2024. április 19., péntek

Kalandok kicsiknek és nagyobbaknak

A szabadkai VM4K három táborral készült a téli szünidőre

A szabadkai Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban a héten három téli tábort tartanak a gyermekek és az ifjúsági korosztály számára. Ezek iránt nagy volt az érdeklődés, és hamar megteltek a férőhelyek.

Hangszerbemutató (Szalma Brigitta felvétele)

Hangszerbemutató (Szalma Brigitta felvétele)

A középkori apródtábor a hattól tízéves korosztálynak szól, amelynek ötven résztvevője van.

-- A VM4K egy történelmi kalandozásra invitálta a hattól tízéves gyermekeket. Igyekeztünk változatos programot összeállítani. A gyerekek a héten megismerhetik a lovagok mesterségeit, a sólyommal való vadászatot, a sakkozást, a versírást, a birkózást és az úszást. Ezekhez a tevékenységekhez olyan foglalkozásokat kapcsolunk, amelyek a középkorra jellemzőek – tudtuk meg Csizmár Ritától, a VM4K általános referensétől.

Ottjártunkkor az egyik csoport mesedramatizációs foglalkozáson vett részt, amelyet Agyánszki Máté és Hajvert Lódi Andrea vezettek. A gyerekek másik csoportjának Szerda Balázs tartott hangszerbemutatót. Agyánszki Máté táborvezető elmondta, hogy a résztvevők a lovagkorral ismerkedhetnek meg. A tábor központi része a mesedramatizáció, és a szombati zárónapon a gyerekek elő fogják adni az általuk feldolgozott történetet.

Ismerkedős játék közben (Szalma Brigitta felvétele)

Ismerkedős játék közben (Szalma Brigitta felvétele)

A digitális fejlesztés 3D-ben téli informatikai táborba 10-14 éves gyermekek jelentkezhettek. Annyira nagy volt az érdeklődés a tábor iránt, hogy két csoportot indítottak 16-16 fővel. A foglalkozás vezetője, Vörös Csaba informatikatanár kiemelte, hogy a résztvevők az első két napon a 3D-nyomtatással és szkenneléssel ismerkedhetnek meg. A hét további részében a Micro:bitek kerülnek előtérbe, az utolsó napon pedig egy digitális szabadulószobával foglalkoznak majd.

A replő Vucsidol téli kamasztábor a 12-15 éves fiataloknak szól. Középpontjában Csáth Géza, Munk Artúr és Havas Emil A repülő Vucsidol című regénye áll. A tizenkét résztvevő Vidaković Lea képzőművész és Vastag Gazsó Hargita múzeumpedagógus segítségével, a kivágásanimáció technikájával öt nap alatt elkészíti a regény szereplőit, valamint installálja annak szabadkai, palicsi és topolyai helyszíneit.