2024. május 8., szerda

Közeli helyeken

Dévényi Ádám-emlékest a Zentai Magyar Kamaraszínházban

Egészen egyedi a varázsa annak, amikor kiváló orgánummal rendelkező színművészek meghitt környezetben tartanak művészeti estet, amelyben csodálatos daloké a főszerep, ugyanakkor érdekes, vegyesen vidám és szomorkás anekdotákkal is megismertetik a közönséget – hogy ráadásul még fiatalok is és szépek, az már csak a mogyoró a habos sütemény közepén.

Kedden este a Zentai Magyar Kamaraszínház új közösségi termében ilyesminek lehettünk szem- és főleg fültanúi, amikor Szilágyi Áron, Verebes Judit, Ozsvár Róbert és Szalai Bence Sok szép kis jelen című koncertjét hallgattuk végig, ami a ZMK Rest-art művészeti rendezvénysorozatának legújabb része volt.

Fotó: Herédi Krisztián

Fotó: Herédi Krisztián

Ifjú művészeink egy rövid, ám annál szebben felépített műsorral emlékeztek meg a négy éve elhunyt Dévényi Ádám előadó-dalszerzőről: egy akusztikus gitár, egy basszus, három vokál, mesék – és dalok, melyek még többet mesélnek... a világunkról és mindarról, ahogyan az a lírikus énekmondó lelkében tükröződik. Dévényi „közeli helyeken”, főképp füstös kiskocsmák pultja mellől merített jó nagy kanalakkal az ihlet öblös üstjéből, szövegei és dallamai megkapó emberi közelségből szólanak hallgatójukhoz. Viszockiji – vagy ha úgy tetszik: Cseh Tamás-i – közvetlenséggel.

Amennyiben a kedves olvasó számára nem hangzik ismerősen a neve, ne csüggedjen. Ahogyan az est megálmodóinak ajánlójában is olvashatjuk: „A zajos, hangos sikernél biztosan értékesebb a halkabb, de örökké tartó dalok megalkotása és előadása. Ádám ezt az utat járta. Míg körülötte jöttek-mentek a zajnokok, Ő dalnokként csendben végigjárta a neki szánt utat, és alkotott, dalolt, amíg egészsége engedte.” (Mindeközben művésztársai azért odafigyeltek rá: a Bikini például olyan szerzeményeit tette slágerré, mint az Adj helyet magad mellett vagy a Közeli helyeken.

Ha eddig még nem tettük, most itt az ideje megismernünk őt. A zentai est előadói minimum a kezdő lökést megadták ehhez. Kedvet mindenképpen!