2024. május 8., szerda

Ma kezdődik az idegenforgalmi vásár

A négynapos belgrádi rendezvényen kecsegtető kedvezményeket kínálnak

Vedd az utat a talpad alá! mottóval nyílik ma Belgrádban a 42. Nemzetközi Idegenforgalmi Vásár, amelyen 40 állam mintegy 700 kiállítója vesz részt. Az idegenforgalmi vásárnak ezúttal is lesznek kísérő rendezvényei, így a BeoWine nemzetközi borkiállítást, a szállodai és vendéglátóipari kiállítást, valamint a szuvenírkiállításra is megtartják.

Az idegenforgalmi minisztérium adatai alapján a turizmus Szerbiában egyre fontosabb gazdasági ággá növi ki magát, hiszen tavaly 3,5 millió turista látogatott az országba, és összesen több mint 10 millió volt a vendégéjszakák száma. Tekintettel arra, hogy a belgrádi idegenforgalmi vásár a régió, illetve Európa ezen részének egyik legfontosabb rendezvénye, a minisztérium bejelentése szerint Szerbia a jövőben azon munkálkodik, hogy minél több idegenforgalmi tartalmat kínáljon az érdeklődőknek.

A vásár partnerországa az idén Egyiptom. Szerbia három egyiptomi várossal írt alá megállapodást a közelmúltban, folyományaként az Air Serbia közvetlen repülőgépjáratokat indít Kairóba és Hurgadába, hamarosan pedig Belgrád és Sarm el Sejk között is indulnak rendes járatok.

A látogatók körében ez az egyik legnépszerűbb vásár, hiszen az utazás szerelmesei itt egy helyen találkozhatnak számos idegenforgalmi iroda kínálatával, és kedvezményeket is megvalósíthatnak, esetenként 5–50 százalékkal olcsóbban is befizethetnek egy-egy vakációt.