Ez volt az utóbbi évek egyik legjobb felhozatalát felmutató Oscar-gálája, ennek ellenére (vagy épp ezért) minél tovább gyalogoltunk bele az éjszakába, annál lehetetlenebb volt megtippelni, kinél köthet ki végül a legjobb film szobra. A technikai elismerések az 1917 felé lökték a mérleget, a Jokert még a vége felé is sokan tartották esélyesnek, Az ír és a Volt egyszer egy Hollywood pedig lassan kicsusszantak a perselyből. Az eredmény végül azért volt tökéletes átverés, mert eddig soha nem fordult elő, hogy egy alkotás egyszerre kapja meg a legjobb külföldi film és a legjobb film díját. (Már az Élősködők mindkét kategóriában történt nevezése sem teljesen érthető, még ha van is némi kierőszakolt gesztusértéke.) Korea zseniális társadalombíráló mozijának díjesője így furcsa szájízzel hagyott minket a kanapén, hisz nem egy, de két kategóriában kapta meg a legjobb alkotás díját, és ahelyett, hogy boldogan ficánkoltunk volta, hogy tényleg maradandó műalkotást díjaztak, inkább egy sor kérdés merült fel bennünk az Oscar kiosztásának szabályzatát illetően.
Az Élősködők diadalmenete a legjobb eredeti forgatókönyv díjával kezdődött (egy olyan díjjal, amely a legritkább esetben köt ki „idegen” kézben), és természetesen a legjobb nemzetközi film kategória díjában látszott tetőzni, amit ráadásul e néven először illetnek (eddig, ugyebár, „legjobb idegen nyelvű film” volt a mezőny becses neve). Aztán Bong Joon Ho az elképesztően húzós Scorsese–Mendes–Tarantino mezőnyben is megkapta a legjobb rendező elismerését. A többi már filmtöri.
Most akkor hogy szól a szabályzat? A nemzetközi film kategóriája csak alkategória, ami bejuttatja mezőnye legjobbját a kilenc legjobb közé? A nemzetközi film kategóriára történt átnevezés mián már nem „idegen” a film, tehát akár a legjobb is lehet? Valami így is bűzlik Koreában. Egyrészt a nemzetközi mezőny aránytalanul kevés alkotással képviselheti magát: minden ország egyet jelölhet a sajátjai közül, majd ezekből alakul ki a tízes lista, és csak ebből kerül ki a végleges öt jelölt, míg az amerikai-angol mozik közül korlátlanul jelölgethet az Akadémia, ami azért is problematikus, mert egy év legjobb filmjeinek csak töredéke származik az Álomgyárból. Másrészt a legjobb film kategória jelöltjeit egyszerre állítják fel a legjobb nemzetközi film kategóriájával, tehát a nemzetközi film díja nem belépőt biztosít a legjobbak közé, hanem eleve két fődíjra jelölték a filmet. (Az idegen nyelvű Oscar nem is volt elejétől fogva az átadás része: Fellini Országútonja miatt hozták létre.)
Leginkább az a verzió hihető, hogy bár a szervezők átnevezték a „legjobb idegen nyelvű” filmet „nemzetközi” díjra és lehetővé tették, hogy ugyanakkor a nemzetközi jelölés a legjobb filmek közé is bekerülhessen, nem gondolták végig, mi lehet ennek az eredménye a díjazás egészének tekintetében.
Átgondolatlan katyvasz.
A gála egésze egyébként jól pörgött: bár az egyetlen állandó műsorvezető hiánya erősen megkurtította a valaha 4-5 órát is eltartó gálát, de még így is férnek bele olyan elemek, amik fölöslegesnek tűnnek (ilyen volt idén Eminem röpke playback-showja). Ugyanakkor különösen szépre sikeredett az elmúlt év halottjainak kikísérése, amit Billie Eilish vitt végbe a Yesterday című dallal.
Bár a technikai kategóriák nagyját sokan a Star Wars utolsó fejezetének tippelték, az Akadémia sem díjazta a kilencrészes saga befejező epizódját: a vágás és a hangvágás díját Az aszfalt királyai vihették el, Mendes háborús drámája, az 1917 (amelyet sokan tippeltek a gála legnagyobb nyertesének) pedig gazdagabb lett a hangkeverés, a vizuális effektek és a fotográfia díjával. A legjobb smink szobrát a Botrány vihette haza. A kosztüm-díj a jobb sorsra érdemes Kisasszonyoké lett. A legjobb dal Oscarja Elton John kezébe került.
A Jojo Nyuszi (jóslatunkhoz híven) a legjobb adaptált forgatókönyv díját zsebelhette be, mintegy lenyúlva azt a Jokertől. A Batman főellenségéből egy beteg társadalom áldozatává avanzsált bohóc története természetesen elhozta a legjobb filmzene díját, és Hildur Guðnadóttir szép ívben kapcsolta össze beszédében a feminizmust és a zenét. Joaquin Phoenix Oscarját pedig még a film megjelenésekor borítékoltuk, mondván, ennél jobb alakítás már úgyse lesz idén. A színész arra használta ki köszönőbeszédjét, hogy ismételten kiálljon a kisember mellett, de fiatalon és tragikusan elhunyt testvéréről, River Phoenixről is megemlékezett.
A Volt egyszer egy Hollywood a legjobb díszlet kategóriájában lett nyerő, és persze a legjobb mellékszereplő díja Brat Pitt kezében kötött ki, amiben nincs is semmi meglepetés (még ha e sorok szerzője esküvel állítja is, hogy a Volt egyszer egy Hollywood legjobb színésze mégiscsak DiCaprio).
Laura Dern már kétszer is bepróbálkozott a szobrocskáért – most végre meglett a Házassági történet mellékszerepéért. Renée Zellweger sok évvel a (szerintünk legfeljebb viccnek szánt) Chicago-díjeső után most Judy Garland megformálásáért vehette át az elismerést – hiába, Hollywood nem tud leállni a minél tökéletesebb koppintások iránti rajongásával.
A legjobb animációs film a Toy Story negyedik részének járt (ami enyhén nevetséges a Pixar-uralta csodavilágot nézve). A legjobb animált rövidfilm a Hajszerelem címet viseli, a legjobb rövidfilm pedig egy moralitás-dráma A szomszéd ablaka címmel. A legjobb dokumentumfilm, az Amerikai gyár egy kínai megacég amerikai nyitását örökíti meg, a legjobb doku-rövidfilm pedig, amely a Hogyan tanulj meg skateboardozni a háborús övezetben (ha lány vagy) címet viseli, amely afgán lányok hétköznapjait rögzíti Kabulban.
Az Oscar-átadás szeret valamiféle igazságosság fényében tündökölni: az utóbbi években egyre inkább pártolja a faji, nemi, szociális elnyomás ellen felszólaló alkotásokat, és struktúráját igyekszik ehhez mérni (néha túltolva ezt, például különös figyelmet szentelve annak, hogy egy nő vezényli a részleteket a legjobb zene kategóriájából). Most azonban mintha a ló túloldalára vágódott volna. Az igazságosság nem a jelölt filmek témájánál kezdődik ugyanis – hanem egy igazságos jelölőrendszer felállításánál.
Kár, hogy a hollywoodi filmek egy efféle rendszer rostáján kiesnének.
