2024. április 18., csütörtök

Versekről a vadkörtefa mellett

Az összművészeti est résztvevői (Fotó: Benedek Miklós)

Az összművészeti est résztvevői (Fotó: Benedek Miklós)

A szabadkai Cirok Szabó Istvánnak Agancspark címmel az idén jelent meg első kötete a Forum Könyvkiadó gondozásában. A fiatal szerző verseskötetét kedden este egy összművészeti est keretén belül ismerhette meg a közönség a Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Térben.

Cirok Szabó István és Celler Kiss Tamás (Fotó: Bíró Tímea)

Cirok Szabó István és Celler Kiss Tamás (Fotó: Bíró Tímea)

A Szab-Way Színházi Szervezet kilencedik összművészeti estjén Cirok Szabó Istvánnal jó barátja, a szintén költő Celler Kiss Tamás beszélgetett. Mint megtudtuk, a szerző nevében szereplő Cirok név nagyapja gúnyneve volt, és felvételét azt tette szükségessé, hogy a Szabó István név általánosnak tekinthető. Emellett megtudtuk, hogy a szerző első versét 2013-ban írta, amivel sikeresen szerepelt a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén, de a Ködbúvár című vers mégsem került be a kritika által dicsért kötetbe, habár erről a kiadvány szerkesztője, Berényi Emőke is próbálta meggyőzni Cirok Szabó Istvánt. A beszélgetés során emellett szóba került a költő A varázsló kertje nevet viselő zenekara is, illetve a slam poetry terén tett kísérletei, amelyek szintén sikereket értek el, viszont már nem foglalkozik slammel. A kötetben hangsúlyos szerepet játszik a természet, az állatok és a növények, és ebben a szerző elmondása szerint nagy szerepe van David Attenborough dokumentumfilmjeinek is, nem véletlen hát, hogy az est egyik díszleteként egy, a helybeli gyermekszínházból kölcsönzött vadkörtefa szolgált. Az esten jelen volt Nagy Kornélia, a kötet illusztrátora is, akinek alkotásait kiállították a közösségi térben, illetve a művek megvásárolhatóak voltak, és a befolyt összeget jótékonysági célokra ajánlották fel. A rendezvényen jelen volt a Moser Roth zenekar is, amely Pálfi Ervin vezetésével ezúttal egy performance-ot mutatott be, illetve előadták Cirok Szabó István egy megzenésített versét. Az estet videóvetítések színesítették.