„Lejegelt” központ

Mi lesz Temerin központrendezési tervének sorsa?

Tóth D. Lívia

2020. február 16., 19:38 >> 2020. február 16., 20:38

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A több mint kilencven fa árnyékában tavasztól őszig gyerekek szaladgálnak, babakocsik parkolnak, szülők adnak egymásnak nevelési tanácsokat. Az ütött-kopott játszótér nem a megrongálás, hanem a használat következtében vesztette el csúszdáját. Az egyik tartógerendát már a nagyapák cserélték ki, hogy unokáikat továbbra is lefoglalják a hinták, miközben ők a közelben levő padon cseverésznek a nyugdíjasok gondjairól. 

A tervek szerint a Petőfi Sándor utcát sétánnyá alakítják (Tóth D. Lívia felvétele)

A tervek szerint a Petőfi Sándor utcát sétánnyá alakítják (Tóth D. Lívia felvétele)

A temerini kispark családias hangulata évtizedek óta elvarázsol mindenkit. A város központját ugyanis több mint 30 éve nem újították fel. Mára már megfakultak azok az óriásplakátok is, amelyek a változás tovasuhanó szelét sugallják. Létezett ugyanis egy terv, amely egészen másképp képzelte el a dél-bácskai város szívét, tüdejét.

AZ ÖTLET
– Temerin központjának rendezését már 2014-ben tervebe vették, az ötlettervek kidolgozására azonban egy évvel később írt ki először pályázatot a községi vezetés. Az önkormányzat szakbizottsága 19 pályamunka közül három nyertes tervezetet választott ki, amelyeket 2016 márciusában díjaztak is.
A központrendezési tervet azonban általános városrendezési terv hiányában fogadta el az akkori vezetés – meséli Pásztor Róbert, a községi képviselő-testület elnöke.
– A jelenlegi önkormányzati vezetés 2016. májusában állt össze. A dokumentációt áttekintve megállapítottuk, hogy először is városrendezési tervre van szükség, amelynek csak egy részét képezi a központ rendezése. A tervezetek kidolgozását követően 2016. novemberében a képviselő-testület elnökeként aláírtam az új városrendezési tervezetet, amelynek szerves részét képezte a központ felújítása is.
Ezt követően az ötlettervek ötvözetéből kidolgoztatták a technikai tervdokumentációt is. Dubravka Đukanović építész 2018-ban ismertette a közvélemény előtt a vezetésével kidolgozott terveket, amelyek alapján sétatérré alakították volna a központ egyik legforgalmasabb utcáját.

A kispark régi elemei közül csupán a Szabadság-emlékmű maradt volna érintetlen (Tóth D. Lívia felvétele)

A kispark régi elemei közül csupán a Szabadság-emlékmű maradt volna érintetlen (Tóth D. Lívia felvétele)

– A községháza előtti teret és a művelődési központnál levő teret városi közterekké alakítjuk át. Ennek köszönhetően két olyan területet kap Temerin, amely ma még nem létezik a településen. A tereket érintő Petőfi Sándor utca teljes átalakításon esik át. A tervek szerint visszaállítjuk az eredeti, történelmi állapotába, azaz itt alakítunk ki egy olyan zöldövezetet, amely a városi tereket összeköti a Kastélyparkkal. Az új sétányon 1200 fát ültetünk el. A kisparkban levő játszóteret áthelyezzük a könyvtár mögötti térre, de újabbak kialakítását is tervezzük – mondta két évvel ezelőtt az építész.
A megvalósítást az önkormányzat épülete, a posta és a színházterem körüli terek lezárásával kezdték volna. A kivitelezés második fázisa a sétány kiszélesítését irányozta elő a Szécsen-kastélyban működő helyi iskolákig, az egészségházig és a medencéig. Mindeközben saját tulajdonban levő telkeket kellett volna felvásárolni és parkolókká alakítani, illetve meg kellett volna oldani a sétálóutcát átszelő zsákutca kétoldali megnyitását is.
– Az évek folyamán többször is hangsúlyoztam, hogy a megálmodott tervek a gyakorlatban számtalan akadályba ütközhetnek – nyilatkozta nemrégiben Pásztor Róbert. – A harmadik fázis által előirányzott, több mint 12 ezer négyzetméternyi behaton tégla lerakását láttam az egyik fő problémának. Az egyre hirtelenebb és mennyiségre mind jelentősebb csapadék elvezetését ugyanis nem irányozta elő a tervezet, de a hatalmas terület jégtelenítésének módjáról sem szóltak az elképzelések. Nem utolsósorban pedig a mai napig azt állítom, hogy községünkben sokkal nagyobb prioritások vannak, mint a központ rendezése.

A projekt második fázisában újították volna fel a Szécsen-kastélyig húzódó útszakaszt, valamint a Népfront utca egy szakaszát is, az egészségháztól a medencéig (Tóth D. Lívia felvétele)

A projekt második fázisában újították volna fel a Szécsen-kastélyig húzódó útszakaszt, valamint a Népfront utca egy szakaszát is, az egészségháztól a medencéig (Tóth D. Lívia felvétele)

A városkép kialakításának projektje ugyanis a tervek szerint 460 millió dináros beruházást igényelt volna. A felújítás megkezdését Đuro Žiga polgármester 2018. júniusának végén harangozta be. A község első embere akkor kiemelte, hogy a munkálatok megkezdésére 170 millió dinárt biztosított az önkormányzat, így a projekt első szakaszát előreláthatóan 2019. végéig be is fejezik.

