2024. május 8., szerda

Györe nélkül trió maradt

A négy szerbiaiból három jutott be a negyeddöntőbe az e heti tornákon. Dušan Lajovićhoz és Miomir Kecmanovićhoz csütörtökön este Filip Krajinović csatlakozott, míg Buenos Airesben Györe László a jó kezdés után mégsem tudta két héten belül kétszer is legyőzni az argentin Juan Ignacio Londerót. A breaklabda nélküli első játszmát Györe a rövidítésben magabiztosan nyerte meg, majd a második játszma első játékában elveszítette az adogatást, és a hátrányt nem volt képes ledolgozni. A harmadik szett elején Györe orvosi segítséget is kért, amit követően Londero még kétszer breakelt, így visszavágott a córdobai vereségért.

Krajinović nem illetődött meg Vasek Pospisil jó sorozatától, és mindkét játszmában előnyhöz jutott. Az elsőben 5:4-nél szembesült négy breaklabdával, de kihúzta magát, a másodikban 5:4-nél kihagyott három meccslabdát, majd ellenfele három szettlabdáját mentette, s csak ezután sikerült befejezni a csatát.

Az újabb e heti meglepetések John Isner New York-i és Sztefanosz Cicipasz rotterdami vereségei.

A jövő héten Rióban Györe a címet védi, és játszik Lajović is, Marseille-ben Krajinović, Delray Beachben Kecmanović szerepel. Az amerikai tornán Danilo Petrović a selejtezőben indul. Fucsovics Márton a tegnap déli állás szerint Marseille-ben a második tartalék, míg Balázs Attila a riói selejtezőben indulhat.