokat szerezni, -cserélni és fejlődni – jelentette ki Milošević.

Aja Jung, a Belgrádi táncfesztivál igazgatójának elmondása szerint a nagy érdeklődés miatt mostanra már szinte minden előadásra az összes jegy elkelt.

– A Metropolitan opera legjelentősebb tánccsoportja a New York City Balett még soha nem lépett fel a világ ezen részén. A vendégeink között lesz Jason Samuels Smith, a világ legjobb sztepptáncosa, aki a legtöbb elismerést nyerte el a Broadwayen – emelte ki Jung.

Elmondása szerint az újvidéki közönségnek még bemutatkozik egy fiatal argentin táncegyüttes is, amely azért is különleges, mert a tagjai válogatott bokszolók. A táncfesztivál idei jelmondata egyébként: Tiszta szenzáció. A fesztivál március 21. és április 12. között kerül megrendezésre. Újvidéken minden esemény 20 órakor kezdődik majd.