MIT, MIÉRT?
A központrendezési tervek bemutatásakor kihelyezett óriásplakátok felborzolták a kedélyeket a városban. A helyiek véleménye megoszlott: egyrészt örültek a felújításnak, másrészt viszont számos kétséget fogalmaztak meg.

A központban levő tereket rendezvények megtartására is alkalmas közterekké alakították volna (Tóth D. Lívia felvétele)

A központban levő tereket rendezvények megtartására is alkalmas közterekké alakították volna (Tóth D. Lívia felvétele)

Leginkább a közösség egyik kedvenc találkozóhelye, a kispark átalakulását fájlalták a lakosok. Az új városrendezési terv ugyanis lényegében változtatta volna meg a tér jelenlegi hangulatát: a felújítást követően a régi elemek közül csak a tér közepén tornyosodó Szabadság emlékmű maradt volna meg.
A zöldterület megóvása érdekében külön csoportosulást alapítottak a városlakók, és folyamatosan nyomást gyakoroltak a községi vezetőkre. Ennek ellenére az önkormányzat nem állt el a felújításoktól. A munkálatok első fázisában tervezett áramvezetékek cseréjét 2019-ben elvégezték a szűkebb központban – mondta Nikola Ember, Temerin alpolgármestere.
– Tulajdonképpen csak annyi történt, hogy kétfajta elképzelés ütközött. Ízlések és pofonok között azonban nem kell, és nem is lehet választani. Építészeti megoldások esetén sem észszerű ízlések alapján dönteni. Tény, hogy a lakosok egy nagy csoportja úgy véli, hogy a város központjában minden áron meg kell őrizni a meglevő zöld területeket, a központrendezési terv pedig ezen övezetek csökkentését eredményezné. Véleményem szerint azonban nem ez volt az oka annak, hogy jelenleg kispadra került a város központjának rendezése. Az ok inkább technikai és kereskedelmi jellegű, és a közbeszerzési eljárások sikertelenségében keresendő.
A kidolgozott projekt alapján kiírt közbeszerzési eljárás ugyanis „első alkalommal sikertelenül végződött, a másodikra viszont nem jelentkezett senki” – állította év elején Nikola Ember. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a kidolgoztatott tervek a kukába kerültek volna – mondta ugyanekkor Pásztor Róbert.
– A temerini emberek valami miatt érzelmileg kötődnek a községháza előtt levő kisparkhoz. Mindenki a fák védelmére helyezte a hangsúlyt, amit természetjáró emberként csak támogatni tudok. Ennek ellenére, személyes véleményem szerint, tényleg rendezni kellene a városunk központját. Meg kell érteniük az embereknek, hogy a 21. században élünk. Mindenki dicséri az óbecsei teret, a Kossuth-teret, a Hősök-terét, és az ezekhez hasonló közterek hangulatát, amelyeken egyetlen fa sem nő. Egyszerűen haladnunk kell a korral, a felújításoknak meg kell történniük, amennyiben versenyképesek szeretnénk maradni a régióban.

SORSTALAN SÉTÁNYOK
A községi képviselők továbbra is egyetértenek abban, hogy a központot rendezni kell. Először azonban biztosítani kell a feltételeket ahhoz, hogy a nagy volumenű tervek minél hatékonyabban tudjanak megvalósulni. A régiek helyett új parkolókat kell létesíteni, hozzáférést kell biztosítani a központban levő üzlethelyiségekhez, a sétányt átszelő zsákutcát pedig mindkét oldalon meg kell nyitni. Ehhez pedig elsősorban a tervek által előirányzott helyeken telkeket kell megvásárolni.
Idén annak a Zmaj Jovina utcán fekvő háznak a megvételét kezdeményezték, amelynek hátsó udvara a Moša Pijade zsákutca egyik felét zárja le. A szóban forgó utca másik végének megnyitása viszont még mindig kérdéses: két lehetőséget is latolgatnak az illetékesek, ugyanis az utca végén pár évvel ezelőtt egy lakóház épült...
Nagyobb befektetéseket azonban nem terveznek idén megvalósítani Temerin központjában. Időközben ugyanis lehetőség teremtődött az olyan prioritást élvező gondok megoldására, mint a nagy kapacitású szennyvíztisztító megépítése és a csatornahálózat kiépítése. Így jelenleg a központrendezési terv jegelve van – mondta a községi képviselő-testület elnöke. Az alpolgármester azonban kiemelte, hogy amennyiben lehetőség teremtődik a projekt megvalósítására, akkor azt a költségvetés módosításával mindenképp ki fogják használni. A községi vezetés ugyanis bármikor biztosíthatja egy-egy pályázati kiírás esetén a szükséges önrészt.

Decemberben több olyan kisebb értékű projektre is kiírták a közbeszerzési eljárást, amelyek részben a központot is érintik: felújítják a község területén levő játszótereket, a köztereket és a közutakat pedig megfigyelőrendszerrel szerelik fel. Az év elejére pedig új padokkal és szemetesekkel lepték meg a kispark rajongóit a községi vezetők.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége