Az idén két csapat is elindult Sierra Leonéba

Horváth Zsolt

2020. február 1., 14:25 >> 2020. február 2., 23:11

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Tegnap a kora délutáni órákban Budapestről elrajtolt az idei Budapest–Bamako futam, amelynek résztvevői között két zentai csapat is megpróbálkozik a 8235 km-es táv teljesítésével. A legendás Dakar-rali szellemi örököseként nyilvántartott, de a költségeket illetően is elviselhetőbb és kötetlenebb szabályokkal működő, ám úgyszintén kalanddal és kihívásokkal teli futamnak legutóbb négy évvel ezelőtt volt zentai résztvevője, most pedig egyszerre két csapat is elindult.

A különleges kalandra vállalkozó zentai versenyzők az indulás előtti pillanatokban (Horváth Zsolt felvétele)

A különleges kalandra vállalkozó zentai versenyzők az indulás előtti pillanatokban (Horváth Zsolt felvétele)

A 235-ös sorszámmal induló Lucky Luke csapat tagjai: Gregus Gyula és Gyurcsik Rudolf egy 1997-es dízelmotoros Opel F Astra személygépkocsival vágott neki a nagy kalandnak. A két fiatalember napilapunknak elmondta, hogy korábban már hallottak arról, hogy több zentai is részt vett már a futam „spirit” kategóriájában, amely mezőnyben hagyományos személygépkocsival, Trabanttal, Ladával, Moszkviccsal, Polski Fiattal és minden más, 30 évnél öregebb járgánnyal, mentővel, tűzoltókocsival „versenyező” csapatok vehetnek részt. Közülük többen is teljesítették a távot, és úgy érezték, hogy nekik való ez a kaland, így ők is megmérettetik magukat, mivel mindketten szeretik az autókat és a természetet is. A felkészülésük két évvel ezelőtt az autó kiválasztásával kezdődött, ezután az autó felszerelésének szentelték a legtöbb idejüket, és utánanéztek annak is, hogy az út során mire is számítsanak.

A Betyárok csapat tagjaként induló, úgyszintén zentai Bús István a 234-es sorszámot viselő 35 éves Mercedes 190 D személygépkocsijával indult el a nagy útra. Az idén 64 éves zentai férfi öt évvel ezelőtt a szintén helybeli Kelemen Ferenccel vett részt először a futamon, és jutott el a nyugat-afrikai Mali fővárosába, Bamakóba, a rá következő évben pedig feleségével teljesítette ugyanezt a flúgos futamot. Ezután egészségügyi okok miatt néhány évig nem állt rajthoz, az idén viszont ismét benevezett az autós túrára, amelynek a végállomása ezúttal Sierra Leone lesz. A mintegy hétszáz résztvevő Szlovénián és Olaszországon keresztül jut el Spanyolországba, ahol a Gibraltárnál komppal kelnek át Marokkóba. Tangier után az Atlasz hegységen és a vitatott fennhatóságú Nyugat-Szaharán keresztül Mauritániába visz az útjuk, majd Szenegál szavannáin átautózva Guinea és a polgárháború után lábadozó Sierra Leone dzsungelein keresztül jutnak el Freetownba, a futam céljába. Mindhárom zentai résztvevő a hazafelé való utat is gépkocsival szeretné megtenni.

Beszélgetőtársunk szerint mindenekelőtt lelkileg kell felkészülni egy ilyen kalandra, és ha ez megvan, akkor a személygépkocsi állapotára, felszerelésére kell nagy hangsúlyt fektetni. István elmondta azt is, hogy nem egy olcsó mulatságról van szó, és évről évre többe kerül a biztosítások, vízumok beszerzése. Elmesélte, hogy öt évvel ezelőtt elsősorban az motiválta, hogy nagyon szereti az úti filmeket és az útleírásokat, és teherautó-sofőrként volt is már néhány helyen, de amikor ott volt kedvenc könyveinek, filmjeinek helyszínén, azt tapasztalta, hogy a valóság egészen más, sokkal szomorúbb. Az ott élő emberek azonban nagyon barátságosak, és az út szélén gyümölcsöt áruló gyerekek akár 7-8 nyelvet is beszélnek.

Az előző évekhez hasonlóan az idei futam is jótékonysági jellegű. A magyarországi szervezők a szenegáli Dindefelo faluban vezetékes tisztavíz-rendszert építenének ki, Sierra Leonéban 2000 új fát szándékoznak elültetni, a helyi lakosság számára pedig oktatást szervezni, hogy miként tudnak bevételt termelni a fákkal anélkül, hogy kivágnák azokat. A célok megvalósításához a futam honlapján pénzgyűjtési akciót is indítottak.

A Tisza-parti városból először Lučić Viktor, Somorai Csaba és Svilar Aleksandar indult a futamon 2010-ben egy mentőautóval, ők azonban adminisztrációs problémák miatt nem tudták befejezni a távot. Egy évvel később Somorai Csaba és Csonti Gábor egy Renault 4-essel sikeresen célba ért Bissauban, Bissau-Guinea fővárosában, 2015-ben Bús István Kelemen Ferenccel, egy évre rá pedig István és felesége teljesítette a futamot a Mercedes 190 D személygépkocsijukkal. A futamról bővebben, valamint az időszerű információkról a www.budapestbamako.org honlapon tájékozódhatnak olvasóink.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége