Továbbtanulásról, munkavállalásról és családalapításról az Európa Kollégiumban

T.O.

2019. december 7., 11:48 >> 2019. december 7., 15:31

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A múlt héten az Európa Kollégium lakói tematikus, közéleti esten vettek részt. A Tolerancia projekt című előadás keretében két előadót is meghallgattak a fiatalok. Palusek Erik, az Eötvös Loránd Tudományegyetem szociológia szakos doktorjelöltje a középiskolások értékrendszeréről tartott előadást: – Lényegében a vajdasági magyarság helyzetével foglalkozom, a fő profilom a kisebbségi, illetve a hálózatkutatás a sportkutatás mellett. Erre az alkalomra a kisebbséggel foglalkozó kutatásomat hoztam – korábbi eredményeim arról számolnak be, hogy a 2015-ben végzős, zentai középiskolások hogyan és hol tervezték a továbbtanulást, hol szeretnének letelepedni, családot alapítani, hány gyermeket szeretnének... Ezt a kutatást azért végeztük, hogy kiderítsük, hogy a tömbben milyen perspektívái vannak a vajdasági magyarságnak (a számok, illetve a létszám alakulását illetően). Olyan eredményt kaptunk, amilyenre számítottunk: abszolút lesújtót. Azoknak a diákoknak a háromnegyede, akik tovább szeretnének tanulni, azt mondta, hogy ezt külföldön tervezik megvalósítani, 50% körül mozog azoknak az aránya, akik a későbbiekben is külföldön szeretnének élni. Ezek a kérdőíves adatok eredményei voltak. A kutatásom másik része a fókuszcsoportos beszélgetés volt, ahol interjúkon keresztül kérdeztünk rá arra, hogy mire lenne szükség ahhoz, hogy a fiatalok itthon maradjanak? A megkérdezettek több dolgot is kiemeltek (érettségükről az is tanúbizonyságot tesz, hogy már ilyen fiatalon érdekli őket az, hogy mi fog történni a későbbiekben): elsősorban a gazdasági versenyképességről volt szó, felismerték, hogy itthon viszonylag szűk a szakkínálat és a munkahelyi profilokat is bővíteni kellene, a versenyképes béreket és a biztonságérzetet is kiemelték, amelyeket a stabil gazdasági háttér tudna biztosítani – magyarázta Palusek Erik szociológus.

Fotó: Horvát Mária

Fotó: Horvát Mária

Az est másik előadója dr. Kabók Lendák Karolina, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Szociológia Tanszékének dolgozója disszertációjának egy részéről beszélt (felvételünkön). Azokról a gondokról, amelyek a többségi nyelvekkel kapcsolatban felmerülnek a hallgatók körében, illetve a tanároknál is, azoknál, akik az Újvidéki Egyetemen karriert építettek. – Ez csak egy lényeges részét képezi a kutatásomnak, ugyanis korábban még nem folyt ilyen kutatás. Azt pedig senki sem kutatta, hogy ez a nyelvi gátlás hogyan hat a nőkre, és hogyan a férfiakra. Emellett, mást is felölel a kutatásom, például azt, hogy hogyan lehet egyetemi karriert kiépíteni kisebbségiként, sőt – kisebbségi nőként! Azon belül hogyan lehet magas beosztású posztokra kerülni később, vagy hogy van-e erre lehetőség – mondta dr. Kabók Lendák Karolina, aki azzal is foglalkozott, hogy a nők hogyan vélekednek a műszaki és matematikai tudományokban, hölgyként történő érvényesülési lehetőségekről.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége