2024. április 20., szombat

Régi pompájában tündökölhet Újfalu

Nagyszabású fásítási akció van folyamatban az oromi helyi közösséghez tartozó településen

Csillagfalunak nevezték egykor az aprócska falut, amely Orom tőszomszédságában helyezkedik el, ugyanis az volt az alapötlet, hogy csillag alakban rajzolódik majd ki a falu képe madártávlatból.

A helyi közösség és a közvállalat vezetősége is bekapcsolódott a munkába (Jenei Klementina felvétele)

A helyi közösség és a közvállalat vezetősége is bekapcsolódott a munkába (Jenei Klementina felvétele)

Ez ugyan meghiúsult, de valamikor pezsgő élet volt itt a jellemző, amelynek fénye, csakúgy mint szinte minden más kistelepülésen, itt is megkopott. Kevesebb lakos, gyérebb forgalom, a helyi közösség vezetősége azonban azon munkálkodik, hogy a lehetőségekhez mérten visszaállítsa a régi állapotokat, éppen ezért évekkel ezelőtt fásítási akcióba kezdtek, amelyet most újabb és még nagyobb lendülettel folytatnak, bekapcsolva a legfogékonyabb generációt, az iskolásokat.

Régi fényképek is bizonyítják, hogy az erdős terület szinte közösségi térként szolgált az ott élőknek, nem is érezték szükségét, hogy zöldövezetért, jó levegőért, kikapcsolódásért és kirándulóhelyért távolabbi tájakra utazzanak. Most ismét javában folynak a munkálatok, amelyekben a falu megmaradt lakossága is örömmel részt vesz. Ottjártunkkor először az oromi Arany János Általános Iskolában tekinthettünk meg a diákokkal együtt egy filmvetítéssel egybekötött előadást a fákról és a természet szeretetéről, amire már most nagy hangsúlyt fektetnek a pedagógusok. Szép Hedvig biológia-tanárnő elmondta, fontosnak tartják, hogy megtanítsák a gyerekeknek a helyi természeti értékek megőrzését.

– Kiemelendő, hogy összhangban tudjunk élni a természettel, hogy a modern mezőgazdasági folyamatok ne darálják be az élőhelyeket, mert az a biológiai sokféleséget csökkentené. A gyerekek nagyon fogékonyak erre a témára, gyakran utánaolvasnak, kérdeznek, valamint azt is tapasztalom, hogy a környezetükből már olyan tudással érkeznek, amely a természettel való összhangban élést eredményezi – mondta a tanárnő.

Mivel kedden igencsak szélsőséges volt az időjárás, a gyerekek nem utaztak ki Újfaluba, ahol már javában zajlik a fásítási akció, a hét folyamán azonban nagy valószínűséggel pótolják ezt, annál is inkább, mert a tanárok és a faluvezetőség célja is az, hogy minél környezettudatosabb felnőtteket neveljenek belőlük.

Újfalu szívében ezúttal összesen 3500 facsemetét ültetnek el a Vajdaság Erdei Közvállalat munkásainak vezetésével. A vállalat igazgatója, Kókai Roland elmondta, Vajdaság Európa egyik legerdőtlenebb régiója.

– Összesen 7,1 százalék erdős rész van Vajdaság területén jelenleg, a vajdasági területrendezési terv azonban előirányozza még 150 ezer hektár erdőterület befásítását. Meg szeretnénk duplázni az átlagot. Egyébként Európában 35 százalék az erdősített terület, és összehasonlításként elmondható, hogy a Vajdaság Erdei Közvállalat 130 ezer hektáron gazdálkodik. Nagy kihívás, hogy új erdőterületet találjunk, ugyebár vagy erdőterületet, vagy szántóföldet lehet beerdősíteni. Ha szántóföldről van szó, ahhoz a Mezőgazdasági Minisztérium jóváhagyására is szükség van. Újfalu központjában 21,4 hektár erdőterület áll rendelkezésre, amelyet a szerb kormány a közvállalat rendelkezésére bocsátott 2016-ban. Összesen 3500 fehér nyárfát ültettünk el. Ám nem elég csak elültetni, megfelelő gondozást is igényel. A mi hatáskörünkbe tartozó területekről számot vezetünk, de bárki, aki kér tőlünk, adományozunk is facsemetéket óvodáknak, iskoláknak, szervezeteknek. Az erdősítésben a községeknek nagy szerepük van, hiszen ők tudják megmondani, területükön hol van még olyan rész, amelyet be lehetne fásítani. Nagy örömünkre szolgál az oromi helyi közösség indítványozása, ha minden helyi közösség hasonlóképpen járna el, akkor valószínűleg Vajdaság területén az erdőszegénység kisebb mértékű lenne. A 3500 fát főleg a közvállalat munkatársai ültetik el, körülbelül egy hét alatt – mondta az igazgató.

Az oromi helyi közösség vezetőségének kezdeményezésére történt a fásítás, amelyhez a közvállalatban találtak partnerre. Az alapötlet már 2016-ban megfogalmazódott, az akkori fásítási akció folytatása a mostani. Lékó Róbert, a helyi közösség elnöke elmondta, már az akció végén járnak.

– Újfalu központját 1962-ben beültették nyárfákkal, ami az idő múlásával 1990 táján elöregedett. Azóta egy hatalmas terület, mintegy 21 hektár maradt parlagon, a helybeli mezőgazdasági vállalat termelést folytatott itt, de amikor a vállalat tönkrement, árván maradt a terület is. A helyi közösség 2009-ben meghozta a döntést, hogy újra be kell fásítani a területet, amit 2000 facsemetével meg is kezdtünk, majd 2016-ban folytattuk. Nagy feladat ez számunkra, hiszen ekkora területet gondozni a helyi közösségnek nem lenne egyszerű, most azonban kapva kaptunk a lehetőségen, hogy a Vajdaság Erdei Közvállalat segítségével és hathatós közreműködésével teljesen betelepítsük. Újfaluban mindössze 100 lakos van, de jellemző rájuk az összetartás, hiszen minden egyes fásítási akcióban aktívan részt vesznek – mondta a helyi közösség elnöke.

A helyieket a zord időjárás és a sár sem tartotta vissza attól, hogy ásót, lapátot ragadjanak, és részt vegyenek falujuk szépítésében. Koncz István szerint dicséretes a munka, ami falujukban folyik.

– Nagyon örülök a fásításnak. Sajnos, az előző telepítésnél voltak olyan fák, amelyek nem szökkentek szárba, most azonban ezt is sikerül orvosolni. Azok helyére új csemeték kerülnek, és további, eddig üresen álló területek is be lesznek fásítva. A munkába mi, falubeliek is szívesen bekapcsolódunk, a gyerekekkel együtt, hiszen szeretnénk, hogy minél egészségesebb levegőt szívhassunk. Valamikor ez a rész gyönyörű volt, hátha sikerül visszaállítani ezt az állapotot! – mondta.

A fásítás során 3500 fehér nyárfa kerül a földbe a hét folyamán, élettartamukat húsz évre becsülik a szakemberek. Ez az első lépés azon az úton, hogy Újfalu nevét ne hagyják kiveszni a köztudatból, és ismét élhetővé varázsolják településüket.