2024. április 19., péntek

A magyarkanizsai pópa megoszt és fenyeget Szent Száva ürügyén

Szent Száva a szerb nemzet kiemelt jelentőségű történelmi személyisége. Nem túlzás azt állítani, hogy a szerbek Szent Szávát, a szerb államiság megteremtőjeként tisztelt Stefan Nemanja legkisebb fiát megkülönböztetett módon tisztelik, identitásuk alapját is képezi, hiszen Szent Száva az ortodox egyház megalapítója, annak első érseke. Több nemzeti közösség együttélése akkor gyümölcsöző és előremutató, ha az kölcsönös tiszteleten alapul. Magyarkanizsa község ezen az úton kíván építkezni, ezért tiszteletből a község területén élő szerb közösség iránt az önkormányzat a pravoszláv egyházzal közösen szervezi a Szent Száva-ünnepséget. Az idei ünnepségen Jovica Mojsilović pópa hivatalos, leírt és felolvasott beszédét követően olyan mondatokat fogalmazott meg, amilyeneket keresztény közösséghez tartozó laikus sem engedhet meg magának, egy pap pedig különösen nem. Magyarul azt mondják, bort iszik és vizet prédikál. Ezt cselekedte a szerb nemzet egyik legnagyobb egyházi alakjának ünnepén a pravoszláv pap. Mondatai a magyar közösség irányában fenyegetőek voltak, a szerbek irányában számonkérőek és közösségmegosztóak. A 2020. január 27-ei, Magyarkanizsán elhangzott beszéd a kilencvenes évek félelmet keltő, fenyegető emlékét idézte. Méltatlan a szerb pravoszláv egyház képviselőjéhez, a pravoszláv hívekhez és mindazokhoz, akik tiszteletet érezve megjelentek a rendezvényen, noha nem tartoznak a pravoszláv hívek közé, nem is szerbek, de vannak a barátaik között, a családjukban szerb emberek, akár férjük, feleségük szerb. Mindenkit megsértett a magyarkanizsai pravoszláv pap, amikor saját vallási és nemzeti álláspontját hirdette, kihasználva a színpad nyújtotta nyilvánosságot: fenyegetőzött, nemzeti türelmetlenséget szított, és megbélyegezte azokat a szerbeket, akiket nem tart kellőképpen elkötelezettnek. A Vajdasági Magyar Szövetség az elmúlt években komoly erőfeszítéseket tett és komoly közvetítő szerepet vállalt annak érdekében, hogy a szerb és a magyar nép, tanulva a múlt hibáiból, békében éljen együtt, és közösen formálja a jövőt. A VMSZ Magyarkanizsai Községi Szervezete is ezen az úton halad, és úgy tapasztaltuk, hogy a Szerb Haladó Párt is ennek az együttműködésen és kölcsönös megbecsülésen alapuló politizálásnak a híve. Mindezekért arra kérjük a Szerb Haladó Párt Magyarkanizsai Községi Szervezetét, határolódjon el attól a stílustól, hangnemtől és politikai üzenettől, ami az idei Szent Száva-ünnepség méltóságát éppen a keresztényi együttélés nevében csúfolta meg fenyegető hangnemével egy pravoszláv pap mondatai által – áll a VMSZ Magyarkanizsai Községi Szervezete által szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.