2024. május 8., szerda

Elmarad a MotoGP első két futama

Törölte március 8-ára tervezett katari szezonnyitó hétvégéjét a MotoGP, az okot pedig talán már részletezni sem kell: a koronavírus. Bár a gyorsaságimotoros-világbajnokság sokáig határozottan kiállt amellett, hogy a naptár a járvány terjedése ellenére is változatlan marad, arra a szervezetnek nincs ráhatása, hogy az egyes országok milyen óvintézkedéseket léptetnek életbe. Katarban eddig csak néhány fertőzöttet regisztráltak, ám megnehezítették a beutazást az Olaszországból és Japánból érkezők számára, ez a két ország pedig a MotoGP számos versenyzőjének, csapattagjának és gyártójának a bázisa. Jelenleg minden Olaszországból érkezőnek 14 napos karanténnal kell kezdenie a katari tartózkodását, így most már hiába is indulnának, nem vehetnének részt a Katari Nagydíjon. A Moto2 és a Moto3 hétvégéje azonban lezajlik, hiszen ezen mezőnyök tagjai már a helyszínen vannak, mert a napokban éppen a losaili pályán teszteltek.

Pár órával a bejelentést követően a thai miniszterelnök-helyettes közölte, hogy országa a koronavírus miatt nem rendezi meg a MotoGP-szezon tervezett második versenyét március 22-én – azt határozatlan időre elhalasztották minden kategória számára. Jelen állás szerint csak április 5-én, Austinban kezdi meg a versenyzést a királykategória. Egyelőre beláthatatlan, hogy milyen évre, hány futamra számíthatunk 2020-ban a technikai sportokban. Eközben a Formula–1-es Ausztrál Nagydíj szervezői közölték, hogy ők megtartják a március 15-ei idénynyitót, a csapatoknak nincs mitől félniük. Persze két hét alatt akár ez is változhat…