2024. május 8., szerda

Stop a garázda vezetésnek!

A rendőrség továbbra is fokozott közlekedési ellenőrzéseket végez

A gépjárművezetők Szerbia-szerte a megszokottnál szigorúbb közúti ellenőrzéseket tapasztalhatnak az utakon. A belügyminisztérium szerint a következő héten a lakosság továbbra is számolhat közlekedésbiztonsági rutinellenőrzésekkel, amelyek aktualitása az elmúlt napok közlekedési balesetei.

A rendőrség beszámolója szerint a súlyos közlekedési balesetek elkövetői 20 százalékban a 18 és 30 év közötti korosztályból kerülnek ki. Az éjszakai ellenőrzések során nemcsak az alkoholfogyasztás okoz gondot, hanem többször találkoztak olyan esettel is, amikor az ötszemélyes személygépkocsiban a megengedettnél többen utaztak.

– A rendőrség elsősorban az ittas vezetést, a sebességkorlátozás túllépését, a biztonsági öv használatának mellőzését és a vezetés közbeni mobiltelefon-használatot ellenőrzi – foglalta össze a büntetendő lajstromot Nebojša Arsov, a közlekedési rendőrség főnöke.

A napokban két baleset is megrázta Szerbiát. Hétfőn délelőtt a belgrádi Ada Ciganlija városrészben egy útkereszteződésben ütközött össze két gépkocsi. A becsapódás erejétől az egyik autó felborult, az információk szerint három gyermek és édesanyjuk sérült meg a balesetben.

Hétfőre virradóra a Belgrádhoz tartozó Miljakovac településen egy 17 éves gépkocsivezető oszlopnak hajtott a gépjárművével, majd lesodródott az útsávról. Az autóban hatan voltak, a kiskorú sofőr mellett négy 18 év körüli lány és egy 19 éves fiú utazott. Szerencsére a sofőr enyhe fejsérüléssel megúszta, az utasok egy része pedig viszonylag könnyebb testi sérülésekkel vészelte át a közúti balesetet. Az autó többi utasa viszont törött kéz, láb és kitört fogakkal fejezte be a kora hajnali furikázást.

A karambolt okozó próbaengedéllyel vezető kiskorú sofőr esete természetesen aktualizálta a hasonló esetek felülvizsgálatát.

Szerbiában 2019 folyamán 80 000 próbajogosítványt adtak ki, ilyen engedéllyel 1241 esetben vettek részt közlekedési balesetben. Próbajogosítvánnyal vezetett személy a múlt évben mindössze egy esetben okozott halálos kimenetelű balesetet. Ez javuló tendencia a 2018-as évhez képest, amikor nyolc áldozatról szóltak a jelentések – osztotta meg a rendőrségi adatokat a Tanjuggal Aleksandar Radenković közlekedési rendőr.

– A kiadott próbajogosítványok száma évről évre növekszik, 2016-ban a rendőrség 45 000 ilyen jellegű engedélyt adott ki, 2018-ban pedig 63 000-et. A kezdő vezetők általában tisztelik a szabályokat, a problémát sokkal inkább a gyakorlat hiánya okozza – mutatott rá Radenković.

A próbaengedéllyel rendelkező személy este 11 óra és reggel 6 óra között nem vezethet kocsit. Ezt csak olyan személy jelenlétében teheti akinek legalább öt év gépjárművezetői tapasztalata és természetesen B kategóriás jogosítványa van.

A próbaengedéllyel rendelkező sofőrök nem szállíthatnak háromnál több személyt a járműben, és nem vezethetnek olyan autót sem, amely motorjának az erőssége meghaladja a 80 kW vagy 109 lóerős teljesítményt. Az egyedüli kivételt a szülői felügyelet (akinek természetesen szintén rendelkeznie kell B kategóriás engedéllyel és öt év sofőri tapasztalattal) biztosítása jelentheti ebben az esetben.

A sebességkorlátozást illetően próbajogosítvánnyal az autóúton nem szeghető meg a 110 km/h-s közúton pedig a 90 km/h-s sebesség. Az alkoholfogyasztást illetően zéró tolerancia érvényes minden esetben. Telefont semmilyen körülmények között nem használhat a próbajogosítványt birtokoló személy, még a kezeket szabaddá tevő „hands free” berendezéseken keresztül sem beszélgethet.

– A temetők, kórházak, börtönök már tele vannak azokkal, akik úgy hitték, felelőtlenül is tudnak kocsit vezetni. Az ittas vezetésért hatalmasak a pénzbírságok, mindez mellett az alkohol hatása alatt elkövetett közúti baleset előre megfontolt szándékkal elkövetett bűncselekmény a törvény értelmében – figyelmeztet mindenkit Damir Okanović, a Közlekedésbiztonsági Bizottság igazgatója.

A legnagyobb veszélyt jelentenek a fiatalok éjszakai furikázásai, ezek gyakran végződnek az úgynevezett diszkóbalesetekkel. Az alkohol hatására mindenki felszabadul, s ennek következménye gyakran a felelőtlenség. Az igazgató szerint épp elég tragikus eset történt az utóbbi időben, elég emlékezni azokra a középiskolásokra, akik a csomagtérben szállították egyik barátjukat és az autóval a Dunába repültek. Egyre több éjjeli baleset közvetlen oka az „őrült kocsikázások” megörökítése, illetve élő közvetítése mobiltelefonnal.

Az igazgató azt is hozzátette, a felelősség jelentős része a szülőké, akiknek közlekedési kultúrára is nevelniük kellene a gyereküket.